| Andy Vajna "magától működő" filmtámogatási rendszert akar létrehozni |
|
| 2012.06.20. 00:36 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos azt tekintené sikernek ebben a pozíciójában, ha olyan rendszert tudna létrehozni, "amely magától működik, anélkül hogy a kormány beleszólna", és olyan terméket tudna előállítani, amit legalább a magyar közönség élvez. |
A világhírű hollywoodi producer, aki tavaly kapta kormányzati megbízatását, kedd este a brüsszeli Balassi intézetben tartott pódiumbeszélgetésen szólt a magyar film helyzetéről és saját törekvéseiről. Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap olyan alkotások létrejöttét szeretné elősegíteni - és ehhez a pénzügyi hátteret a hatos lottó játékadójából származó évi ötmilliárd forint jelenti -, amelyek a magyar közönség érdeklődésének elnyerése mellett lehetőleg a világban is eredményeket tudnak felmutatni, például különböző fesztiváldíjak formájában. Úgy vélekedett, hogy nagyjából az 500 ezres nézőszám elérése tekinthető egy film esetében sikernek Magyarországon. Beszámolt arról, hogy a filmalap támogatásával már leforgatták az első filmet - amely Szász János rendező munkája -, hamarosan indul a második forgatás, és jelenleg mintegy negyven forgatókönyv van "fejlesztés alatt", számottevő részük meg is fog valósulni. Hangsúlyozta: olyan filmek gyártását kívánják támogatni, amelyeknek van valamilyen mondanivalójuk, és ez a mondanivaló utat is talál a közönséghez. Ha egy film elér egy bizonyos bevételi szintet, akkor a befolyó összegből a filmalap is szeretné viszontlátni az általa előzetesen adott támogatást - jegyezte meg. Kitért arra, hogy a filmforgatókönyv-írás - ami éppúgy nélkülözhetetlen, mint a házépítésnél az alapozás - egyszerűen "kimaradt" Magyarországon: olyan tevékenység, amiből nem lehetett megélni, és a rendezők többnyire maguk írták a forgatókönyvet. Vajna felhívta a figyelmet arra, hogy az általa irányított szervezet a magyar filmek külföldi forgalmazásának elősegítését is szem előtt tartja, és bár az eredmények egyelőre szerények, "azért minden fesztiválon sikerül eladni egy-két filmet". Arra a kérdésre, hogy milyen hasznot hoz a magyar filmszakmának, "ha Bruce Willis rohangál véres pólóban az Andrássy úton", a kormánybiztos azt válaszolta, hogy a külföldi filmek magyarországi forgatása során sok magyar szakember kap munkalehetőséget, de egyben tanulási lehetőséget is, hiszen közben megtanulja a filmgyártás legújabb fogásait, eljárásmódjait. A magyarországi stúdiókban technikai értelemben ma már "nagyjából" bármilyen igényt ki tudnak elégíteni - mondta.
|
|
|
| |
| |
|
|
 |
|
| Matolcsy: egészséges szerkezetű a magyar növekedés |
|
| Az első negyedévben láthatóvá vált gazdasági növekedés különösen örömteli, mert ez már egészséges szerkezetű növekedés - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön a Miskolci Egyetemen. Matolcsy György az MNB országos szakmai konzultációjának első állomásán arról is beszélt, hogy a monetáris tanács az inflációs pálya és más folyamatok alapján további lehetőséget láthat az alapkamat csökkentésére. |
|
|
|
 |
|
| A földjogi szabályozás átalakítását sürgetik civilek |
|
| Civil szervezetek azt sürgetik, hogy a földjogi szabályozást úgy alakítsa át a kormány, hogy az hatékonyan akadályozza meg a magyar termőterületek külföldi kézbe jutását, illetve járuljon hozzá nagybirtokrendszer lebontásához. |
|
|
|
 |
|
| Energiahivatal: csökken a lakossági gázfogyasztás |
|
| Folyamatosan csökken a lakossági felhasználók gázfogyasztása. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adatai szerint az egyetemes szolgáltatásban résztvevő lakossági fogyasztók tavaly 3,2 milliárd köbméter gázt használtak, 7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, míg az öt évvel korábbi fogyasztástól ez 20 százalékkal maradt el - közölte az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a hivatal. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| A trendszetter mini |
|
|
|
 |
| Kék |
|
|
|
 |
| Virágba borulva |
|
|
|
 |
| A görög csoda |
|
|
|
|
|
|