2020. március 31., kedd - Árpád
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Meghiúsulni látszanak az RMDSZ által kezdeményezett régiós népszavazások
2013.11.09. 13:12  |  Szerző: MTI
Nagyvilág
 nyomtat  |   | 
Meghiúsulni látszanak azok a december nyolcadikára tervezett megyei népszavazások, amelyek által a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a székelyföldi és a partiumi gazdasági fejlesztési régió kialakítása melletti közakaratot szerette volna felmutatni három székelyföldi és három partiumi megyében.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az MTI-nek elismerte: a korábban bejelentett ütemtervet aligha sikerül tartani. Hozzátette, Hargita és Kovászna megyében a megyei önkormányzatok jövő héten határoznak a népszavazás kiírásáról, de tudomásuk szerint ezeket a határozatokat megtámadják a prefektusok. Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar megye önkormányzatában nincs többsége az RMDSZ-nek. Az eddigi tárgyalások alapján pedig az körvonalazódik, hogy a román pártok képviselői nem fogják megszavazni a decemberi népszavazás kiírását.
Kelemen Hunor elmondta, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében arról folytatnak párbeszédet a román pártok helyi képviselőivel, hogy elvi határozatot hozzanak a népszavazás kiírásáról, és csak akkor rögzítsék a népszavazás dátumát, amikor az országos politika szintjén is aktuálissá válik a régióátszervezés. "Ezzel azokon a helyi román politikai vezetőkön is segítenénk, akik a négyszemközti beszélgetéseken támogatják a törekvéseinket, de nem mernek szembemenni pártjaik központi vezetésével" - jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a Kulturális Autonómiatanács ülésén elmondta, a régióátalakítás területén is sikerült felmutatni a magyar közakaratot, hiszen két hét alatt 170 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni az érintett megyékben a népszavazási kezdeményezés támogatására.
Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírására. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától azt kérdeznék meg, akarják-e, hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal. A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna.
Maros és Szilágy megyében formai kifogásokat emelt a megyei önkormányzat jegyzője az aláírási ívekkel szemben. Bihar és Szatmár megyében pedig maga az RMDSZ mondott le arról, hogy polgári kezdeményezéssel tűzze az önkormányzat napirendjére a népszavazás ügyét. E két megyében ugyanis megkésett az aláírásgyűjtés.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
ECG XMS 144 U Mikrohifi
17 489 Ft
SONY KD-49XD8077S
279 800 Ft
 
Divat
Könnyű lófarok
Negyvenes évek hangulata
Strandhullámok
Oldalra söpört
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Kamillás, mentás, sós gőzölés - felfrissíti a bőrt
A bőrápolásban fontos szerepe van a gőzölésnek.
 
Friss kommentek
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Elhunyt Antal László közgazdász
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Völgy ház Japánból
Ezt a gyönyörű családi házat Hiroshi Sambuichi tervezte és kivitelezte.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista