Béremelés Németországban, avagy mekkora csodát tesz a csodaszer
2012.05.24. 04:15  |  Szerző: MTI
Nagyvilág	nyomtat   |    |

Ebben nem csak az a csoda, hogy húsz éve nem volt ekkora béremelés, hanem az is, hogy Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter személyesen beleszólt a bértárgyalásokba, ezúttal nem a dolgozókat intve önmérsékletre, hanem a vállalkozókat nagylelkűségre. Előzőleg, márciusban a Ver.di szakszervezet két évre 6,3 százalékos fizetésemelést ért el a 2 millió német közalkalmazott számára, szintén kormányzati támogatással.
Azóta boncolgatja a német és a világsajtó, micsoda messzire ható következmények lehetségesek. Ha a németek jövedelme nő, akkor többet vásárolnak, dőlhet Németországba a spanyol és az olasz export, a német fürdőzők pedig ismét megszállhatják nyaranta a görög tengerpartot. Ám nem csak ezzel segítenek. Ha a német cégek exportja kevésbé lesz versenyképes a munkaköltség emelkedése miatt, akkor a dél-európai országok kivitele már önmagában ettől - relatíve - versenyképesebbé válik a világ mind a négy égtája felé. Ezen felül, ha Németország exportja lassul vagy gyengül, és ettől kisebb lesz a fizetési mérlegtöbblete, akkor az euró is szervesen gyengülni fog, ami szintén jót tesz a gyengébb tagországok versenyképességének a külpiacokon. Mindez segítheti őket versenyhátrányuk, gazdasági nehézségeik, végső soron adóssággondjaik leküzdésében, miközben Németországban a hazai fogyasztás növekedése ellensúlyozni fogja a GDP-növekedésben az export esetleges nehézségeit, tehát ott sem lehet baj.
Legalábbis Keynes 1933. decemberben Roosevelt amerikai elnöknek írt nyílt levele óta köztudomású, hogy válságból való kilábaláshoz, sőt, bármiféle gazdasági növekedés fenntartásához nem csak állami költekezés, hanem lakossági fogyasztás is szükséges, annak pedig fontos forrása a magángazdasági béremelés. Németország éppen pontosan a látványos ellenpélda, amint az alábbi táblázatból kiderül (az adatok évtizedenként évi átlagok, reálértékben, 1990-ig Nyugat-Németországból, 1991-től az egyesült Németországból):

GDP-növekedés    A lakossági fogyasztás     Az alkalmazottak összes      A kereskedelmi mérlegtöbblet 
                    növekedése           munkajövedelmének növekedése          növekedése

1970-80:    2,9%      3,3%                     4,2%                           -2,8%
1980-91:    2,6%      1,9%                     1,5%                           50,1%
1991-00:    1,6%      1,3%                     0,7%                           24,4%
2001-10:    0,9%      0,1%                    -0,4%                           72,3%

Jól látszik: a gazdasági növekedés lassulását a lassuló fogyasztásnövekedés, azt pedig a jövedelmi viszonyok vezérelték mind rosszabb irányba, miközben a gyarapodó export legföljebb csak fékezhette a folyamatot.
Most még azt kellene tudni, hogy ehhez képest a mostani német béremelési rekord valóban fordulat-e, és meghozhatja-e az elképzelt áldásokat?
Mindenekelőtt: valóban nőnek majd a jövedelmek Németországban? Ott eddig sem az alapbérekkel volt baj. Az iparági béralkukkal és kollektív szerződésekkel meghatározott alapbérek 2010-ben 24,2 százalékkal voltak magasabbak Németországban, mint 2000-ben. Ebből még infláció után is maradt 6,7 százalékos reálnövekedés tíz év alatt. Hogy lehet, hogy a munkajövedelmek mégis évente átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek reálértékben az elmúlt évtizedben? Úgy, hogy az alapbér és a különböző prémiumok, túlmunkadíjak, pótlékok, juttatások összesen csak 12,7 százalékkal nőttek tíz alatt a német szakszervezeti szövetség kutatóintézete szerint. Ennek oka, hogy a 2003 óta lazított munkaügyi szabályok miatt már csak a munkaerő átlagosan 60 százalékára vonatkoznak kollektív szerződések - ez az arány folyamatosan csökkent -, és ugyanezért a kollektív szerződéseken kívülre került mind több juttatás. Ezeket a munkáltató egyoldalúan adhatja, de inkább nem adja. A teljes havi illetmények 12,7 százalékos növekedéséből leszámítva a tíz évnyi halmozott, 17,5 százalékos inflációt, jól látni, mi történt valójában. Ezekben a körülményekben egyelőre semmi változás.
Ráadásul a recept nem csak Németországra érvényes. Igaz, egyfajta - exportorientált - versenyképességet segíthetnek a jelenleg csökkenő jövedelmek az euróövezet gondokkal küzdő országaiban. Rövid távon a kényszerű költségvetési szigorítások és a lazított munkaügyi szabályok amúgy is jövedelemcsökkenésre ítélik ott a lakosságot. Hosszabb távon azonban ott sem képzelhető el fellendülés a vásárlóerő növelése nélkül - kizárólag az export esetleges bővülése az euróövezeti perifériákon is csak tüneti kezelés lesz, nem pedig a gyógyulás jele.
És akkor még ott a közös pénz, az euró. Meglehet, árfolyamát ronthatja kissé, ha lassul a német kivitel. Ez mindenképpen jól jön az exportra átállított német gazdaságnak, esetleg enyhíti a kárt, amit a munkaköltség növekedése okozhat - ha egyáltalán lesz ilyen. Bizonyos, hogy a gyengébb euró a perifériák exportját is támogatná - ha tényleg gyengébb lenne. Elemzői vélemények szerint Spanyolországnak 50 százalékkal, Görögországnak 70 százalékkal olcsóbb euró ellensúlyozná a mostani versenyhátrányukat a világpiacon. Ekkora gyengüléshez világkatasztrófa kellene - az IG Metall új kollektív szerződése ehhez kevés.
Előbb-utóbb kiderül: nincs más gyógyír a válságra, mint tényleges, valódi jövedelemnövelés és méltányos adózás - világszerte. Az euróövezetben pedig az eddigi, öngyilkos negatív bérverseny helyett költségvetési unió társítása a pénzügyi unió mellé lehet a kiegyenlítés módja. Ehhez képest a német fémipari béremelés egyelőre csak porhintés.