2020. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Csökkent a pártok száma tavaly Magyarországon
2012.02.04. 08:14  |  Szerző: MTI
Itthon
 nyomtat  |   | 
Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma 2011-ben, megszűnt például a Bizonytalanok vagy Nem Szavazók Pártja, a Dolgozók Magyarországi Pártja és az Istennel a Nemzetért és a Rászorulók Igazságáért Párt, igaz, nyilvántartásba vették a Szegénységben Élők Pártját csakúgy, mint a Nehezebben Élők Pártját - derül ki az Országos Bírósági Hivatal nyilvántartásaiból.

2008 végén 109 párt szerepelt a nyilvántartásokban, egy éve, 2011 elején 141 volt bejegyezve, ennek mintegy fele a Fővárosi Bíróságon, a többi a 19 megyei bíróságon. Ebből a 2010. évi parlamenti választások után félszáznak a megszüntetését kezdeményezte az ügyészség. Az 1989-es párttörvény szerint ugyanis abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ami azonban nem érinti az adott párt társadalmi szervezetként való továbbműködését.
A 2010-ben létrejött pártok között van a fővárosban a Demokratikus Keresztény Királyság Pártja, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Nemzeti Értékteremtő Párt és Somogyban a Magyarország Megújulásért elnevezésű párt.
2011 első félévében 122-re csökkent a pártok száma, de miközben tavaly megszűnt például a fővárosban nyilvántartott Bizonytalanok vagy Nem Szavazók Pártja és a Keresztény Európa Párt, Borsodban a Civilek Magyarországért Mozgalom, Baranyában a Magyar Szocialista Párt Baranya Megyei Elnöksége, Hajdú-Biharban a Szövetség Kelet-Magyarországért, Heves megyében a Szabad Demokraták Szövetsége Egri Szervezete, Pest megyében a Roma Egység Párt, Szabolcsban pedig a "Harmadikutas Magyar Párt", addig tavaly bejegyezték többek között a fővárosban a Szociális Uniót, a Magyar Nemzet Köztársasági Pártját, a Magyar Gazdaság Pártot és a Demokrata Pártot - amelynek az átalakulásával az ősszel létrejött a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció -, továbbá Csongrád megyében a Szegénységben Élők Pártját, Hajdú-Biharban a Híd Pártot, Pest megyében a Nemzeti Értékelvű Pártot, Vas megyében pedig a Nehezebben Élők Pártját.
Vannak megyék, ahol nincs pártként bejegyzett társadalmi szervezet, ilyen például Komárom, Nógrád, Tolna és Zala.
A 2010-ben parlamentbe jutott Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003-ban, a Lehet Más a Politika pedig 2009-ben lett bejegyezve a Fővárosi Bíróságon.
A pártok között az elnevezésük alapján nagy számban vannak baloldali - szociáldemokrata, szocialista, kommunista - pártok, mintegy tucatnyi, de még van néhány párt, amely nevében legalábbis kiáll a szegényekért, a dolgozókért, a rászorulókért vagy éppen "A Peches Üldözöttekért".
Számos, elnevezésében keresztény, konzervatív, valamint kisgazda, agrárjellegű, továbbá civil, független párt van, köztük a 2009-ben bejegyzett Megoldás: Egyiksem! Civilkontroll Párt. Valamivel kisebb számban vannak pártok, amelyek nevükben utalnak nemzeti, környezetvédő vagy éppen roma jellegükre.
Az elnevezésükben nemzeti jellegűnek tekinthető pártok közül 2003-ban alakult a Pajzs Szövetség, 2008-ban a Magyar Nemzeti Rend Párt és az Árpád Népe Magyar Nemzeti Párt, 2009-ben pedig a "Hunok Nagy Szövetsége" Párt. Speciálisabb társadalmi csoportok képviseletét vállalta elnevezésében a 2004 óta bejegyzett Magyar Autósok és Motorosok Pártja, a 2005 óta bejegyzett Panellakók Polgári Párt, 2009-ben pedig bejegyezték a Mátyás Pártot.
A leghosszabb elnevezésű magyarországi pártalakulat minden bizonnyal a 2009-ben bejegyzett Szövetség az Egységes Magyarországért "Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetsége", miután az e vonatkozásban versenytársának tekinthető, 2005-ben bejegyzett Civil Demokraták - Tiszta Fejjel és Tiszta Kézzel - Összefogás az Új Magyarországért már nem szerepel a pártok nyilvántartásában.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
SONY KD-65ZD9B 164 cm Android Smart 4K Ultra HD HDR LED Televízió
1 449 950 Ft
STELL SHO 2040 TV állvány
5 479 Ft
 
Divat
Könnyű lófarok
Negyvenes évek hangulata
Strandhullámok
Oldalra söpört
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Kamillás, mentás, sós gőzölés - felfrissíti a bőrt
A bőrápolásban fontos szerepe van a gőzölésnek.
 
Friss kommentek
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Elhunyt Antal László közgazdász
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Völgy ház Japánból
Ezt a gyönyörű családi házat Hiroshi Sambuichi tervezte és kivitelezte.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista