2020. április 7., kedd - Herman
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
MSZP: időzített bombák ketyegnek az egészségügyben
2012.03.13. 10:58  |  Szerző: MTI
Itthon
 nyomtat  |   | 
Az MSZP szerint "időzített bombák ketyegnek az egészségügyben", amelyekről nem lehet tudni, hogy mikor robbannak fel. Kökény Mihály, a szocialisták egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke keddi sajtótájékoztatóján ilyen időzített bombának nevezte a pályaelhagyást, a kórházi leépítéseket és a gyógyszerkassza "lebegtetett megszorításait".

Az egykori egészségügyi miniszter azt mondta, hogy ezeket a bombákat hatástalanítani lehetne, de úgy tűnik, hogy Szócska Miklós és az egészségügyi államtitkárság csak sodródik és nem rendelkezik megfelelő eszközökkel.
A pályaelhagyás fő okaként a bérek csökkenését nevezte meg. Közölte, 2011-ben az egészségügyben dolgozók nettó átlagkeresete 8 százalékkal zuhant és mára már nem éri el a 120 ezer forintot. Hozzátette, hogy ezt a helyzetet csak súlyosbította az adójóváírás kivezetése.
A miniszterelnöknek egy a közelmúltban, a Békés Megyei Hírlapban megjelent nyilatkozatára hivatkozva az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány nem szán nagyobb összegeket a béremelésre. Szavai szerint a kabinet egyedül csak a chipsadó bevételeit jelöli meg felhasználható forrásként, a helyenként emlegetett uniós támogatásokra pedig nem lehet tartós bérkötelezettségeket vállalni.
Az MSZP szerint viszont csak politikai elhatározás kérdése, hogy államháztartási átcsoportosításokkal és egy igazságosabb közteherviselést biztosító adórendszer bevezetésével a döntéshozók megteremtsék az egészségügyi bérek javításának fedezetét – jelentette ki.
A kórházi átalakításokról a sajtóban megjelent információk kapcsán elismerte, hogy szükség van a változásokra, de mint mondta, ezekre csak kiszámítható, kemény tárgyalások eredményeként kerülhet sor.
Kökény Mihály érthetetlennek tartja, hogy nem hozzák nyilvánosságra a döntéseket, noha úgy tűnik, hogy azok már megszülettek. Mint mondta, az szivárgott ki, hogy 2500 aktív ágy szűnik meg, de arról nem szól a fáma, hogy ez hány kórház megszűnését jelenti majd. Az MSZP elvárja, hogy az államtitkárság fejezze be a titkolózást, ossza meg a döntéseket a közvéleménnyel – mondta a politikus.
Kitért arra is, hogy "csönd van (...) a gyógyszerkasszát érintő új megszorításokról". Kijelentette, hogy amikor a kabinet arról beszél, hogy az emberek sokat költenek gyógyszerre, akkor nem veszi figyelembe a gyártókra kirótt befizetési kötelezettségeket, pedig ha ezeket az összegeket is hozzászámolják, kiderül, hogy 2009-ben a bruttó hazai össztermékből annyit költöttünk gyógyszerekre, mint a hasonló országok. Ha a "Széll Kálmán-terv menetrendje szerint halad a gyógyszerkassza kiürítése", akkor a gyógyszeripart sújtó extraadók levonása után jövőre körülbelül a GDP fél százalékát fogjuk a patikaszerek támogatására fordítani, ami példátlanul szerény eredmény - mondta Kökény Mihály.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
Pioneer X-HM72-s Mikro Hi-Fi, Ezüst II.osztály
119 992 Ft
Vogels W52050 fali konzol
13 990 Ft
 
Divat
Könnyű lófarok
Negyvenes évek hangulata
Strandhullámok
Oldalra söpört
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Kalóriaégetés hatékonyan
Az egyik legolcsóbb, legnagyobb kalóriaigényű sport a futás.
 
Friss kommentek
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Elhunyt Antal László közgazdász
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Völgy ház Japánból
Ezt a gyönyörű családi házat Hiroshi Sambuichi tervezte és kivitelezte.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista