2019. augusztus 22., csütörtök - Menyhért
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
MSZP: Gömöri Zsolt igazolja, hogy visszafizette a paralimpikonok pénzét!
2015.05.15. 10:41  |  Szerző: MTI
Itthon
 nyomtat  |   | 
Az MSZP arra szólítja fel Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét és társait, hivatalosan igazolják, hogy visszafizették a paralimpikonok pénzét.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának szocialista alelnöke pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a bizottság elnöke és az elnökség egyes tagjai devizahiteleik végtörlesztésére vettek fel a paralimpikonok támogatására nyújtott szponzori pénzekből sok millió forintot.
Az ellenzéki politikus azt írta, az elnök állítása szerint ezt a pénzt visszafizette a szervezetnek, de az is kérdés, hogy a többiek miként jártak el.
Kunhalmi Ágnes felszólította Gömöri Zsoltot és "tettestársait", hogy a nyilvánosság és a megkárosított sportolók előtt hivatalos irattal is igazolják a visszafizetést, ezt követően pedig mondjanak le a bizottságban betöltött posztjaikról, a mellettük kiálló Deutsch Tamással, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökével együtt.   
Gömöri Zsolt kedden jelentette be: visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottságnak. A sportvezető közölte: annak ellenére döntött így, hogy szerinte 2012-ben jogszerűen vette fel a vissza nem térítendő támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.
Gömöri Zsolt arra nem adott egyértelmű választ, hogy az paralimpiai bizottság elnökségének azon tagjai, akik hasonló juttatásban részesültek, szintén visszafizették-e a támogatást. Csupán annyit mondott, hogy az elnökség tagjainak nem munkáltatója a Magyar Paralimpiai Bizottság.
Korábban kiderült, a paralimpiai bizottság elnöksége 2012-ben Deutsch Tamásnak - aki ennek a szervezet is alelnöke - a javaslatára ítélte meg Gömöri Zsoltnak a vissza nem térítendő támogatást. Az ügy kipattanását követően az MSZP és a Jobbik is lemondásra szólította fel a bizottság teljes elnökségét, Gömöri Zsoltot és Deutsch Tamást is.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 4.  szép | 2015.05.16 09:45:45 Moderálást kérek 
Kedves alcsúti!
A kicsillagozás miatt elnézést, látom mi a helyzet! :)))))
 3.  szép | 2015.05.16 09:44:11 Moderálást kérek 
Kedves alcsúti!

Én ki merem írni a nevet, ellentétben veled. Ezt így tartom tisztességesnek, egyenesnek és nem csillagozom ki.

Tessék informálódni és akkor nincs probléma:

" 2015. május 15., péntek, 05:21 Utolsó frissítés: tegnap
Szerző: MTI
A Napi Gazdaság szerint az ügyészségi nyomozók nem jöttek rá, honnan volt 240 millió forintja ***** Gábornak, és az is lehet, hogy nem kap büntetést, az osztrák bankszámlán az adóhátralék megfizetése után megmaradt 100 millióját pedig el is költheti."

 2.  alcsúti | 2015.05.15 20:00:32 Moderálást kérek 
Kedves szép!

Van olyan ami kipattant /***** G. háromszázmilliója/ és eltemettetet.
Így szép az élet - nincs probléma- gond a sutba.
 1.  szép | 2015.05.15 11:17:34 Moderálást kérek 
Hány hasonló ügy lehet még, ami még nem pattant ki, és lehet, hogy nem is fog.
Hát persze, hogy sokaknak így szép az élet , elégedettek és nincs problémájuk, napi gondjuk!
.
Így könnyű!!!!
 
 
 
Itthon
Sorra nyert a földpályázatokon a Vantara Gyula Fideszes országgyűlési képviselőnek kedves család
Több családot is sikeresen tönkretettek Békés megyében, ahol egy a Vantara Gyula Fideszes országgyűlési képviselőhöz kapcsolódó család elkezdett nyerni az állami földpályázatokon. A siker akkor kezdődött, amikor a térség országgyűlési képviselője látogatást tett a családnál, és gyermekvállalás szempontjából is ígéretesnek nevezte a nős fiatalembert.
Az ország nagy részén viharos szélre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Több megyére figyelmeztetéseket adott ki az erős szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre. A Dunántúlon és az ország középső területein - köztük Budapestre - elsőfokú riasztások is érvényben vannak, az érintett területeken a következő órákban viharossá fokozódhat a szél.
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Sőt, ifjabb Orbán Győző műszaki eszközöket gyártó cége nem is egyszer volt ennyire szerencsés - írja a HVG.
 
 
Vásárlás
PANASONIC TX-40DX653E II.osztály
157 065 Ft
PANASONIC TX-40DX653E II.osztály
157 065 Ft
 
Divat
Gwen Stefani
Vizezz!
Mi segít a kipirosodás ellen?
Pödört copf
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Életmódváltással a Candida ellen
Az orvosok többsége szerint nem is létezik, mások civilizációs népbetegségnek tartják.
 
Friss kommentek
Elhunyt Antal László közgazdász
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Westside Road: különleges családi ház Kaliforniából
A Dowling Studios munkáját dicséri ez a gyönyörű családi ház, amit Sonoma-ban, Kalifornia egyik kisvárosában építettek fel.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista