| Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország |
|
| 2012.05.20. 18:48 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Zálogba adott országként jellemezte Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a chicagói Szent István-templom épületében, helyi magyarok előtt tartott beszédében, amelyben szólt arról is: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választáson. |
A kormányfő szerint 2010-ben, a kormányváltáskor Magyarország rosszabb gazdasági helyzetben volt, mint Görögország. "És persze mindenki szeretné, ha Magyarország szárnyalna, Európa leggyorsabban növekvő gazdasága meg a legsikeresebb gazdasági rendszer lenne, de nem szabad elfelejtenünk azt, hogy 2010-ben nem nulláról indultunk, hanem a görögöknél is rosszabb helyzetből kezdtük meg az ország talpra állítását" - fejtette ki Orbán Viktor, aki részt vesz a chicagói kétnapos NATO-csúcstalálkozón. Magyarországra sajnos még ma is igaz - folytatta -, hogy egy zálogba adott ország, ugyanis "a megelőző évek során zaciba vágták Magyarországot: óriási hiteleket vettek fel, cserébe pedig elzálogosították Magyarországot". "Ez a hitel, ami könnyű és olcsó pénznek tűnt még ezelőtt 5-10 évvel, az időközben drága és nehéz pénzzé vált, és agyonnyom bennünket. Egy óriási adóssághegy alatt vagyunk" - mondta a kormányfő, megismételve egyúttal azt a célkitűzést, hogy belátható időn belül legalább 5,5 millió magyar embernek kell dolgoznia és adót fizetnie. "Ha ezt nem tudjuk elérni, lehet akármilyen hókuszpókusz, könyvelés, pénzügyi trükközés, az ország nem fog megállni a lábán" - figyelmeztetett. Orbán Viktor szólt az új alaptörvényről is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, 2010-ig Magyarország volt az egyetlen a volt kommunista államok közül, amely nem volt képes arra, hogy megalkosson egy új alkotmányt. "Magyarország folyamatosan megegyezésekkel, kiegyezésekkel, paktumokkal, átmeneti megoldásokból fakadó döntésekkel próbálta igazgatni az életét, de nem volt alapunk, biztos fundamentumunk" - mondta, megjegyezve, hogy szilárd alap nélkül az ország megrendül és összeomlik. Az alaptörvény rendelkezései közül kiemelte azt a passzust, amely kimondja, hogy a világban szétszórtan élő magyarok mindannyian ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, és ezt a tényt a mindenkori kormányoknak és parlamenteknek kötelessége közjogi erővel elismerni. Kijelentését nagy tapssal fogadta a mintegy 300 jelenlévő, csakúgy, mint a kettős állampolgárságról szóló szavait. Utóbbival kapcsolatban közölte: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választáson. A kormányfő arra biztatta hallgatóságát, hogy - "most, hogy a magyar állampolgárság hátszele végigfúj a magyarlakta területeken" - azok, akik nem honosításra várnak, hanem egész egyszerűen csak korábban nem folyamodtak a magyar állampolgárságot bizonyító dokumentumért, minél hamarabb tegyék ezt meg. Ennek lesz jelentősége - magyarázta a helyi magyaroknak -, mert így egyúttal az Európai Unió állampolgáraivá is válnak, és részt vehetnek majd a magyar nemzet legfontosabb döntéseiben, így a parlamenti választáson is. A miniszterelnök kitért az alaptörvény családot érintő részére is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: "nem tudom, errefelé mi a divat, de a magyar alkotmány világosan kimondja, hogy a család az egy férfi meg egy nő". A család a jövőhöz tartozik, ugyanis ha van család, vannak gyermekek, és ha vannak gyermekek, van jövő - mondta. Szavait azzal zárta, hogy "mi egy sokkal különb és tehetségesebb nép és ország vagyunk annál, mint hogy 2010-ben arról kelljen gondolkodni, belezuhanunk-e a szakadékba". Magyarország különb ország annál, mint ahová az elmúlt 60 év eredményeképpen jutott - jelentette ki, közölve: ez vezeti a magyar kormányt, Magyarország pedig szép jövő előtt áll. A rendezvényen - amely a beszéd után misével folytatódott - részt vett a NATO-csúcstalálkozóra érkező magyar delegáció több tagja is, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és Szapáry György washingtoni magyar nagykövet.
|
|
|
Első Előző [1] [2] [3] Következő (2) Utolsó (3) |
| 28. Nyugalmat! | 2012.05.25 17:52:58 |
Nyugalmat! 2012.05.25 17:52:58
Moderálást kérek
|
|
Minden fórumon van egy-két ember, aki szándékosan viszályt szít.
Vagy rossz napja van vagy bértollnok.
Állítólag vannak ilyen beírók, akik hergelik a népet és ezért fizetik őket, több fóromon olvastam ezekről, hogy léteznek.
Az nem baj, ha vélemények ütköznek, csak megfelelően tiszteletben kell tartani a másik véleményét és érvekkel megpróbálni meggyőzni és nem mocskos szavakkal és lekezelő stílusban rárontani.
| |
|
|
|
Kedves kérdező, és találat !
Nem a cigány a cigány , hanem a te stílusoddal vagdalkozó emberkék !
Vannak olyan emberek , akiket végtelenül sokra becsülök , pedig cigánynak született és mégis úgy viselkednek , mint a normális emberek ! Aztán vannak olyanok is , akik fehér embernek születtek , aztán lesüllyedtek egy szint alá a felfogásukkal ! | |
|
| 26. xxxxxxxxxxxxxxxxxx | 2012.05.24 23:39:19 |
xxxxxxxxxxxxxxxxxx 2012.05.24 23:39:19
Moderálást kérek
|
|
Ezek az alpári kifejezések csakis ostoba lénytől származhatnak!
Érvei nincsenek!
Vagdalózik, vádaskodik és sérteget!
Moderálást kell kérni rá, mert ezt a stílust a KDMP sem tűrheti, legalább látszólag tiltakozzon, bár hivatalból kellene! | |
|
|
|
a kérdező ninck nevű, aki alpári stílusban szemtelenkedik egy fórumon?
Miért van erre szükség, nincs neki családja, rokonai, kollégái, ahol kiélhetné az agresszivitását?
Csernus dokit neki! | |
|
|
|
találat!
szafikát hagyd, egy kis seggnyalója x-nek | |
|
|
|
meddig kell tűrni a "Szafika" néven mocskolódó rasszista
személy hozzászólásait? | |
|
|
|
| xxxxx telitalálat volt ?! | |
|
|
|
20
ne szidd a cigányt te szemét, még célzottan sem /orsós úr/
mert nagyon rábaszol! | |
|
| 20. xxxxxxxxxxxxxxxxxxx | 2012.05.24 12:59:07 |
xxxxxxxxxxxxxxxxxxx 2012.05.24 12:59:07
Moderálást kérek
|
|
Ki az az agyament aki ezt a dumát beveszi?
Elég már a hazugságokból orsós úr!
Olyan szépen gyarapodott a magyar gazdaság, hogy ezrével menekülnek a fiataljaink kifelé ebből az országból!
Gratulálok!
5 millió adófizető hiányzik?
Ennek a herdáló bagázsnak 50 millió adófizető sem tudna eleget fizetni! | |
|
|
|
"Minden ötödik magyar, a 30 év alattiaknak pedig a fele tervezi, hogy külföldön dolgozzon. Aránytalanul nagy teher van a vállukon: tényleg itt fogunk maradni a nyugdíjasainkkal.
A Tárki friss felmérése szerint az elmúlt két évtizedben soha annyian nem akarták hosszabb vagy rövidebb időre elhagyni Magyarországot, mint most. Minden ötödik magyar, a lakosság 19%-a tervezi, hogy külföldön vállaljon munkát. Elsősorban a fiatalok azok, akik a lábukkal szavaznak a jelenlegi magyarországi viszonyokról: a 30 év alattiak közel fele, 48%-a, a 31-40 éveseknek pedig majd' harmada, 31%-a akar inkább külföldön szerencsét próbálni." | |
|
|
Első Előző [1] [2] [3] Következő (2) Utolsó (3) |
|
| |
| |
|
|
 |
|
| KSH: felgyorsult a Magyarországról történő kivándorlás növekedése |
|
| Felgyorsult az utóbbi években a Magyarországról történő kivándorlás növekedése a tükörstatisztikák, vagyis a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárainak száma alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az intézményben tartott, a délkelet-európai országok migrációjával foglalkozó kétnapos konferencia kapcsán szerdán az MTI-vel. |
|
|
|
 |
|
| Bírálta Orbán kijelentését a német külügyminiszter és a német sajtó |
|
| A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. Az ügyben megszólalt több német vezető politikus és Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is. |
|
|
|
 |
|
| Máris indulnak a trafikperek |
|
| Többfrontos jogi támadásra készülnek a trafikpályázat vesztesei. Napokon belül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is megérkezik a trafikosok beadványa. Ehhez a testülethez azért fordulnak, mert a trafikpályázat nyomán sérült az emberi jogi egyezményben lefektetett tulajdonhoz való jog. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Romantikus elegancia |
|
|
|
 |
| Örök hosszú |
|
|
|
 |
| Keverd a mintákat |
|
|
|
 |
| Hajkiegészítők 2013 |
|
|
|