| A plágiumgyanút vizsgáló bizottság nem tud érdemi határozatot hozni Gyurcsány szakdolgozatáról |
|
| 2012.05.15. 14:24 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| A Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált a volt miniszterelnök szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de addig nem tud érdemi határozatot hozni, amíg nem áll rendelkezésre a politikus dolgozata. |
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora kedden Pécsen, a plágiumgyanút és a szakdolgozat eltűnését vizsgáló bizottságok munkájának eredményéről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Gyurcsány Ferencnek A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának 1984. május 9-én készített egyoldalas bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai mutatnak oldalszám szerinti egyezést Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatával. "A bírálati szöveg és a Rozs Szabolcs-szakdolgozat szövegének egybevetése azonban nem alkalmas eljárás arra, hogy a bizottság jogi természetű megállapításokat tegyen Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban" - hangsúlyozta a rektor. Megjegyezte, hogy Rozs Szabolcsnak idén május 3-án, a földrajzi intézetben megtalált diplomamunkája hiteles és eredeti. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy e munkának a bírálata nincs meg, így azt nem tudták összevetni a Gyurcsány-dolgozat bírálatával. Bódis József szólt arról, hogy Gyurcsány Ferencnek az 1984-ben, a PTE jogelődje, a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán leadott szakdolgozata 2012 májusában nem lelhető fel az egyetemen. Megjegyezte: egy 1990-ben készített bibliográfia szerint még megvolt, az 1999-2000-ben végzett állományrevízió alkalmával már nem találták, ahogy két másik diplomamunkát sem. A rektor az azonos című szakdolgozatokkal kapcsolatban általánosságban elmondta: a felsőoktatási intézményekben bevett gyakorlat, hogy az oktatók több éven keresztül azonos témákat javasoltak hallgatóknak, akik ezt követően szó szerint ugyanazt a címet adták diplomamunkáiknak. "Ez magyarázza az esetlegesen előforduló azonos dolgozatcímeket. Egy azonos témát ugyanakkor számos módon fel lehet dolgozni, meg lehet közelíteni" - mutatott rá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a PTE ettől függetlenül a jövőben is minden plágiumgyanús esetet kivizsgál. Bódis József kitért rá, hogy az egyetem megvizsgálta az elmúlt héten napvilágot látott információkat is, amely szerint Gyurcsány Ferenc nem vizsgázott bizonyos tantárgyakból, illetve nem jogszerűen nyert felvételt az intézmény közgazdaságtudományi karára, ahol a második diplomáját szerezte. Elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc minisztériumi hozzájárulással nyújthatott be felvételi kérelmet a karra, de kikötötték, hogy az iratokhoz határidőre csatolnia kell főiskolai oklevelét. "Az akkori szabályok szerint, ideértve a miniszter általános hatáskörét is, Gyurcsány Ferenc felvétele nem volt jogellenes, és tanulmányait az akkor hatályos előírásoknak megfelelően kezdte meg 1984 őszén a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán" - tette hozzá Bódis József. A rektor kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a rendelkezésre álló dokumentumok szerint Gyurcsány Ferenc a felvételhez minden korábbi tanulmányi kötelezettségének eleget tett, beleértve a gyakorlati oktatást is. Bódis József szerint mindezek nem változatnak azon, hogy a szakdolgozat tanulmányi és jogi jellegét tekintve nem más, mint egy írásbeli záróvizsga. "A szakdolgozat nem minősül tudományos munkának, így általában nem képvisel tudományos