2020. május 29., péntek - Magdolna
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Rövidpályás úszó vk - Hosszú Katinka négy aranyérmet nyert
2014.10.05. 20:17  |  Szerző: MTI
Sport
 nyomtat  |   | 
A szombati három után vasárnap négy számban bizonyult a legjobbnak Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik, moszkvai állomásán.

A verseny hivatalos eredményközlője szerint a Vasas klasszis versenyzője 100 méter háton, 100 és 400 méter vegyesen, illetve 200 méter pillangón nem talált legyőzőre. Utóbbi két számban Verrasztó Evelyn harmadikként zárt, míg 100 méter vegyesen negyedik lett. A világ- és Európa-bajnok Hosszú további két fináléban állt rajthoz: 50 méter pillangón harmadikként, 400 méter gyorson pedig negyedikként csapott a célba.
A vasárnapi második diadalát 100 méter háton aratta, amely pályafutása 100. egyéni győzelme volt a rövidpályás vk-sorozatban, összességében pedig 105. aranyérmét nyerte, ezzel az örökrangsorban utolérte az éllovas szlovák Martina Moravcovát.
"Hongkong után azt mondtam, arra, amit ott nyújtottam, még én sem számítottam. Merthogy inkább már akkor is olyasmit vártam magamtól, amire végül Moszkvában voltam képes. A hongkongi verseny talán azért sikerült annyira jól, mert korábban kimentünk, és az a néhány nap nagyon feloldott, kioldott. Most azonban kijött, hogy azért elég kemény volt a terhelés előtte, plusz a hét elején is jó időket úsztam, így Moszkvában már kicsivel nehezebben ment" - nyilatkozta Hosszú, hozzátéve: ennek ellenére nagyon örül, mert például kétszáz pillangón még sohasem úszott ilyen gyorsan, amióta a világkupákon indul.
"Még így, kicsit fásultabban is sikerült hét aranyat nyernem, ami szerintem nagyon jó eredmény. Most irány Budapest, jönnek az újabb nagyon kemény edzések, aztán következhet az utolsó kör a világkupában" - jelentette ki a magyar versenyző.
Vasárnap még egy magyar siker született, Gyurta Dániel 100 méter mellen győzött. Öccse, Gyurta Gergely második lett 1500 méter gyorson, ugyanebben a számban Verrasztó Dávid harmadikként zárt.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
Hama 96077 Action 1CS Fix Fali konzol, 200x200
2 590 Ft
Meliconi Ghost Design 2000 Fali,Fehér II.osztály
56 242 Ft
 
Divat
Középválaszték
Hullámok mestere
Hullámtörők
Rita Ora előnytelen estélyiben
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Azt akarom, hogy maradj!
Kiválasztottuk a gyerekvigyázási formát, de hogyan tehetjük könnyebbé a nagy napot?
 
Friss kommentek
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Elhunyt Antal László közgazdász
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
A Kendrick Rezidencia
A Kendrick Rezidenciát A Colorado-i Aspen-ben álmodták meg és építették meg a Studio B Architrechts közreműködésében.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista