| Széll Kálmán Terv 2.0 - LMP: további forrásokat vonhatnak el a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjától |
|
| 2012.05.10. 12:48 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Az LMP úgy véli, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0-val további forrásokat vonhatnak el a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjától - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő hozzátette, ugyanakkor nem látják azokat a konkrét intézkedéseket, amelyek segítenék az általuk alapvetően jónak tartott intézkedéseket, például a nyílt munkaerőpiaci részvétel erősítését. |
Az LMP egyetért abban, hogy változtatni kell a támogatások szerkezetén - közölte a politikus. Hangsúlyozta, hogy a magas felkészültségi szinten működő civil szolgáltatóknak több forrást kellene biztosítani, de mint mondta, nem látják, hogy a kormány erre hogyan kerít majd sort. Egyúttal viszont felhívta a figyelmet, hogy az uniós források önmagukban nem képesek megoldani a problémákat. Szél Bernadett pártja nevében kijelentette: tiltakoznak az ellen, hogy az elmúlt két év tendenciáját folytatva további forrásokat vonjanak el a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjától. Hangot adott annak a véleményének, hogy a kormányhivatalok felállításával - a kabinet ígéreteivel ellentétben - a rendszer a korábbinál bürokratikusabbá vált. Kijelentette azt is, már az első Szél Kálmán Tervből is világossá vált számukra, hogy a kabinet a rokkantakat "az egyik egyenlegjavító és államadósság-csökkentő területként kívánja kezelni", és úgy látják, hogy a terv 2.0-ás változata is ezt a rossz tendenciát folytatná. A képviselő véleménye szerint a megváltozott munkaképességű ember munkaerőpiacra való visszaterelésében sokkal hatékonyabbak lennének a rehabilitációs szolgáltatást nyújtó civil szervezetek, mint a védett foglalkoztatók. Arra a kérdésre, hogy mely kormányzati intézkedések vagy tervek mutatják a forráskivonások folytatását azt felelte, a kormány az uniós források bevonásával operál, de arról "szemérmesen hallgat", hogy mennyit szeretne költeni a területre, ezért nem látják garantálva, hogy "megáll ez a törekvés". Hozzátette, a megváltozott munkaképességűektől már korábban is elvettek támogatást, amit a Széll Kálmán Terv 2.0 sem korrigál.
|
|
|
| |
| |
|
|
 |
|
| KSH: január-márciusban 4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset |
|
| Az idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 147 800 forint volt, 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. |
|
|
|
 |
|
| Nielsen: értékben nőtt, mennyiségben csökkent az élelmiszerek forgalma |
|
| Mintegy 440 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem élelmiszerek értékesítéséből tavaly decembertől idén márciusig, 2 százalékkal többet, mint az előző azonos időszakban. Mennyiségben viszont 2 százalékkal csökkent a négy hónap alatt a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 élelmiszer-kategória forgalma. |
|
|
|
 |
|
| Matolcsy: egészséges szerkezetű a magyar növekedés |
|
| Az első negyedévben láthatóvá vált gazdasági növekedés különösen örömteli, mert ez már egészséges szerkezetű növekedés - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön a Miskolci Egyetemen. Matolcsy György az MNB országos szakmai konzultációjának első állomásán arról is beszélt, hogy a monetáris tanács az inflációs pálya és más folyamatok alapján további lehetőséget láthat az alapkamat csökkentésére. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Romantikus elegancia |
|
|
|
 |
| Örök hosszú |
|
|
|
 |
| Keverd a mintákat |
|
|
|
 |
| Hajkiegészítők 2013 |
|
|
|