| Támogatná a három szülős embrió módszerét egy brit bioetikai csoport |
|
| 2012.06.12. 12:09 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Egy befolyásos brit bioetikai csoport szerint bizonyos örökletes betegségek magas kockázata esetén lehetővé kellene tenni a lombikmódszert választó szülőknek, hogy két nő petesejtjét használhassák fel az embrió létrehozásához. |
Ezeket az ellentmondásos eljárásokat csak abban az esetben hagynák jóvá, ha biztonságosnak bizonyultak - közölte kedden a Nuffield Bioetikai Tanács. Felvetésük vélhetően újraindítja a témával kapcsolatos korábbi vitát. Jelenleg ilyen kezeléseket csak kutatási céllal engedélyeznek Nagy-Britanniában, és a brit törvények tiltják az emberi petesejt vagy embrió megváltoztatását a nőbe való beültetés előtt. 2008-ban, amikor brit kutatók először jelentették be, hogy sikerült ezzel a módszerrel embriót létrehozniuk, az újságok címlapon hozták, hogy innentől három szülője, két biológiai anyja és egy biológiai apja lehet egy gyereknek. Ezzel szemben az egyik nőtől a gyerek genetikai állományának csak kis töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS származik. Az embrió a "valódi" anyától kapja a sejtmagon belüli DNS-t, amely a teljes örökítőanyag túlnyomó részét teszi ki. A módszer akkor jelenthet segítséget, amikor az anya DNS-ében mitokondriális hiba van, ezért különböző genetikai betegségek megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználják. Ennek a kisegítő petesejtnek eltávolítják a sejtmagját, vele a másik nő genetikai állományának túlnyomó részét. Ezt követően a megtermékenyített embriót belehelyezik a kiürített petesejtbe, és az embrió így fejlődik tovább. A sejteket energiával ellátó sejtszervecske, a mitokondrium hibája olyan betegségekhez vezethet, mint az izomdisztrófia, az epilepszia, szívproblémák vagy mentális retardáltság.
|