| Hámos László: kettős mércét használnak azok, akik Amerikában elítélik Magyarországot |
|
| 2012.03.05. 14:20 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Az Amerikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány elnöke szerint a magyar államnak jobban kellene tájékoztatnia az itteni helyzetről az Amerikai Egyesült Államok politikusait. Hámos László erről a Lánchíd Rádiónak beszélt hétfőn, utalva arra is: a szlovák állampolgársági törvény kapcsán kettős mércét használnak azok, akik elítélik Magyarországot. |
A New York-i székhelyű alapítvány elnöke közölte: ők mindent megtesznek azért, hogy információval lássák el döntéshozóikat, de szerinte a magyar diplomáciának is bőven lenne még tennivalója - olvasható a rádió honlapján közzétett, az interjúról készült összefoglalóban. Hámos László a rádió Reggeli hírjárat című műsorában a magyar érdekérvényesítés kapcsán azt mondta, hogy Magyarország kevesebb figyelmet fordít azokra eszközökre, amelyeket igénybe lehet vennie. Magyarország saját érdekeit sem ismerteti olyan mértékben, ahogy lehetne - jegyezte meg. Hámos László szerint a magyar államnak folyamatos tájékoztatást kellene adnia azoknak, akik a véleményt formálják. A szlovák állampolgársági törvény kapcsán kifejtette: amerikai politikusok "lehet, hogy tudatlanságból, egy kettős mércét használnak", amikor elítélik Magyarországot és közben nem vesznek tudomásul más jogfosztásokat. Ilyenkor erre felhívják a törvényhozóik figyelmét - mondta. Hámos László közölte, az alapítvány már "36 éve végzi a tények" ismertetését, s ennek során tájékoztatják "a magyarságot érő sérelmekről" az amerikai törvényhozókat.
|