2019. november 14., csütörtök - Aliz
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Napszínház lesz a Zenthe Ferenc Színház
2013.02.23. 18:44  |  Szerző: MTI
Kultúra / Színház
 nyomtat  |   | 
Ötven kilowattos naperőművet telepít ingyenesen a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferenciaközpontra a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség. A megtermelt energiával az intézményben működő Zenthe Ferenc Színházat támogatják majd, a társulat cserébe a Napszínházzal bővítette a nevét.

A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség a napenergia elterjesztésének fontosságára a Napszínházzal  szeretné a figyelmet ráirányítani - közölte Kiss Ernő, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke a szervezet Salgótarjánban tartott éves közgyűlésén, szombaton. Hozzátette: európai uniós forrásból hétfőn nyílik meg az a KEOP-program, amelynek segítségével a naperőmű építését tervezik. A szakmai szövetség értesülése szerint ezen a pályázaton 85 százalékos támogatás érhető el. Így amennyiben sikeres lesz ez a kész tervekkel rendelkező pályázatuk, a 35 millió forintos salgótarjáni beruházásuk egy éven belül megtérülhet. Azt követően pedig a napelemek által termelt energia, illetve az intézmény által a szolgáltatónak átadott elektromos áram ára a Napszínház működtetéséhez járulhat majd hozzá - mondta a szövetség elnöke.
Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a tavaly márciusban - a Vertich Színpad Stúdióból - alakult társulatukat idén 15 millió forinttal támogatja a város önkormányzata, és az önkormányzati cég további tízmillió forint értékben biztosítja a színháztermet fűtéssel, hangosítással, világítással a befogadó és produkciós színháznak, amely eddig még nem pályázhatott állami támogatásra. A Napszínházzá alakulás így jelentős segítség lesz a jövőben az intézmény fenntartásában - tette hozzá az ügyvezető.
A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetséget 2010-ben tizenkét hazai kivitelező, illetve kereskedelmi vállalkozás alapította a napenergia-hasznosítás hazai elterjesztésére. Mára tagvállalataik létszáma tízszeresére nőtt, importőröket, oktatási vállalkozásokat, illetve hazai gyártókat is képviselnek, valamint lobbitevékenységet folytatnak.


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
Meliconi RC HOLDER Távirányító tartó
2 990 Ft
SONY KDL49WE755BAEP 108 cm Smart Full HD HDR LED Televízió
269 999 Ft
 
Divat
Színes és natúr
Oscar de la Renta
Gőz és meleg a megoldás pattanásra
Szuperhosszú, szuperegyenes
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Szívderítő trükkök, hogy megszeresd a novembert
Ezernyi örömöt tartogat az ősz, nem érdemes hát szomorkodni.
 
Friss kommentek
Elhunyt Antal László közgazdász
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
A Lincoln rezidencia
Az EL Studio végezte a kivitelezést a képen látható Brooklyn-i lakáson, melyet Lincoln rezidenciának hívnak.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista