Háború a határon - Újra menekülnek a szudáni "elveszett fiúk"
2012.07.17. 09:09  |  Szerző: MTI
Nagyvilág	nyomtat   |    |

A The New York Timesnak a dél-szudáni Jidából keltezett riportja szerint most "elveszett fiúk" (és lányok) új nemzedéke menekül a háború elől, amely a békekötés ellenére soha nem ért igazán véget.

Már nem beszélnek a szüleikről

A 14 éves Haidar Musa a napokban vánszorgott be a sáros, egyre növekedő jidai táborba, amelynek népessége gomba módra, naponta ezer fővel gyarapodik ENSZ-sátrak lehangoló sokaságával váltva fel a buja őserdőt. Nyolc másik rongyos ruhájú fiú jött vele együtt, valamennyien napok óta csak fűvel táplálkoztak. Mezítláb álltak a piszkos földön, és türelmetlenül várták, hogy a hatalmas kondérban felforrjon a bableves, és végre igazi táplálékot, új otthont kapjanak. Ami azonban mindössze egy-egy kartondobozt jelent a számukra az alváshoz kijelölt kunyhóban, amelyet patkányokkal kell megosztaniuk. "Mi már egyáltalán nem beszélünk a szüleinkről. Még ha vissza is megyünk, senkit sem fogunk ott találni" - mondta halkan Haidar, szórakozottan csavargatva ajándékba kapott ingének gombjait.
John Prendergast, a népirtás ellen küzdő Enough Project társalapítója annak idején részt vett az "elveszett fiúk" mentésében. "Akkor azt gondoltuk, hogy a túlélők története egyszeri és megismételhetetlen... De lám, most megint ott tartunk, mint akkor" - húzta alá az amerikai lapnak.
Úgy tűnik, hogy Szudán a térség minden más országánál inkább képes visszazuhanni múltjának legrosszabb napjaiba. Számos más afrikai ország vált polgárháború színhelyévé, de végül kikecmergett belőle, még a szitává lőtt Szomália is véget vet a káosznak. A szudániak azonban 56 éve szinte szünet nélkül hadakoznak önmagukkal. Ez a háború ma is ugyanazokon a régi helyszíneken dúl, ugyanazokkal a régi módszerekkel.
A szudáni kormány által a lázadók ellen alkalmazott stratégia visszatérő eleme a civilek válogatás nélküli lemészárlása volt - az 1980-as években Dél-Szudánban éppúgy, mint egy évtizeddel később a Nuba-hegységben és a 2000-es évek elején Dárfúrban. Most ismét a Nuba-hegységen a sor, ahol a szudáni légierő bombatámadásai egész falvak lakosságát kényszerítették arra, hogy a magaslati barlangokban keressen menedéket, aminek következtében a földek szántatlanul maradtak, a piacok kiürültek és a lakosság az éhhalál szélére került.
A nubai vérontást ugyanazok a vezetők rendelték el, akik az előző mészárlásokért is felelősek voltak, köztük az 1989 óta hatalmon lévő Omar el-Besir elnök és Ahmed Harun, annak az államnak a kormányzója, amelynek területén a Nuba-hegység magasodik. Mindkettőt az emberiesség elleni bűntettel vádolja a nemzetközi büntető törvényszék a dárfúri vérontás miatt, az el-Besir elleni vádak között pedig a népirtás is szerepel.

A csőd szélén tántorognak

A jelenlegi offenzíva következtében a nubai gyerekek két tűz közé kerültek, és jószerivel nincs is hová menekülniük.
A jidai tábor egyik illetékese szerint legutóbb 14 menedéket kereső fiút lelőttek a szudáni hadsereg egyik ellenőrző pontján, más gyerekeket repeszbombák téptek darabokra. A falvakban járványok terjednek. Sok csonttá soványodott kisgyerek az édesanyja hátán, annyira leromlott állapotban jut el a táborba, hogy ott azonnal a kórházba viszik és infúzióval próbálják életben tartani őket.
Szudán 1956-ban vált függetlenné. Az országban mindig is erősek voltak az ellentétek a központ és a periféria között, ami gyakran a bombák robbanásában jutott kifejezésre. A központi kormányra jobbára a brutalitás volt a jellemző, a hátországi kisebbségi csoportok hagyományaihoz viszont hozzá tartoztak a fegyveres felkelések.
Most több tízezer, tüzérséggel, tankokkal és rakétákkal rendelkező nubai katona lázadt fel, és nem hajlandó mindaddig letenni a fegyvert, amíg a jelenlegi kartúmi kormány van hatalmon. Arra hivatkoznak, hogy kiszorította őket a közigazgatásból az elnyomó kormányzat: sok nubai nem arab, ráadásul keresztény vallású, míg a kartúmi kormányban az arab muzulmánok befolyása a meghatározó.
Az újonnan függetlenné vált Dél-Szudánt sokan gyanúsítják azzal, hogy fegyvereket juttat a nubai lázadóknak, akik a határtól közvetlenül északra fekvő területen rendezkedtek be, és éveken át a dél-szudániak oldalán harcoltak. Szudán és déli szomszédja között az elmúlt hónapokban csaknem új háború tört ki, miután zsákutcába jutottak az olajjövedelmek elosztásáról és a határok kijelöléséről folytatott tárgyalások. Mindkét ország gazdasága a csőd szélén tántorog, Szudánban alig néhány hete lázongás kezdődött, próbára téve el-Besir kormányzatának fennhatóságát, ami újabb ösztönzést adott a nubai lázadóknak a harc folytatására.

Rabszolgaként dolgoztatták

A határtól mintegy 30 kilométerre fekvő Jida reggelente fejszecsattogásra ébred: a tábor lakói fákat vágnak ki, utakat nyitnak, állandó tartózkodásra rendezkednek be.
Az ENSZ-tisztviselők viszont mindent megtesznek ennek megakadályozására, mert szerintük túl közel folynak a harcok, túl közel van a vitatott határ.

