ITTHON  NAGYVILÁG  GAZDASÁG  SPORT  BULVÁR
A hajózó személyzet felkészületlensége okozhatta az orosz katonai repülőgép balesetét Csehországban
2012.05.24. 09:28
Szerző: MTI
Nagyvilág
  | 
A hajózó személyzet felkészületlensége okozhatta az orosz katonai repülőgép szerdai balesetét Csehországban - közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.

A közép-csehországi Cáslavban leszállás közben balesetet szenvedett AN-30B repülőgép pilótái nem készültek fel megfelelően arra, milyenek a leszállási feltételek a repülőtéren. A Nyitott Égbolt (Open Sky) program keretében korábban a pardubicei repülőteret vették igénybe.
A helyzetet jól ismerő, meg nem nevezett katonai forrás szerint emiatt történhetett meg, hogy a gép leszálláskor túl erősen csapódott a betonhoz, kifutott a leszállópályáról, kigyulladt és kettétört.
A gépet gyártó kijevi Antonov repülőgépgyárban elmondták, hogy a balesetet szenvedett AN-30B-t 2009-ben teljesen felújították és így az 2014-ig kapta meg a repülési engedélyt. Amennyiben felkérik a gyártó céget, szakembereik részt vesznek a baleset okainak feltárásában.
Az Oroszországi Föderáció katonai nyomozóhivatala bűnügyi eljárást indított az orosz katonai repülőgép balesete miatt. A gép fedélzeten 23-an voltak: öt orosz és egy cseh katona megsérült, s közülük ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek.
Az AN-30-as légi megfigyelésre és fényképezésre kialakított típus. Jelenleg Oroszország, Ukrajna, Bulgária és Kazahsztán használja a Nyitott Égbolt program keretében. Az egymás országaiban meglévő hagyományos fegyveres erők számának és azok elhelyezkedésének repülésekkel való ellenőrzéséről szóló nemzetközi szerződést 1992-ben Helsinkiben 25 állam írta alá.
Magyarország Kanadával együtt letéteményese a Nyitott Égbolt Szerződésnek, amely 10 évvel ezelőtt lépett életbe. Az első megfigyelő repülést - a megállapodás aláírása előtt - Kanada hajtotta végre Magyarország felett 1990. január 4-7. között.

24 óra hírei
11:44   
Pénzügyi intézkedések - MSZP: felesleges és káros megszorítások
11:44   
Pénzügyi intézkedések - OGY - Államkötvények kamatjövedelme után nem kellene ehót fizetni
11:22   
Titkos adatgyűjtés - Global Times: Peking belekeverése "elterelő hadművelet"
11:20   
Az elmúlt évtized legnagyobb drogfogását jelentették be a hatóságok Dél-Kínában
13:00   
Pénzügyi intézkedések - Padláslesöprésnek tartja Varga Mihály bejelentését a DK
12:56   
Tour de France - Cavendish a sárga trikót szeretné Korzikán
12:56   
Pénzügyi intézkedések - A fuvarozók kedvezően fogadták az állami garanciát
12:55   
Fishing On Orfű: Kispál-nappal startol a fesztivál
12:53   
Múzeumok éjszakája - Kecskeméten 43 helyszínen várják a látogatókat
12:50   
Sikerült törölni egerek agyából rossz emlékeiket
12:48   
Cseh kormányválság - Felfüggesztették hivatalából a katonai hírszerzés főnökét
12:47   
G8 - Obama: a politikai megosztottság lehetetlenné teszi az együttműködést
12:46   
Önkormányzati együttműködés az idősek helyzetének javításáért
12:37   
Ismét szingli lett a színész
12:31   
Pénzügyi intézkedések - Vegyes elemzői vélemények a lépések szükségességéről
12:28   
Cseh kormányválság - Necas hétfőn este hivatalosan benyújtja lemondását
12:28   
Itt az újabb brutális megszorítás
12:22   
Amerikában felkerült a bestsellerlistára Lauren Graham könyve
12:20   
Hőség - Kedden nagyon erős UV-B sugárzás várható
12:11   
Uszodai rosszullét - Vizsgálatot indított a rendőrség
 
 
2008-2011 Comeon Média - Minden jog fenntartva.