| MSZP: vesztesek lesznek az önkormányzatok |
|
| 2010.12.15. 12:30 | Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Az MSZP szerint az önkormányzatok vesztesei lesznek 2011-nek. Varga Zoltán, az MSZP önkormányzati kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: a helyhatóságoknak gondot okoz a jövő évre tervezett költségvetés, és több, a Fidesz által kezdeményezett törvényjavaslat nehezíti az életüket, az pedig már csak "hab a tortán", hogy a kormánypárt átszabta a meglévő önkormányzati érdekegyeztetést. Felhívta a figyelmet, hogy nem lesz elég az önkormányzatok működésére jövőre szánt 1.134 milliárd forint. Az MSZP számításai szerint ez azt jelenti, hogy a helyhatóságok nettó pozíciója legalább 80 milliárd forinttal romlik jövőre az ideihez képest. |
Hozzátette: nehezebb lesz az önkormányzatok élete más ügyek, új jogszabályváltozások miatt is. Varga Zoltán utalt arra, hogy ha a parlament elfogadja a Fidesz javaslatát, akkor jövőre indoklás nélkül lehet e szférából is elbocsátani a munkavállalókat. Az önkormányzati érdekegyeztetésről szólva közölte: a Fidesz egy módosító indítvánnyal átírja azt. E szerint a Fidesz kizárja az érdekegyeztetésből a faluszövetséget, a kisvárosi, illetve a községi szövetségét és az önkormányzatok szövetségét - emelte ki azzal, hogy az egyeztetési fórumban bent marad a Megye Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a TÖOSZ. Felhívta a figyelmet, hogy törvénnyel létrehoztak egy ma még nem is létező új szövetséget, a budapesti kerületek szövetségét. Varga Zoltán úgy fogalmazott: az érdekegyeztetésből való kizárás, annak átalakítása azt jelenti, hogy a Fidesz önmagával akar egyeztetni, a kormánypárt menekül minden olyan fórumtól, ahol politikájával szemben ellenérvek merülhetnek fel. Közölte: a Fidesz azt ígérte, javítja az önkormányzati pozíciókat. Kérdésre válaszolva elmondta: a Fidesznek megvan a kétharmados többsége ahhoz, hogy változtasson a jelenlegi struktúrán; azt kell eldönteni először, hogy mely feladatokat kell helyben ellátni, és melyeket kell az államnak átadni.
|