Meghalt az Érden elgázolt másik csecsemő is szerdán, a fővárosi Szent János Kórházban; a kislány három hónapos ikertestvére már a baleset napján, hétfő este életét vesztette.
Többfrontos jogi támadásra készülnek a trafikpályázat vesztesei. Napokon belül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is megérkezik a trafikosok beadványa. Ehhez a testülethez azért fordulnak, mert a trafikpályázat nyomán sérült az emberi jogi egyezményben lefektetett tulajdonhoz való jog.
Bajnai szerint egy év múlva "elzavarják" a kormányt
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint a választók egy év múlva "elzavarják" a kormányt, amelyet "csak a dohány érdekel". Bajnai Gordon erről pénteki miskolci nagygyűlésén beszélt.
Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.