| |
 |
|
|
|
| OGY - Kéthavi fizetésükkel kárpótolná a 2006 őszén megsérült rendőröket az MSZP |
|
| 2012.05.24. 11:27 |
| Szerző: MTI |
|
|
|
|
|
|
|
|
 | Az MSZP-s Harangozó Tamás azt kezdeményezi, egyhavi fizetésük kétszeresének megfelelő egyszeri kárpótlást kapjanak azok a rendőrök, akik a 2006. őszi zavargások idején teljesített szolgálatuk alatt megsérültek, illetve anyagi kárt szenvedtek. |
A parlamentnek csütörtökön benyújtott törvényjavaslat alapján nem részesülhetne kárpótlásban, akinek büntetőjogi, illetve fegyelmi felelősségét a sérülés vagy a kár bekövetkeztéhez vezető magatartása miatt megállapították, valamint akinek kártérítési követelését vétkes magatartása miatt a bíróság jogerősen elutasította. A kárpótlás az érintetteket akkor is megilletné, ha a rendőrség már kártérítésben részesítette őket. Összege a 2012. januári bruttó illetményük kétszerese lenne, a kártérítési igény bejelentésére a törvény hatályba lépésétől számított két hónapja lenne a rendőröknek, a pénzt ettől számított egy hónapon belül folyósítanák. Az MSZP frakcióvezető-helyettese indoklásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2006. szeptember 17-e és 25-e között történt zavargások idején több rendőr is sérüléseket szenvedett szolgálatteljesítés közben, az áldozatok kárpótlása pedig az állam fontos kötelezettsége. Harangozó Tamás arra is kitért, hogy a kormány jelentése szerint eddig több mint 270 millió forintot fizettek ki azoknak, akik 2006 őszén az erőszakos rendőri fellépés miatt kárt szenvedtek, a sérült vagy károsult rendőröket viszont nem kompenzálták megfelelően.
|
|
|
|
|
|
| |
| |
| 2008-2011 Comeon Média - Minden jog fenntartva. |
|
| |