szintű, maradandó értéket. Ennél fogva a szakdolgozatokra nem vonatkoznak a tudományos doktori fokozat (PhD) megszerzése érdekében írt doktori értekezésekre vonatkozó előírások, így a kötelező nyilvánosságra hozatalra vonatkozó jogszabályi rendelkezések, és a megőrzésre vonatkozó előírások sem" - hangoztatta. Véleménye szerint az egyetem és jogelődei felelős felsőoktatási intézményként jártak el. Jogszabályi kötelezettség hiányában a jogelőd Janus Pannonius Tudományegyetemen hatályos szabályok szerint a karok önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről. Egyes karokon a bírálók külön javaslata hiányában azokat öt év után selejtezték, az akkor hatályos szabályok ugyanis vagy nem írtak elő megőrzési időt, vagy azt öt évben határozták meg. Hozzáfűzte, a jogutód PTE-n 2010. szeptember 30-án lépett hatályba a ma is érvényben lévő iratkezelési szabályzat, amely kimondja, hogy a szakdolgozatok, diplomamunkák iratai nem selejtezhetőek, és azokat tizenöt év után levéltárba kell adni. "A mostani eset, valamint a digitalizált archiválás lehetőségének alapján az egyetem intézkedett a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatáról, és egy minden karra érvényes, egységes szabályrendszer kidolgozásáról, amely a diplomamunkák elektronikus tárolásán alapul. Ez a PTE több karán már napjainkban is így működik, az egyetem vezetése a módszert a következő tanévtől azonban valamennyi karra kiterjesztené" - mondta Bódis József. A rektor végezetül jelezte: a PTE a szakdolgozatok tárolásának témakörében a jövőben már kizárólag a minden karra vonatkozó egységes szabályok és eljárásrend kidolgozásával foglalkozik, a volt miniszterelnöknek a jogelőd intézményben évtizedekkel ezelőtt folytatott tanulmányaira vonatkozó ügyet lezártnak tekinti.
|
|
|
Első Előző [1] [2] Következő (2) Utolsó (2) |
| 11. ezt nem értem | 2012.07.20 15:04:26 |
ezt nem értem 2012.07.20 15:04:26
Moderálást kérek
|
|
Victor Ponta román miniszterelnök doktori disszertációját
plágiumnak minősítette a Bukaresti Tudományegyetem
etikai bizottsága (CNE), benne a Román Tudományos
Akadémia elnöke, azzal, hogy a disszertáció több mint 50%-a plágium. V. Ponta tegnap úgy nyilatkozott, hogy
lemond, ha a CNE úgy dönt.
Vajon mi a folytatás? | |
|
| 10. Nemértem | 2012.05.21 21:29:53 |
Nemértem 2012.05.21 21:29:53
Moderálást kérek
|
|
""Schmitt Pál vélhetően jelezte Orbán Viktornál, hogy igényt tart állami villára."
Ne is haragudjatok meg lehet érteni.
Annyi jót tett (ha nem is az országnak, de OV-nak), hogy igazán megérdemli.
A tevékenysége alapján az is érthető, hogy OV-től várja, szegény OV meg honnan adhatna neki, - ha neki nincs felesleges - , mint az államtól.
:-( | |
|
|
|
Nem erről van szó, hanem arról, hogy milyen ember az, aki több ingatlannal is rendelkezik, de egy szegény ország adófizetőitől követel egy újabb ingatlant, mert az neki jár?
Miközben bizonyára ő is hall az éhes gyerekekről, a munkanélküliek nélkülözéseiről, a nyomorról.
Ez a kiszólása , hogy neki ez jár---mindent elmond a jelleméről.
Szégyen az ilyen ember az országra nézve.
| |
|
| 8. xxxxxxxxxxxxxxxxxx | 2012.05.17 23:36:51 |
xxxxxxxxxxxxxxxxxx 2012.05.17 23:36:51
Moderálást kérek
|
|
7-re!
Gondolod, hogy ha s.p. nem tartana igényt az adófizetők által fizetett luxus villára, meg a többi luxusra, akkor a szegényeknek több jutna?
Gondolod, hogy szétosztanák a nyugdíjasok között, akik 40 éves munka után 57 ezret kapnak (megérdemelt) nyugdíjként?
Nem!
Szétosztanák saját maguk között!
Bár egyik kutya, másik eb! | |
|
| 7. emberek embere? | 2012.05.17 14:03:06 |
emberek embere? 2012.05.17 14:03:06
Moderálást kérek
|
|
AZÉRT EZ SE SEMMI!
