| Hivatásukat temető demonstrációt tartottak taxisok Budapesten |
|
| 2012.05.28. 19:11 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
 | Munkakörülményeik és jogaik rendezéséért tartottak figyelemfelhívó demonstrációt taxisok hétfőn Budapesten, a sofőrök jelképesen eltemették hivatásukat és járműveiket. |
A tüntetésen, amelyet a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) hirdetett meg, mintegy 200, több személyi fuvarozó céghez tartozó sofőr vett részt. A taxisok a Hősök terén gyülekeztek járműveikkel, majd rövid beszédek elhangzása után járműveiket hátrahagyva, rendőri biztosítás mellett, gyalogosan indultak el az Andrássy úton a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat. A menet elején egy fekete lepellel letakart koporsót hat, feketébe öltözött taxis vitte a vállán, arcuk elé Komáromi Endrének, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a fotóját tették. A koporsó mögött - amelyre azt írták, "Budapesti Magántaxi, élt 30 évet" - tucatnyi autót toltak a megmozdulás résztvevői, így demonstrálva, hogy a legújabb rendelkezések szerint jelenlegi járműveik alkalmatlanná válnak a személyi fuvarozásra. Néhány járműre transzparenseket tettek és fekete lufikat aggattak, és a kocsikat nők és gyermekek is tolták, tudatván, sok esetben az autó egy 5-6 tagú család mindennapi megélhetését biztosítja. A Kodály köröndnél a megmozdulás szervezői egy teherautó platójáról kollégáikhoz szólva azt mondták, most eltemetik múltjukat, jövőjüket, autóikat és az egzisztenciájukat. Mindezt demonstrálva két, "Taxibontó konténer - BKK" feliratú tábla között áttolták az autóikat. Ismertették a járművek műszaki adatait, amelyek szerint autóik a legújabb rendelkezések szerint azért nem lennének alkalmasak személyszállításra, mert az életkoruk meghaladja a 10 évet, a motorjuk térfogata az előírt 1600 köbcentiméternél kisebb, teljesítményük nem éri el a meghatározott kilowattszámot, esetleg az előírtnál kisebb a gépkocsik csomagtartójának térfogata. Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: már egy évvel ezelőtt petícióban követelték a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőitől, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és vezessék be a taxisokat ellenőrző rendszert. Hozzátette: 6.221 jármű rendelkezik taxiengedéllyel, ezekkel az autókkal csaknem nyolcezer ember dolgozik, és a gépkocsiknak 328 taxiállomás 1400 férőhelyén kellene osztozniuk. Hozzáfűzte, Komáromi Endre, a taxidrosztokat üzemeltető kft. vezetője 500 új férőhelyet ígért egy évvel ezelőtt, amikor átvette petíciójukat a Városháza előtt, de ez nem teljesült. Kilátásba helyezték a demonstráció résztvevői azt is, hogy amennyiben követeléseiknek nem tesznek eleget, az 1990. októberi taxisblokádjához hasonló megmozdulást szerveznek. A taxistüntetésen a Főtaxinak mindössze egyetlen autója vett részt. A társaság szóvivője, Vizy András az MTI-nek azt mondta: a BKK taxiszolgáltatásokra vonatkozó egységesítésének néhány pontjával a Főtaxi sem ért egyet. Ugyanakkor hozzátette, meggyőződésük, hogy a taxisok helyzetének békés és minden érdekelt fél számára elfogadható rendezése nem utcai megmozdulásokkal, hanem jól előkészített, többoldalú egyeztető tárgyalásokkal érhető el. Dudás Zoltán a Főtaxi igazgatója korábban, még a demonstráció előtti napokban az MTI-nek úgy fogalmazott, szervezetileg nem támogatták a megmozdulást, de jelezte, minden fuvarozójuk magánvállalkozó, így nem tilthatják meg számukra, hogy részt vegyenek a tüntetésén. A tüntetés végén a taxisok gyalogosan tértek vissza a Hősök terére, majd a több mint kétszáz, ötös oszlopba felsorakozott gépkocsi kisebb forgalmi akadályt képezve elhagyta a demonstráció helyszínét.
|
|
|
| 1. ezt nem értem | 2012.05.30 20:51:01 |
ezt nem értem 2012.05.30 20:51:01
Moderálást kérek
|
|
|
|
|
|
|
| |
| |
|
|
 |
|
| Matolcsy: egészséges szerkezetű a magyar növekedés |
|
| Az első negyedévben láthatóvá vált gazdasági növekedés különösen örömteli, mert ez már egészséges szerkezetű növekedés - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön a Miskolci Egyetemen. Matolcsy György az MNB országos szakmai konzultációjának első állomásán arról is beszélt, hogy a monetáris tanács az inflációs pálya és más folyamatok alapján további lehetőséget láthat az alapkamat csökkentésére. |
|
|
|
 |
|
| A földjogi szabályozás átalakítását sürgetik civilek |
|
| Civil szervezetek azt sürgetik, hogy a földjogi szabályozást úgy alakítsa át a kormány, hogy az hatékonyan akadályozza meg a magyar termőterületek külföldi kézbe jutását, illetve járuljon hozzá nagybirtokrendszer lebontásához. |
|
|
|
 |
|
| Energiahivatal: csökken a lakossági gázfogyasztás |
|
| Folyamatosan csökken a lakossági felhasználók gázfogyasztása. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adatai szerint az egyetemes szolgáltatásban résztvevő lakossági fogyasztók tavaly 3,2 milliárd köbméter gázt használtak, 7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, míg az öt évvel korábbi fogyasztástól ez 20 százalékkal maradt el - közölte az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a hivatal. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| A trendszetter mini |
|
|
|
 |
| Kék |
|
|
|
 |
| Virágba borulva |
|
|
|
 |
| A görög csoda |
|
|
|
|
|
|