| Államfőválasztás - Áder János az egyetlen jelölt |
|
| 2012.04.27. 11:34 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
 | Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a magadott határidőig államfőjelölti ajánlás. Őt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő javasolta. A jelöléséket péntek reggel 8 óráig kellett leadni, az érvényességről a házbizottság döntött. |
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság péntek reggeli ülését követően az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a 262 képviselő ajánlását a testület elfogadta. Az államfőválasztás május 2-án szerdán lesz az Országgyűlésben, amelynek napirendjén aznap csak ez a kérdés szerepel. A köztársasági elnököt a plénum titkos szavazással választja meg, az érvényes választáshoz az első körben a képviselők kétharmadának egybehangzó voksára van szükség. Ha az első szavazás eredménytelen volt, második szavazást kell tartani. A titkos szavazás hatvan percig tart a parlamentben, ezt követően a levezető elnök kihirdeti az eredményt, az új államfő esküt tesz, aláírja az okmányokat, majd beszédet mond. Az alaptörvény rendelkezése szerint az új államfő a megválasztását követő nyolcadik napon - azaz jelen esetben május 10-én - foglalja el hivatalát. Addig a posztot teljes jogkörrel a köztársasági elnököt helyettesítő országgyűlési elnök tölti be. Áder Jánost Schmitt Pál lemondása után Orbán Viktor jelölte köztársasági elnöknek április 16-án. A jelölést a Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatta. A miniszterelnök javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan "horgonyszemélyiségnek" tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.
|
|
Első Előző [1] [2] [3] Következő (2) Utolsó (3) |
|
|
| ....a csúti csuti ! / és finom vagyok , még csúnyát se írok ! / | |
|
|
|
| egy ilyen ! nem csípi a szemedet a csúti , farmergatyás , kockásinges , vagy tán téged is kikupáltak vele együtt a fidesznyikek ?! | |
|
| 24. egy ilyen | 2012.05.11 15:13:53 |
egy ilyen 2012.05.11 15:13:53
Moderálást kérek
|
|
| Döntsétek már el, hogy mi a neve a bukott min. elnökötöknek: Gyurcsán-Gyurcsányi-Gyurcsány? | |
|
| 23. xxxxxxxxxxxxxxx | 2012.05.11 15:10:21 |
xxxxxxxxxxxxxxx 2012.05.11 15:10:21
Moderálást kérek
|
|
Ki vagy te, hogy egy miniszterelnök bevallásának elbírálására igényt tarthass?
Gyurcsán Ferencet már több ízben próbálták támadni, cégeit, vagyonát, meg ki tudja még mit, de mindegyik vádaskodás alaptalannak bizonyult! | |
|
| 22. egy ilyen | 2012.05.11 14:26:07 |
egy ilyen 2012.05.11 14:26:07
Moderálást kérek
|
|
Igaza van "sok x"-nek!
Én sem találkoztam Gyurcsány villájának eredetéről
hiteles bevallást. | |
|
| 21. xxxxxxxxxxxxxxxxxxx | 2012.05.09 23:45:15 |
xxxxxxxxxxxxxxxxxxx 2012.05.09 23:45:15
Moderálást kérek
|
|
Addíg, míg a Megújult Magyarország diktátorának villájáról sem készült bevallás, addig mit akarunk egy napraforgó, bólogatójánostól?
A fidesz motorjától?
Ha villyanymotor, akkor leégett egy fázis és büdös!
Ha dizel, akkor megdermedt az olaj és döglött!
Ha benzines, akkor lyukas a benzincső és egy csikktől felrobbant!
A végeredmény: a fidesz "motorja" kiselejteztetett!
Reménykedjünk!
A bevezetés nem rossz, az elképzelés helytálló és nagyon időszerű! Végre!
Istenem! Add, hogy ne kelljen számonkérni Tőle az igéreteit néhány hónap multán!
NE kelljen azt mondanunk, hogy "alma nem esik messze a fájától", ugyanis köztudott és nem titok, hogy Ő is fideszes! | |
|
| 20. azálamfőnk | 2012.05.09 20:41:25 |
azálamfőnk 2012.05.09 20:41:25
Moderálást kérek
|
|
A Facebookon tiltakozó oldal indult Schmitt állami lakása ellen. A Ne járjon luxusvilla Schmitt Pálnak néven futó csoport egyelőre mérsékelt sikerrel fut, eddig mintegy 400-an csatlakoztak hozzá
Amilyen kevés a lájkolók száma, annyira hevesek az indulatok - legalábbis ez olvasható ki a hozzászólásokból.
Az egyik felhasználó például röviden, tömören csak annyit írt a hírre, hogy Schmitt igényt tart az állami villágra, hogy "hányinger", egy másik pedig azt, hogy "gusztustalan".
Volt, aki bővebben is kifejtette álláspontját, ami szerint "pofátlanság", hogy Schmitt három villája mellé még egyet akar.
- Pofátlanság! 3 villa mellé kell mégegy. Vagyonnyilatkozatot nem beadni,az albérleti díjat nem bevallani..Ennyire smucig,kicsinyes...Próbáld meg Te nem bevallani,ha kiadod egy szobádat.. Rájuk nem vonatkoznak a törvények. Gerinctelenségüket bizonyítják... - közölte a csoport egy tagja. | |
|
|
|
| ....miközbe embereket lakoltatnak ki, gyerekeknek nem jut elég ennivaló , aki dolgozna , annak nem jut munka , nem lehetne visszamenőleg törölni ezt az esztelen törvényt ?! Annyi mindent töröltek , a jövendő nyd-asainak a kötelező nyd-at is törölték az alaptörvényből a / tákolmányból ! ezt is törölni kellene ! s p még elélhet 30 évig is , nehommá !! ennyit érdemeljen !!! / | |
|
|
|
Itthon előnyös bukott KE--nel lenni! Ez ám a buli, ingatlanok tömkelege, kedvezmények tömkelege és neki még, még jár ez is az is....
---
\\"Ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár\\" - szögezte le az RTL Klubnak Schmitt. Utalt arra, hogy igénybe venné az állami segítséget, hiszen állítása szerint továbbra is dolgozni szeretne valamilyen \\"jószolgálati poszton\\" Magyarországért.
A volt államfő a vagyonnyilatkozata szerint három nagyméretű budai családi ház tulajdonosa (ezek mellett egy belvárosi lakás és egy Luppa-szigeti nyaraló is szerepel a bevallásában), a legkisebbnek is 195 négyzetméteres az alapterülete- írja az Origo.
Schmitt a köztársasági elnökké választása előtt a II. kerületben álló, 320 négyzetméteres villában lakott, ebben azonban most albérlők élnek. A törvény szerint, ha Schmitt kéri, külön rezidenciát is kaphat, de hivatala korábban nem tudta megmondani, élni kíván-e ezzel a lehetőséggel.
A plágiumügye miatt lemondott köztársasági elnök egyébként élete végéig megúszta a rezsit, miután tavaly nyáron ő maga írta alá az erről szóló törvényt. Ez alapján jár neki a lakás, amelynek fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal látja majd el. Schmittnek jár havonta a mindenkori államfői tiszteletdíj havi összegének megfelelő pénzbeli juttatás, ha kér, autót és sofőrt is kaphat. Emellett élete végéig jár neki az elnök úr megszólítás. További munkáját kétfős titkári személyzettel, a kormány által biztosított irodában láthatja el, és ingyen jár neki egészségügyi ellátás is.
Origo | |
|
| 17. mert ő megteheti | 2012.05.06 09:41:33 |
mert ő megteheti 2012.05.06 09:41:33
Moderálást kérek
|
|
2012.05.06. 06:20
Schmitt Pálnak nem járna a havi másfélmillió
Törvénysértést követ el Schmitt Pál, amikor lemondása után 30 nappal nem teszi elérhetővé vagyonnyilatkozatát. Az ATV által megkérdezett jogász szerint az nem elég, ha csak beadta vagyonnyilatkozatát a volt államfő, azt a nyilvánosságnak is meg kell ismernie. Ugyanakkor az elnöki hivatal honlapja egy hónapja nem üzemel, így a jogszabály szerint úgy kell tekinteni, mintha be sem adta volna. A törvény szerint amíg Schmitt Pál ezt nem pótolja, nem jogosult a havi másfélmillió forintos fizetésére és az egyéb juttatásokra. | |
|
|
Első Előző [1] [2] [3] Következő (2) Utolsó (3) |
|
| |
| |
|
|
 |
|
| A béremelés vesztesei a háziorvosok és védőnők |
|
| Alig több mint hatmilliárd forint juthat az egészségügyben várható béremelés mintegy harmincmilliárdjából a háziorvosoknak és a védőnőknek. |
|
|
|
 |
|
| KSH: felgyorsult a Magyarországról történő kivándorlás növekedése |
|
| Felgyorsult az utóbbi években a Magyarországról történő kivándorlás növekedése a tükörstatisztikák, vagyis a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárainak száma alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az intézményben tartott, a délkelet-európai országok migrációjával foglalkozó kétnapos konferencia kapcsán szerdán az MTI-vel. |
|
|
|
 |
|
| Bírálta Orbán kijelentését a német külügyminiszter és a német sajtó |
|
| A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. Az ügyben megszólalt több német vezető politikus és Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Rövidre vágva |
|
|
|
 |
| Új romantikusok |
|
|
|
 |
| Romantikus elegancia |
|
|
|
 |
| Örök hosszú |
|
|
|