2020. január 23., csütörtök - Zelma
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Nem akart háborút kirobbantani az egykori iraki titkos ügynök
2011.08.28. 13:16  |  Szerző: MTI
Nagyvilág
 nyomtat  |   | 
Saját bevallása szerint nem akart háborút kirobbantani az az egykori iraki titkos ügynök, akinek hazugságai annak idején nagyban hozzájárultak az amerikai invázió 2003 márciusában történt megindításához.

Minderről a német szövetségi hírszerzésnek (BND) dolgozó, 44 esztendős iraki férfi először nyilatkozott egy német lapnak, beismerve, hogy hazudott. A Die Welt című napilap az általa szenzációsnak nevezett interjút vasárnapi számában közölte.
A volt iraki vegyészmérnök a többi között elmondta: a mozgatható iraki biológiai fegyverlaboratóriumokról szóló történetet csak azért találta ki, hogy ezzel is elősegítse Szaddám Huszein megdöntését. "Háborút azonban nem akartam kirobbantani" - fogalmazott a ma Németországban élő, korábbi ügynök.
Az ügynök megerősítetlen információit a BND továbbította az Egyesült Államoknak, amely amely azokat ürügyként használta fel a háború megindításának indoklásához.
A történet az egyik legnagyobb titkosszolgálati botrányként került bele az iraki háború krónikájába. Rafid Ahmed al-Dzsanabi a német hírszerzéstől annak idején a "Curveball" fedőnevet kapta, bár - mint az interjúban állította - sokáig azt sem tudta, hogy információival a BND-t látja el. Szavai szerint hosszú ideig azt gondolta, hogy az ENSZ-fegyverellenőrei faggatják őt. A "történelmi hazugságáról" elhíresült ügynök feleségével és két gyermekével együtt jelenleg Karlsruhében munkanélküli segélyből él.
Az interjúban Dzsanabi - aki 1999-ben menekült el Irakból - hosszan beszámolt a német hírszerzéssel való kapcsolatának kialakulásáról. Így a többi között arról, hogy a BND számára a háborút megelőző években ő volt "az iraki fegyverkezés enciklopédiája". Beismerte, hogy az állítólagos mozgatható biológiai fegyverlaboratóriumokról nem volt tudomása, mégis azt állította, hogy léteznek ilyenek, mert - mint fogalmazott - hozzá akart járulni a Szaddám Huszein rezsimjére nehezedő nyomás erősödéséhez. Elmondta azt is, hogy ennek érdekében külön sztorit talált ki egy biológiai fegyverüzemben történt állítólagos robbanásról is, amely hamis forgatókönyve szerint számos halottat is követelt. "Minden más azonban, amit elmondtam, igaz volt" - tette hozzá.
A volt ügynök hangsúlyozta, hogy háborút nem akart kirobbantani. A háborúnak - mint fogalmazott - csak vesztesei vannak, és sajnál minden egyes amerikai és iraki áldozatot. "Ennek ellenére úgy vélem, hogy George Bush elnök sok jót tett, és felszabadította országomat" - jelentette ki.
Az "ügynöksztori" annak idején diplomáciai viszályt okozott az Egyesült Államok és a háborút ellenző Németország között. A valótlan információk miatt Washington és Berlin igyekezett egymásra hárítani a felelősséget. Mindezt a vasárnapi Die Welt is megerősítette, közölve a német hírszerzés akkori vezetőjének, August Hanningnak a nyilatkozatát. Hanning az interjúban hangsúlyozta, hogy a felelősség az Egyesült Államokat terheli. Állítása szerint a BND az információk továbbításakor az akkori CIA-főnök, George Tenet határozott tudomására hozta, hogy "megerősítetlen értesülésekről" van szó. Ennek ellenére az amerikai kormány azokat 2003 tavaszán "biztos információkként" tárta az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Washington ily módon kívánta indokolni a nem sokkal később megindított inváziót, noha tömegpusztító fegyvereket nem találtak Irakban - fogalmazott a BND korábbi vezetője, hozzátéve: a német hírszerzés információi szerint az Egyesült Államok már 2001 szeptemberében tervezte az Irak elleni háborút. Állítása szerint két héttel a hírhedt terrortámadások után a BND erre utaló levelet kapott a CIA-tól.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
STELL SHO 1032 TV állvány
8 829 Ft
PHILIPS 43PUS6201/12 LED TV
179 950 Ft
 
Divat
Strandhullámok
Oldalra söpört
Marchesa
Terjedelmes hullámok
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Egynapos diéta a védekezőrendszerért
Ezzel a módszerrel napi fél kilót adhatunk le, az ebéd és vacsora mindössze csak 700 kcal.
 
Friss kommentek
Elhunyt Antal László közgazdász
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Luxus panzió Kaliforniából
Két szintes gyönyörű luxus panziót építettek Beverly Hills-ben, ami a felső tízezer igényeit is kielégíti.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista