| MSZP: a cigányság sosem élt akkora kiszolgáltatottságban, mint most |
|
| 2012.07.23. 16:03 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Az MSZP szerint a magyarországi cigányság felzárkóztatásának ígérete a Fidesz egyik legnagyobb választásai csalása, az Orbán-kormány pedig a "fideszes" roma vezetőkkel ellopja a cigány gyerekek jövőjét. |
Teleki László, az MSZP elnökségi tagja mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a miniszterelnök hétfőn bejelentette: bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat, hogy negyedévente értékelje a romáknak szóló programok megvalósulását. Orbán Viktor erről szóló beszédében arra is kitért: kiderült, hogy a munkanélküliek is dolgozni akarnak. A politikus közleményében szegényellenesnek nevezte a kormány gazdaság- és társadalompolitikáját, amelyek szerinte az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válságát idézték elő az ország leszakadó térségeiben. Leszögezte azt is: a rendszerváltás óta soha nem élt akkora kiszolgáltatottságban a cigány kisebbség, mint most. Az MSZP igazságos, fenntartható és komplex gazdaság- és társadalompolitikát vár, amely által munkahelyek jönnek létre. A szocialista politikus úgy véli: Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szegényellenes intézkedések tucatjait hagyták már jóvá. Teleki László ezért arra számít: "a most létrehozandó álbizottságban is hasonló súllyal képviselik majd a cigányságot...". Teleki László közleményében rámutatott: az MSZP munkahelyteremtést és a gazdaság újraindítását célzó Kelet-Magyarország Programja a hátrányos helyzetű térségekben élő emberek bevonásával készül.
|
|
|
Első Előző [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] Következő (2) Utolsó (18) |
|
|
XYZS ! nemcsak h kevesellte , kicsinyelte is a vetőburgonyát , lehet nem tudja , h nem 2 öklömnyi krumplikat szoktak vetni , tanítsák már meg dicső politikusaink őket !!
oOo! ha azt mondod , éppen most lőttél le egy betörőt , akkor is kijönnek ! / de azért ne tapasztaljuk meg soha ! / | |
|
|
|
Végig olvastam, de nem vagyok boldog!
A cigányság bűnözését a mi életünkben nem fogják már megoldani, (22 év alatt nagyon agyon segíííjjjezték üket) mi azt már a túlvilágról, láblógatva fogjuk szemlélni.
Azt mondjuk, meg meg is igérték a hatalmasok, hogy munkahely lesz, 1 millió!
Aztán azon a megteremtett 1 millió munkahelyeken amit megtermelnek a munkások, azt kinek fogják eladni?
Mert a munkás, az éhbérért dolgozik ma is és egyébre már nem telik.
Ki veszi meg a megtermelt javakat, hiszen külföldről ide hozzák és velünk zabáltatják fel mindazt, ami kint eladhatatlan.
A cigányoknak is enni kell, munka nincs, meg nem is értenek semmihez, csak a gyerekcsináláshoz és a bűnözéshez. (tisztelet a kivételnek)!
Az állam (JOGOSAN) megvonja az érdemtelen és értelmetlen segííjjeket, de akkor mit egyen a cigány?
Persze, hogy lopni, betörni és fosztogatni fog.
De azt nem az államtól lopja, hanem Pista bácsi kertjéből, Mariskanéni kamrájából, Józsi bácsi padlásáról és Károly bátyám füstölőjéből a bérfüstölésre hozott kolbászokat.
Mert ugy a cigány gyomorba az való, ettől derül jókedvre és perdül táncra a cigány, mert ő, csak erre született!
A "paraszt" meg így járt!
"Dolgozzon a parasz"!
Kaptak földeket, vetőmagvakat, vetőburgonyát -amit a cigány asszony nagyon is keveselt, mert még egy vacsora sem tellet ki belüle aznapra! | |
|
| 174. Neduddki | 2012.08.02 15:05:14 |
Neduddki 2012.08.02 15:05:14
Moderálást kérek
|
|
|
|
|
|
Abból indulj ki hogy a rendőr nem érted van.