- Az anyagozás közösségben történik - magyarázza. - Senki nem magától jön rá, hogyan kell sodorni egy dzsointot, hány milligrammot kell feloldani, és miben. Megtanítják neki. Közösség érték- és mértékvesztéséről van szó. A másik, hogy mit érünk el az anyagokkal. Minden kémiai anyag valamilyen változást okoz az idegrendszerben, tudatot módosít. A folyamatosan feszültségben, stresszben lévő ember igyekszik lenyugtatni magát.
- Annyira stresszes lenne egy tizenéves?
- Miért ne? Nem tanítjuk meg a stresszt kezelni. Mit lát tőlünk, felnőttektől? Rágyújtunk, kávét iszunk, behajítunk néhány nyugtatót, dühöngünk, szidunk mindent, negatív megbirkózási technikákat mutatunk. Másrészt a szülő hivatásos tudatlan. Az én gyerekemmel ez nem történhet meg, hajtogatja. Ha meg lezajlik az első vizsgálat, és a szülő értesül arról, hogy a gyerekében négyféle kábítószer van - na, látni kell azokat a szülői arcokat! A szótlan anyákat, apákat. És a megdöbbenésnek nem az az elsődleges oka, hogy drogozik a gyerek, sokkal jobban fáj az, hogy hazudott. Mi játszódhat le abban a családban, ahol másfél év után derül ki, hogy a gyerek ez idő alatt 400 ezer forintot lopott el otthonról? Beszélni kell az össztársadalmi reménytelenségről is. Milyen jövőképet tudok adni a gyereknek? Ígértük-e neki azt, hogy ha tanul, akkor nem pályakezdő munkanélküli lesz? Apányi, anyányi gyerekek élnek a szülőkkel, sokszor munka nélkül. Azzal is számolni kell, hogy a hozzánk forduló fiúk 80-90 százalékának nincs barátnője. Az egyikük azt írta, neki a drog volt a mindene; ő volt a barátnője, a holdfény, a ragyogás, a jókedv. Mennyi hamis dolog. Össze szoktuk írni, mire vágynak. Persze mindenért meg kell dolgozni, ami időbe, pénzbe, energiába kerül. Ezzel szemben ott van ez a fránya anyag, amely ugyan pénzbe kerül, de nagyon alkalmas az önbecsapásra.
- Ha valaki már kórházi kezelésre szorul, rendben van itt az ellátás?
- Dehogy van! Nincs serdülő és ifjúsági drogellátó kórházi osztály, megoldatlan a rehabilitáció is. A felnőtteket nézve a kórházi addiktológiai osztályok csak az alkoholproblémát tudják kezelni. A rehabilitáció foltokban van meg az országban, egyházak és alapítványok tartják fenn az intézményeket, ahol sorba kell állni, vagy egymillió forintot kell fizetni féléves kezelésért. Teljes egészében hiányzik a prevenciós rendszer. Megszűnt az iskolai prevenció, mert nincs rá pénz és motiváció. A pénzt még megértem. Tizenegy éve kezdtük el a pedagógusképzést, hogy minden iskolának legyen drogkoordinátora. Nem tudom, hol vannak. Egyre ritkábban hívnak minket iskolákba, folyamatos együttműködésre sincs igény. Annak idején szülői értekezleteket is tartottunk, de ők is mind kevesebben jelentek meg. Úgy gondolják, ha részt vesznek ilyenen, akkor beismerik, hogy az ő gyerekük érintett.
- Összességében mit lehet elérni a drogfogyasztókkal?
- Nem kívánunk megmentők lenni, csak segítők. A prevenció többnyire nagy létszámot céloz meg, és jó is lenne, ha "szüzekhez" szólna, de ilyen homogén csoport már nincs. Az egyéni, személyre szóló kezelés a legfontosabb. A siker az, ha valaki visszajön, és eldicsekszik azzal, hogy munkát talált, jól van. Be is vesszük önkéntes segítőknek, de ügyelünk arra, hogy a program ne a szenvedéstörténetről szóljon. A szép lassan felépített jövőkép azzal kezdődik, hogy az illető írjon magáról 17 pozitív állítást. Ez bizony nem könnyű. A továbbiakban is arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mikor érez örömöt és sikert, mire büszke, mit szeretne a leginkább elérni. Nem azt keressük, hogy miért szokott rá, hanem vissza akarjuk adni az önbizalmát és önértékelését. A cél a személyiség teljes megerősítése, és akkor már nincs szüksége arra, hogy mesterséges bódulatba kergesse magát.
- De mi van, ha ott áll megerősödött személyiséggel, és esetleg azzal szembesül, hogy nincs munkája, pénze, nincs mire családot alapítania? Mindent nem vállalhat fel az addiktológia.
- Nem, nem is vállaljuk fel. De segíthetünk az álláskeresésben. Most arra gyúrtunk nagyon sok gyereknél, hogy sikerüljön tisztának maradnia az érettségire. Egy lány kivételével sikerült is, ő úgy be volt tépve, hogy nem tudott elmenni az angol vizsgájára.
- Ilyen tendenciával mi lesz itt tíz év múlva?
- Meg fog változni a helyzet. Annyiféle anyagot használnak már, hogy nem lehet úgy rájuk kapaszkodni, mint a régi, klasszikus szerekre. Nincs szakirodalmi bizonyítéka, de a tapasztalat azt mutatja, hogy aki többfélét kipróbál, kevésbé válik függővé, mint aki egyetlenegy szerhez ragaszkodik. Nem vagyok jós, de attól félek, inkább előtérbe kerül az alkohol. Ez sem jó, de visszafogja az illegális szereket. Ugyanakkor előtérbe kerülhet a gyógyszerfogyasztás is. Hadd mondjam viszont, hogy a drogmentes társadalom elképzelése olyan, mint a veszekedés nélküli házasság. Ilyen nincs...
Teleki Ervin elmondása szerint a halálesetek nem túladagolás, hanem a szer okozta megváltozott tudatállapot miatt történtek. Önakasztás, megfagyás, hídról való leugrás; volt, aki autó alá zuhant.
- Ez nem visszatartó erő - fedi fel az addiktológus. - Sőt találkoztunk olyannal, aki azt mondta, legutóbb éppen előző nap drogozott elhunyt barátja emlékére. Ugyanazt "nyomta", amivel a barátja öngyilkos lett. Visszatartó erőt nem nagyon látni, mert mindenki arra büszke, hogy ő erős. Vele nem fordulhat elő... Hát, ez nem biztos.