2019. november 20., szerda - Jolán
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Vezetőket választ a Demokratikus Koalíció
2011.11.06. 07:37  |  Szerző: MTI
Itthon
 nyomtat  |   | 
Nevének és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint új vezetőség megválasztásáról dönthet ma a Demokrata Párt (DP) közgyűlése. Az már tudható, hogy a szervezetet Demokratikus Koalíciónak fogják hívni és irányításában Gyurcsány Ferenc is részt vesz majd.

A volt miniszterelnök október 22-én - platformjának egyéves születésnapján - jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakítanak. Elmondta, hogy pártjukat formailag a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, néhány héten belül annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Ezt úgy indokolta, hogy az új pártok bejegyzéséről az ügyészség mondhatja ki a végső szót, ők pedig nem bíznak Polt Péter legfőbb ügyészben.
A pártok adatváltozásai esetében az egyesülési törvény szabályai az irányadók. Eszerint ha a pártnak olyan adata változik, amely érinti a bírósági nyilvántartást, azt 60 napon belül be kell jelenteni a bíróságnak. A változást - ha nincs szükség hiánypótlásra - a bíróságnak a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül kell bejegyeznie, az új adatok a végzés jogerőre emelkedése után kerülnek be a nyilvántartásba.
A Demokrata Párt februári megalakulásáról májusban a Magyar Nemzet számolt be, ismertetve, hogy a szerveződésben később vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc. A napilap - idézve a párt közgyűlési határozatait - tudatta, hogy a szervezet két forgatókönyvet vázolt. Ezek szerint a DP vagy a Magyar Szocialista Párttal egyesülne névadóként, vagy az MSZP-ből kiváló politikusoknak adna otthont. Az előbbi lehetőséget a szocialisták júniusi kongresszusa határozottan elutasította.
A párt elnöke, Takács István májusban azt mondta az MTI-nek, hogy a tömörülés megalapításának ötletéről januárban tájékoztatták Gyurcsány Ferencet. Hozzátette: a pártalapítást kezdeményezők korábban is politizáltak a XVII. kerületben, néhányan közülük a volt miniszterelnök által létrehozott Demokratikus Koalíció Platform tagjai.
Az átalakulással a Demokratikus Koalíció nevet kapó pártot várhatóan nem egy ember irányítja majd, az viszont biztosra vehető, hogy Gyurcsány Ferenc részt vesz a vezetésében.
A mai közgyűlés nem sajtónyilvános, a történtekről várhatóan közleményben tájékoztat a párt.
A Népszabadság szombaton arról is írt, hogy a Demokratikus Koalíció a jövő héten vidéki tagtoborzó körútra indul.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
SONY KD-49XE8005B 123 cm Android Smart 4K Ultra HD HDR LED Televízió
379 900 Ft
Hama 118668 Fix fali konzol XL, Fekete, 400x400
4 190 Ft
 
Divat
Nagy kékség
Színes és natúr
Oscar de la Renta
Gőz és meleg a megoldás pattanásra
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Jennifer Lawrence egyéves szünet után visszatér a kamerák elé
Meglepő módon nem újabb szuperprodukcióban vállalt szerepet, hanem első filmes rendező kis költségvetésű, jelenleg még cím nélküli filmjéban áll kamerák elé.
 
Friss kommentek
Elhunyt Antal László közgazdász
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Meghitt kis zugok
Azokban a kis alapterületű lakásokban is törekedni kell a nyugodt alvás biztosítására, ahol nincs mód hálószoba kialakítására.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista