| Navracsics: kérdőív készül az alkotmányozással kapcsolatosan |
|
| 2011.01.20. 16:30 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Kérdőív készül az alkotmányozással kapcsolatosan, a kormány ugyanis széles konzultációt szeretne, amelynek jegyében közvetlenül is felvennék a választópolgárokkal a kapcsolatot - mondta Navracsics Tibor csütörtökön. Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte sajtótájékoztatóján a miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a Magyar Hírlap csütörtöki számában arról írt: a tervek szerint kérdőívvel is megkeresi a következő hetekben a kormány az állampolgárokat, hogy megismerje véleményüket az új alkotmány koncepciójáról. |
Navracsics Tibor ezt megerősítve elmondta: ismeretei szerint a Miniszterelnökség készít olyan kérdőívet, amely egyfajta konzultációnak tekinthető, "de ez nem titok, hiszen többször be is jelentettük, hogy az alkotmányozás tekintetében szeretnénk a legszélesebb konzultációt folytatni, azaz a választópolgárokkal közvetlenül is felvenni a kapcsolatot". A miniszter hozzátette, a kérdések szövegének véglegesítése még folyik. A nemzeti konzultációról Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője korábban azt mondta: "az új és végleges alkotmány megszületése előtt Magyarországon mindenkinek lehetősége lesz nemzeti konzultáció keretében elmondani, hogy mit gondol az új és végleges alkotmányról".
|