| KDNP: a szocialisták számoltassák el EP-képviselőiket! |
|
| 2012.02.17. 13:55 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
 | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja a hazai szocialistákat, hogy számoltassák el EP-képviselőiket, derítsék fel, hogy milyen gazdasági lobbi érdekeit szolgálják a magyar választók szempontjai helyett. |
Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője pénteken az MTI-hez írt közleményében azt írta, az Európai Parlament magyar szocialista képviselői "módszeresen, szinte már hivatásszerűen" a magyar nemzeti érdekek ellen dolgoznak. A kereszténydemokrata politikus szerint az EP-ben folytatott hisztériakeltéssel és hazudozással saját honfitársaik ellen, a magyar emberek érdeke ellen cselekszenek, a magyar gazdaság önálló mozgásterét igyekeznek csökkenteni, ezzel nemzetközi gazdasági társaságok malmára hajtva a vizet. Magyarországon az a kép alakul ki a két szocialista képviselő brüsszeli tevékenységéről, hogy az egyértelműen mások javára szolgál. Göncz Kinga és Tabajdi Csaba legutóbbi akciója, az EP Magyarország-ellenes határozatának kezdeményezése és megszavazása "morális és politikai hazaárulás" - fogalmazott. "Az MSZP hagyjon fel a gyalázatos nyílt hazaárulás háttértámogatásával és gondoljon saját politikai sorsára, amikor két képviselőjéről dönt" - zárta állásfoglalását a frakciószóvivő.
|
|
Első Előző [1] [2] [3] Következő (2) Utolsó (3) |
|
|
| Kedves hozzászólók! Legyetek kedvesek megfejteni, hogy miért van az, ha hozzászólásokat olvasok, bármilyen témában, (de leginkább mostanában az EU elmarasztalásunk a téma) mindég az Orbán szidása , és a korábbi vezetés dicsőítése a hozzászólások lényege! Én megértem, hogy mindenkinek más a véleménye ezekről az emberekről, de a fenti téma nem ez! Nem értitek a kérdést, vagy a témát? Tisztelet a kivételnek, de aki ismerte a lenkerekes autót, az tudja, hogy jól fellehetett húzni, akadásig, na ez jut eszembe egyesekről, bocsánat , de azt is írhattam volna, hogy mint a pereces, mindég mindenre ugyanaz a szöveg!! Bocsánat, de itt mirólunk van szó, hogy mennyire tartanak bennünket erre sajnos nem lehetünk büszkék! | |
| |
|
|
| ...mert ő biztos nem egy balga mosónő . | |
| |
|
|
| pedig ezt még nemértem is megértette. | |
| |
|
|
brigád !
Ezzel mi a manót akarsz mondani , magyarázd el úgy, h egy aluliskolázott , volt mosónő / én / is megértse ! Légy oly kedves ! | |
| |
| 22. brigádnak! | 2012.02.22 22:57:44 |
brigádnak! 2012.02.22 22:57:44
Moderálást kérek
|
|
"nemértem+szafika=xxxxxxxxxxxxxxx"
Ezt a matematikát nemértem. | |
| |
| 21. Nemértem | 2012.02.22 20:07:40 |
Nemértem 2012.02.22 20:07:40
Moderálást kérek
|
|
20. brigád!
Hát ez is érv.
De melyikre nem tud példát a Fidesztől a 15. hozzászólásomban felsoroltak közül? (Bár azok közül már egy is sok lenne szerintem)
Mert gondolom "ha" ezek megtörténtek, akkor nem akarja azt állítani, hogy ezek javították az ország megítélését.
| |
| |
|
|
| nemértem+szafika=xxxxxxxxxxxxxxx | |
| |
| 19. xxxxxxxxxxxxxxx | 2012.02.22 12:49:52 |
xxxxxxxxxxxxxxx 2012.02.22 12:49:52
Moderálást kérek
|
|
A fidesz, mióta létezik, o.v. az élen, azon mesterkedik, hogy az országot, a népet, és az összes körülötte lévőket megossza!
Szét tépte már a családokat, évtizedes barátságokat és mindent, ami összetertást, összetartozást jelent!
A fidesz és o.v. éltető erekje: "OSZD MEG ÉS URALKODJ"!
Ez a sikerük titka! és mi partnerek vagyunk benne!
Közben a mi vérünket szívják, minket kényszerítenek lehetetlen és betarthatatlan törvények közé, hogy leigázhassanak bennünket! büntethesenek és megalázhassanak!
"47 ezer, - "munka világa" - 1 millió új munkehely és stb......
Mit tett a fidesz 2 év alatt?
Csak az embereket nyúzta és nyúzza!
Beruházás, építkezés, infrasrtuktúra, ipar, mezőgazdaság, egészségügy, oktatás, munkabérek, média, bíróságok, rendőrök-tűzoltók-bányászok, bölcsödések, ovodások, nyugdíjasok, közmunkások, munkanélküliek, betegek, rokkantak és még sorolhatnám, hogy kikkel bántak el úgy, hogy az ország ettől nem, hogy előbbre jutott volna, hanem beletaszította olyan szakdékba, amibe a II. világháború sodorta az országot és a becsületesen dolgozó népet.
Gratulálunk fidesz!
Ennél jobban senkinek sem sikerült "megújítani Magyarországot"!
Nem volt erre szükség, a népnek jó volt ám a régi, mert abban a régiben lehetett élni, dolgozni.
Ebben az "Újítottban" pedig csak ők élnek jól, az általunk, a nép által megkeresett és elvett pénzünkön! | |
| |
|
|
| Istenem ! volt idő , amikor ezt az emberkét kedveltem !!! hát....hol van az az idő ?!!! Reménykedem abban , h 14-ben be se kerülnek a parlamentbe ! Ahogy a kisgazdák sincsenek ma már sehol, meg az mdf se ! / na meg az szdsz se ! / | |
| |
|
|
| Meg valaki vonja már kérdőre előző ellenzékünk speclijét , amiért kirohangélt Brüsszelbe , spicliskedni ! alátenni, eláztatni, bemószerolni, akadályozni az ország akkori vezetőit ! / lehet, h öngólt lőtt kis botlábú futbalistánk ?! / | |
| |
|
Első Előző [1] [2] [3] Következő (2) Utolsó (3) |
|
| |
| |
|
|
 |
|
| Szinte minden Jobbik-szervezet Vona Gábort jelölte pártelnöknek |
|
| Ötszáz jobbikos szervezet közül 499 Vona Gábor jelenlegi elnököt jelölte újra az ellenzéki párt vezetőjének a háromhetes jelölési időszak során - közölte Szabó Gábor pártigazgató szerdán az MTI-vel. |
|
|
|
 |
|
| Lakástűz a IX. kerületben |
|
| Kigyulladt egy háromemeletes ház tetőszerkezete szerda délután a IX. kerületi Kén utcában, személyi sérülés nem történt, a károk felmérése még tart - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. |
|
|
|
 |
|
| Tárki: erősödött az idegenellenesség Magyarországon |
|
| Az elmúlt öt évhez képest nőtt azoknak az aránya, akik szerint egyetlen menedékkérőt sem kellene beengedni Magyarországra; idén márciusban tíz felnőtt magyarból már négyen számítottak nyíltan idegenellenesnek - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán az MTI-vel. |
|
|
|
| |
|
|
| |
| Vásárlás |
|
|
| |
| Divat |
|
|
 |
| Kirsten Dunst |
|
|
|
 |
| Kaley Cuoco |
|
|
|
 |
| Színterápia |
|
|
|
 |
| Dianna Agron |
|
|
|