2020. február 26., szerda - Edina
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Mesterházy folyamatos kampányra számít 2013-ban
2012.12.15. 15:28  |  Szerző: MTI
Itthon
 nyomtat  |   | 
Mesterházy folyamatos kampányra számít 2013-banAz MSZP elnöke arra számít, hogy 2013-ban szinte folyamatos lesz a kampány, az előzetes regisztrációra pedig a választások első fordulójaként tekint. Mesterházy Attila újságírói kérdésre megerősítette, hogy Ron Werber tanácsadóként segíti a szocialistákat.

A pártelnök az MSZP választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: az izraeli szakember, aki a 2002-es kampánytól fogva több évig dolgozott a szocialistáknak, jártas a mozgósítási kampányokban, jól tudja motiválni az aktivistákat, az MSZP pedig - korlátozottabb anyagi lehetőségei és médiamegjelenése miatt - éppen arra számít, hogy "lábbal kell megvernie a Fideszt".
A szocialisták választása azért is esett Ron Werberre, mert vannak magyarországi, MSZP-s tapasztalatai, és a térség több más országában is dolgozott már - tette hozzá.
Ron Werber a választmányi ülésen arról számolt be, hogy az elmúlt három-négy hétben szerzett benyomásai szerint az MSZP tízszer felkészültebb a választásokra, mint 2001-es Magyarországra érkezésekor volt. "Úgy fogalmazott, hogy ha a fele igaz annak, amit mondunk, akkor meg fogjuk nyerni a választásokat, méghozzá simán" - közölte Mesterházy Attila.
Az MTI kérdésére a pártelnök arról is beszélt, hogy január végén az Egyesült Államokba utazik, és tárgyal több olyan tanácsadóval, aki Barack Obama elnöki kampányában dolgozott. Az MSZP a közösségi médiában, az adatbázis-építésben és a választók mozgósításában jártas segítőket szeretne megnyerni egy-egy projekthez.
Mesterházy Attila az MSZP arculatváltásáról szólva elmondta: ezzel véget ér a szocialista párt két éve kezdődött megújulása, amelynek során előbb az alapszabályt és a pártszervezetet újították meg, majd döntően a fiatalabb generáció tagjaiból álló új vezetőséget választottak, és elvégezték a pártprogram megújítását is.
Hozzátette: az új, most bemutatott arculat jelenik majd meg a szocialisták kampányaiban. A pártelnök arra számít, hogy így az eddiginél gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és a központból jobban koordinálható, irányítható lesz a korteskedés.
Kérdésre válaszolva Mesterházy Attila a közmédiában folyó elbocsátásokról is szólt. Azt mondta: elfogadhatatlan, hogy olyan munkatársakat küldenek el, akik "akartak némi szakmaiságot vinni a munkájukba, és nem csak a központi kommunikációs igényeket kielégíteni". Úgy fogalmazott: "Arra számítunk, hogy a közszolgálati média, ahogy haladunk előre a kampányban (...), megint el fog dőlni jobbra, ahogyan az történt 2002-ben is."


Moderálást kérek '' ''-i hozzászólására.
Kérjük adja meg a nevét:
Kérjük pár szóval indokolja a kérését:
 
 
 
 
Vásárlás
SONY KD-65ZD9B 164 cm Android Smart 4K Ultra HD HDR LED Televízió
1 449 950 Ft
STELL SHO 2040 TV állvány
5 479 Ft
 
Divat
Könnyű lófarok
Negyvenes évek hangulata
Strandhullámok
Oldalra söpört
24 óra hírei
21:55   
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
21:40   
A Coen testvérek antológiasorozat helyett westernfilmet forgattak
21:39   
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták
21:37   
A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás
09:44   
Több mint száz új lehetséges bolygót találtak a csillagászok
15:15   
Iohannis: Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát
 
Kiállítás
Szerencsés bölcs - Gáspár Zoltán fotókiállítása
Gáspár Zoltán fotóin a világ darabkái láthatók. Így, kis betűvel és többes számban: apró megfigyelések, különleges látványok, ...
 
Csontváry géniusza - A magányos cédrus
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy ...
 
 
Női napozó
Családi erőszak
Felmérések mutatják: minden ötödik családban bántalmazza a férj, az élettárs, az apa a nőt, sőt gyakran a gyerekeket is.
 
Friss kommentek
Újabb "csalási hullám" az AtlasPROfilax öngyógyító eljárás?
Elhunyt Antal László közgazdász
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Segítség helyett fotózni hívja a polgármestereket Erdős Norbert EP képviselő?
Trafikos haverját hívta meg Erdős Norbert Brüsszelbe
Magyarország csak a plakátokon teljesít jól
Devizahitelek - Pártelnöki megbeszélést kezdeményez Vona Gábor
Orbán testvérének cége jelentős uniós támogatáshoz jutott
Jobbik: Matolcsy György nyújtsa be lemondását!
Orbán barátjáé a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítása is
 
Kultúra
Budapesten lép fel Ron Carter, a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas ...
 
Építészet és design
Völgy ház Japánból
Ezt a gyönyörű családi házat Hiroshi Sambuichi tervezte és kivitelezte.
 
Legolvasottabb cikkek
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista