| Új Ptk. - LMP: a kormány kispórolta a polgári törvénykönyvből az üvegzsebtörvényt |
|
| 2012.08.06. 12:21 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Az LMP szerint a polgári törvénykönyv (Ptk.) kormány által beterjesztett tervezetéből "kispórolták" az üvegzsebre vonatkozó szabályozást. |
Schiffer András, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az LMP szerint ez azt jelenti, hogy 2013-től nem lehet majd nyomon követni, hogyan áramlanak ki a közpénzek. A politikus emlékeztetett arra, hogy 2003-ban az MSZP-SZDSZ-kormány a Ptk.-ba berakott egy úgynevezett üvegzsebszabályt. Ennek alapján a közpénzek felhasználása során nem lehetett üzleti titokra hivatkozva korlátozni az információkhoz való hozzáférést. Schiffer András emlékeztetett arra, hogy az idén februárban, miután a polgári törvénykönyv koncepciója napvilágot látott, a kormányzati illetékesek azt mondták, az üvegzsebre vonatkozó szabályozást nem abba, hanem majd az információszabadságról szóló törvénybe illesztik be. Hozzátette: a tavaszi ülésszak során az utóbbi jogszabályt is megnyitották, de a kormánypárti politikusok – az LMP kísérlete ellenére – nem engedték, hogy azt az üvegzsebszabállyal is módosítsák. "Magyarországon azért sincsen ma sem elszámoltatás, mert a Fidesz pontosan ott folytatja, ahol az elődei abbahagyták, csak még egy kicsit pofátlanabbul, még a látszatra sem vigyáznak" – jelentette ki a képviselő. Szerinte ha a törvény a jelenlegi formájában lép életbe, akkor 2013-tól nem lehet majd tudni, hogy a kormányzati vagy önkormányzati szervek milyen alapon kötnek szerződést a közvagyon kezelésére. Ahol csökken az átláthatóság, ott nő a politikai döntéshozókra nehezedő korrupciós nyomás – mondta Schiffer András.
|
|
|
|
|
|
| ....majd hozunk egy visszamenőleges törvényt és akkor lesz haddelhadd ! | |
|
|
|
""kispórolták""
Teljes mértékben jogos az idézőjel. Nem kispórolták, hanem szándékosak kihagyták, hogy 2013-ban még megszedhessék magukat úgy, hogy lehetőleg ne lehessen a választásokon felhozni, hogy mennyit sikkasztottak.
"még a látszatra sem vigyáznak"
Dehogynem... mindent elkövetnek, hogy ne is látszódjon milyen pofátlanul sikkasztanak.
"ott nő a politikai döntéshozókra nehezedő korrupciós nyomás"
Ezeknél nem a korrupciós nyomás nő, hanem a korrupcióként elvárt összegük. | |
|
|
|
|
| |
| |
|
|
 |
|
| Itt az újabb brutális megszorítás |
|
| Újabb megszorítást jelentett be Varga Mihály: a tranzakciós adó kétszeresére, 6 ezrelékre emelkedik, a vállalkozások telefonadója 2-ről 3 forintra nő. A változások augusztus elején léphetnek életbe. |
|
|
|
 |
|
| Bajnai: csak akkor lesz kormányváltás, ha garantált a korszakváltás |
|
| Bajnai Gordon szerint a párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak végre. |
|
|
|
 |
|
| Nem viszi haza a jutalmát a fideszes Vantara Gyula, inkább milliókat kér kölcsön a jegyző jutalmából? |
|
| A Fidesz Békés megyei elnökének sorra kerülnek nyilvánosságra kétes ügyei. Vantara Gyula, aki állítása szerint az elmúlt hét évben egy fillér jutalmat sem vitt haza, a beol.hu információi szerint három milliót kölcsönkért a felmondó jegyzőtől. Az MSZMP-s múlttal rendelkező politikus szerint ávós módszereket használnak ellene. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Egyre igénytelenebb Katie Holmes? |
|
|
|
 |
| Talpig romantika |
|
|
|
 |
| Villants vállat! |
|
|
|
 |
| Kilian Kerner |
|
|
|
|
|
|