2020. március 29., vasárnap - Auguszta
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
MSZP: a napi problémák elől menekül a kormány a Wekerle Tervvel
2012.08.28. 15:35  |  Szerző: MTI
Itthon
 nyomtat  |   | 
Az MSZP szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövőbe menekül a napi problémák elől azzal, hogy a hétfőn nyilvánosságra hozott Wekerle Tervben 2020-ra teszi a gazdasági növekedés beindulásának időpontját.

Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő fogalmazott így kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen megdöbbentőnek és mulatságosnak nevezte a kormánynak a magyar vállalkozások Kárpát-medencei piaci pozícióinak javítását szorgalmazó terveit.
Azt mondta, megdöbbentő, hogy a kormány egy év gondolkodás után egyetlen konkrétumot sem képes felmutatni a dokumentumban, amelyről ráadásul semelyik érintett, szomszédos országgal sem egyeztetett.
Az ellenzéki politikus úgy látja, azzal akár egyet is lehetne érteni, hogy a mezőgazdaság, a zöldgazdaság, az infokommunikáció és a turizmus fejlesztésére koncentráljon az ország, ám szerinte a Wekerle Terv ehhez semmilyen konkrét segítséget nem nyújt, miközben nevetséges módon a kormány több korábbi tervével is ellentmondásba keveredik. Utóbbira példaként említette, hogy bár a szöveg a határokon átnyúló infrastrukturális fejlesztések ösztönzéséről szól, a kormány a valóságban épp ennek ellenkezőjét valósítja meg, amit közlése szerint a szlovén-magyar kapcsolatok "visszafejlődése" is jól mutat.
Tukacs István értelmezhetetlennek és megvalósíthatatlannak nevezte, hogy a kormány az uniós szabad munkaerő-áramlás mellett létre akar hozni egy külön Kárpát-medencei munkaerőpiacot. Ráadásul szerinte míg a kormány a környező országokkal együttműködő szakképzési és felsőoktatási rendszerről beszél, addig épp a közelmúltban változtatták meg ezen területek szabályozását úgy, hogy Magyarországgal egyetlen környező ország sem akar majd együttműködni.
Az MSZP mindezek alapján azt gondolja, a Wekerle Terv mindössze egy kommunikációs anyag, amivel Matolcsy György a "holnapba menekül" a mai gondok elől - összegzett a szocialista képviselő, megerősítve: a szocialisták továbbra is egy "tisztességes adórendszer" létrehozását, valamint a hitelezés és az uniós források felhasználásának beindítását sürgetik.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
Hama 108723 5CS Full Motion Fali konzol, 100x100
8 990 Ft
Hama 84425 Next Light dönthető Falikonzol, 200x200
7 490 Ft
 
Divat
Könnyű lófarok
Negyvenes évek hangulata
Strandhullámok
Oldalra söpört
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Kamillás, mentás, sós gőzölés - felfrissíti a bőrt
A bőrápolásban fontos szerepe van a gőzölésnek.
 
Friss kommentek
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Elhunyt Antal László közgazdász
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Völgy ház Japánból
Ezt a gyönyörű családi házat Hiroshi Sambuichi tervezte és kivitelezte.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista