| Vállalkozásra bíztatja a 35 év alattiakat a fiatal vállalkozók szövetsége |
|
| 2012.04.20. 18:37 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Vállalkozásra bíztatja a 35 év alattiakat a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) annak kapcsán, hogy az Új Széchenyi Terv keretében összesen 7 milliárd forint támogatást kaphatnak, ami 1.600 új vállalkozás létrejöttét segítheti. |
A FIVOSZ pénteki közleménye szerint a szervezet évek óta szorgalmazta hasonló programok indítását, tekintve, hogy a hazai fiataloknak csak 3,7 százaléka vállalkozik. A kezdeményezés a szövetség szerint azért is különösen jelentős, mert a kis- és középvállalkozások csaknem egyharmada hamarosan generációváltás előtt áll. A fiatal vállalkozókat segítő szervezet biztosítja azt a környezetet, amely előnyt jelent a kezdeti nehézségek leküzdéséhez és hátteret nyújt a különféle problémák megoldásához - áll a közleményben. A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért (MMV) a támogatás kapcsán azt közölte pénteken: fontosnak tartják, hogy a magyar fiatalok egyre nagyobb számban váljanak vállalkozóvá. Közleményükben azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy Magyarországon már naponta 65 vállalkozást számolnak fel. Ezek jelentős része olyan családi vállalkozás, ahol a második generáció vehetné át a stafétabotot. Az MMV tájékoztatása szerint évek óta kérik, hogy a kormány fordítson figyelmet az önhibájukon kívül bajba került cégekre, és biztosítson lehetőséget arra, hogy újra tudják építeni vállalkozásukat.
|