| Józsefvárosi irodafoglalás - Két embert figyelmeztetésben részesített a bíróság |
|
| 2012.05.10. 13:05 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Figyelmeztetésben részesített a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön két férfit, akik részt vettek tavaly novemberben a józsefvárosi polgármesteri hivatalban tartott "ülősztrájkban"; ellenük - és 21 másik ember ellen - jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indult eljárás. A Város Mindenkié csoport a döntésre reagálva az MTI-vel azt közölte: ha arra szükség lesz, a jövőben is élnek a polgári engedetlenség eszközeivel. |
A bíróság egymást követően tárgyalta a két férfi ügyét és mindkét esetben határozatával hatályban tartotta a korábban hozott végzéseit. A VIII. kerületi közintézménynél tavaly november közepén a Város Mindenkié csoport aktivistái tüntettek a hajléktalanokat érintő intézkedések ellen, majd az ügyfélfogadási időt kihasználva több tucatnyian betódultak a polgármesteri titkárságra és leültek a földre. Az ügyfélfogadási idő lejárta után a rendőrök többször távozásra szólították fel az érintetteket, akik ennek nem tettek eleget. Az ügyben ezért 23 embert vontak szabálysértési eljárás alá, s most két résztvevő esetében hoztak döntést. A két férfi ügyében eljáró bíró elmondta, a két férfi elismerte a cselekmény elkövetését, ezért a bíróságnak a büntetés kiszabásáról kellett döntenie. Rácz János leszögezte: a bíróság és a rendőrség nem a demonstráció célját bünteti, hanem azt, hogy a tüntetést követően az érintettek a többszöri rendőri felszólítás ellenére nem hagyták el a helyszínt. Közölte, a tüntetés után a tiltakozók "némán és passzívan a helyszínen maradtak", innentől kezdve "a jogtalanság talajára helyezkedtek", és ezt követően a rendőri intézkedés jogszerűségéhez kétség sem férhet. Rácz János elmondta, a cselekményért 50 ezer forint pénzbírság is kiszabható, de a két férfi esetében a beismerés, az alkalmi elkövetés miatt a bíróság nem látta szükségét büntetés kiszabásának. A figyelmeztetés szükséges és elégséges ahhoz, hogy hasonló cselekmények elkövetésétől visszatartsa a két férfit - tette hozzá. Az egyik férfi - mint a bírónak elmondta - hajléktalanként alkalmi munkákból él, korábban rendőr volt. Közölte, a novemberi esetkor a tiltakozását szerette volna kifejezni; azt sérelmezte, hogy hajléktalan embereket büntetnek, amelynek Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester, országgyűlési képviselő volt "a kezdeményezője". A két férfi védelmét ellátó ügyvéd a tárgyalások során az eljárások megszüntetését indítványozta, mert szerinte nem volt jogalapja a rendőrségi intézkedésnek. A védő, aki egyébként a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje, az MTI-nek elmondta, az ügyben 23 ember ellen indult eljárás; a rendőrség szabálysértési határozata ellen kifogást emeltek, majd a bíróság tárgyalás nélkül végzést hozott, ezt követően kértek tárgyalást, amelyet először csütörtökön tartottak. A tárgyalást megelőzően a Város Mindenkié csoport aktivistái a bíróság épülete előtt a hajléktalan emberek "hatósági üldözése ellen" tiltakoztak. A tárgyalásra több mint húszan próbáltak bejutni, azonban a bíró közölte, hogy csak annyian maradhatnak bent, ahány szék van. A szűk teremben tehát csak azok maradtak, akik először léptek be a helyiségbe és helyet tudtak foglalni, így az eljárás alá vont férfin kívül még hat érdeklődő volt jelen. A Város Mindenkié csoport a bírósági döntésre reagálva az MTI-vel azt közölte: tagjai büszkén vállalják tettüket, ha arra szükség lesz, a jövőben is élnek a polgári engedetlenség eszközeivel, és erre biztatják a demokratikus ellenzék más csoportjait is. A főként hajléktalanokat tömörítő csoport egyik, az eljárásban figyelmeztetett tagja a közlemény szerint azt mondta: "ha holnap lenne az ülősztrájk, akkor holnap is részt vennék rajta, akárhány eljárást is indítsanak ellenünk".
|
|
|
| |
| |
|
|
 |
|
| Az Auchanokban trafikolhat a felcsúti polgármester családja |
|
| A Mészárosok az Auchan áruházaiban árulhatják a dohánytermékeket. A francia áruházlánc azzal védekezett: csak koncessziónyertesek közül válogathatott, amikor szerződést kötött. |
|
|
|
 |
|
| Itt az újabb brutális megszorítás |
|
| Újabb megszorítást jelentett be Varga Mihály: a tranzakciós adó kétszeresére, 6 ezrelékre emelkedik, a vállalkozások telefonadója 2-ről 3 forintra nő. A változások augusztus elején léphetnek életbe. |
|
|
|
 |
|
| Bajnai: csak akkor lesz kormányváltás, ha garantált a korszakváltás |
|
| Bajnai Gordon szerint a párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak végre. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Egyre igénytelenebb Katie Holmes? |
|
|
|
 |
| Talpig romantika |
|
|
|
 |
| Villants vállat! |
|
|
|
 |
| Kilian Kerner |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
 |
|
| Időtlen derengés |
|
| A Balassi Intézet Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából az író-költő-műfordító spiritualitására és a kínai ... |
|
|
| |
 |
|
| Grafikai kiállítás |
|
| XX. századi magyar művészek, Aba-Novák Vilmos, Bán Béla, Bíró Antal, Borsos Miklós, Bozsó János, Kádár Béla, Klie Zoltán, ... |
|
|
| |
|
| |
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
| |
|
|
|
 |
|
| Kanye West "menet közben" kért engedélyt Pressertől |
|
| Az egyik legnagyobb amerikai hiphopsztár, Kanye West "menet közben" kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent ... |
|
|
| |
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
| |
|