KÖSZÖNJÜK A SZEGÉNYEK NEVÉBEN AZ EMBEREK EMBERERÉNEK JÓINDULATÁT!
"Schmitt Pál vélhetően jelezte Orbán Viktornál, hogy igényt tart állami villára.
Egy néhány nappal ezelőtti kormányhatározatban ugyanis intézményi beruházási kiadások címmel 150 millió forintot különítettek el az államfőváltás költségeire. Ez hasonló tétel, mint amiből elődjeinek vettek szolgálati lakást. Ennyi pénzből pedig nívós, úszómedencés luxusingatlanok közül lehet válogatni. További 19,5 millió forintot dologi kiadásokra csoportosítottak át, vagyis az esetleges felújítási munkákat és bútorok beszerzését lehet ebből az összegből finanszírozni." | |
|
|
|
"védi öt a radai rosseb"
elirás: vadai | |
|
|
|
Védi őt a radai rosseb!
Megvédi ő saját magát, mert nem hü.lye!
A vizsgálódások meg sok pénzbe kerülnek!
Majd a nép fizeti!
Értelmetlen ostobaság!
Pénz pocsékolás!
A nép figyelmének elterelése, közben megint jönnek a kitalált adók, gyógyszer drágítások, áremelések és a nép éheztetése!
Oda bobják a témát koncnak a nép elé és vicsorogjatok csak rajta!
Öljétek egymást, gyűlöljetek!
Ez a szép és örömet szerző o.v-nak!- hízik is tőle alaposan! | |
|
| 4. szerintem | 2012.05.16 16:53:42 |
szerintem 2012.05.16 16:53:42
Moderálást kérek
|
|
Gyurcsányt már csak a pitbull szukája védi!
Esetleg néhány elvarázsolt esetlen. | |
|
|
|
| Semmi alapja?:-DDDDDDDDDDDD Ohh,csak épp a glórája hiányzik a szépségnek.... | |
|
| 2. xxxxxxxxxxxxx | 2012.05.16 01:31:07 |
xxxxxxxxxxxxx 2012.05.16 01:31:07
Moderálást kérek
|
|
A rengeteg támadás és alaptalan vádaskodásnak, mindig kiderült, hogy SEMMI alapja!
Gondolják, hogy Gyurcsány Ferenc hagy maga után támadási felületet?
Annál sokkal okosabb és ezért, meg is érdemli amije van!
Ellentétben a megújító kormánnyal, akik tagjai jobban tennék, ha nem mennének a napra, mert igen sok vaj van a fejükön!
A mocskosságból, illetve saját magukból indulnak ki!
Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik, vagy gyesre nem küldik a vízhordó leányt!
Bár az utóbbi esetben, csak idő kérdése, ami eltörhet az egysezr el is törik!
Mikor vonják már felelőségre azokat, akik igérgettek garantáltan, átverték a népet, azokat a becsületes adófizető állampolgárokat, akik felnevelték, etették és tanítatták ezeket a gazokat!
| |
|
|
Első Előző [1] [2] Következő (2) Utolsó (2) |
|
| |
| |
|
|
 |
|
| A béremelés vesztesei a háziorvosok és védőnők |
|
| Alig több mint hatmilliárd forint juthat az egészségügyben várható béremelés mintegy harmincmilliárdjából a háziorvosoknak és a védőnőknek. |
|
|
|
 |
|
| KSH: felgyorsult a Magyarországról történő kivándorlás növekedése |
|
| Felgyorsult az utóbbi években a Magyarországról történő kivándorlás növekedése a tükörstatisztikák, vagyis a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárainak száma alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az intézményben tartott, a délkelet-európai országok migrációjával foglalkozó kétnapos konferencia kapcsán szerdán az MTI-vel. |
|
|
|
 |
|
| Bírálta Orbán kijelentését a német külügyminiszter és a német sajtó |
|
| A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. Az ügyben megszólalt több német vezető politikus és Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Rövidre vágva |
|
|
|
 |
| Új romantikusok |
|
|
|
 |
| Romantikus elegancia |
|
|
|
 |
| Örök hosszú |
|
|
|
|
|
|