Ha mégis nagy bajba kerülnél netán, mond azt a telefonba hogy tele a környék gárdistával, és azonnal ott vannak. :) | |
|
| 172. Neduddki | 2012.08.01 22:46:20 |
Neduddki 2012.08.01 22:46:20
Moderálást kérek
|
|
Nem az operett gárdistáknak kell rendőri jogosítványt adni, hanem a rendőrség tökét kellene elkapni, hogy mi lesz már!??
Németország 8x akkora mint Magyarország és kevesebb rendőr van náluk, mint nálunk! Csak azok többsége az utcán van, nem a rendőr-palotában! | |
|
|
|
Kecskére a káposztát, szafika?
"Ha egy romát látok ellopni egy kabátot, akkor nem fogom megmondani a rendőrségnek - ezt a figyelmébe ajánlom. Ez egy igazi ősi bevett szokás nálunk, amit ő elfelejtett cigányként – nyilatkozta a HírTV-nek Hódi Sándor, a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke."
"Kolompár Orbán szerint hétéves elnöksége alatt a kifizetések jogszerűek voltak, viszont elődje, Farkas Flórián ellen feljelentést tesz: úgy véli, 1996 és 2003 között több mint 100 millió forintnak veszett nyoma az önkormányzatnál. Arra a kérdésre, hogy ezt miért csak 7 év után fordult a rendőrséghez, Kolompár azt mondta: a ROMABECSÜLET tartotta vissza." | |
|
|
|
| Basszus ! Hát már itt tartunk ?! A cigusokból is szerveznék egy mini őrséget , hátha féken tartanák a saját népüket ! | |
|
|
|
| Csendőrség, Magyar Gárda, Szebb Jövőért Polgárőrség kell rendőri jogosítványokkal. | |
|
|
|
167. Neduddki
A polgárőr feladata járőrözni a településen éjjel - nappal, és nem az hogy harcoljon a cigányokkal.
A feltűnő, folyamatos jelenlétükkel rengeteg bűncselekményt elhárítanak.
Rendőrből van annyi mint a szemét, de nekik az a dolguk hogy téged bírságoljanak, a legutolsó szempont az állampolgárok biztonsága.
Nekik te vagy az ellenség ha bűncselekményről bejelentést, vagy feljelentést teszel, igyekeznek lebeszélni róla, mivel romlik a statisztika.
Felőlük meg is gyilkolhatnak, csak titokban, hogy ne romoljon a körzet bűnügyi statisztikája.
| |
|
| 167. Neduddki | 2012.07.31 21:53:50 |
Neduddki 2012.07.31 21:53:50
Moderálást kérek
|
|
| Az ilyen polgárőrök nem érnek faxot sem! rendőrök kellenek! azoknak van intézkedési joga, sőt kötelesek is | |
|
|
Első Előző [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] Következő (2) Utolsó (18) |
|
| |
| |
|
|
 |
|
| Máris indulnak a trafikperek |
|
| Többfrontos jogi támadásra készülnek a trafikpályázat vesztesei. Napokon belül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is megérkezik a trafikosok beadványa. Ehhez a testülethez azért fordulnak, mert a trafikpályázat nyomán sérült az emberi jogi egyezményben lefektetett tulajdonhoz való jog. |
|
|
|
 |
|
| Bajnai szerint egy év múlva "elzavarják" a kormányt |
|
| Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint a választók egy év múlva "elzavarják" a kormányt, amelyet "csak a dohány érdekel". Bajnai Gordon erről pénteki miskolci nagygyűlésén beszélt. |
|
|
|
 |
|
| Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak |
|
| A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Romantikus elegancia |
|
|
|
 |
| Örök hosszú |
|
|
|
 |
| Keverd a mintákat |
|
|
|
 |
| Hajkiegészítők 2013 |
|
|
|