ITTHON  NAGYVILÁG  GAZDASÁG  SPORT  BULVÁR
IKSZ-küldöttgyűlés - Hoffmann: elkészült a Nemzeti alaptanterv végleges változata
2012.04.28. 14:06
Szerző: MTI
Itthon
  | 
Elkészült a Nemzeti alaptanterv végleges változata - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szombati küldöttgyűlésén a fővárosban. Az oktatási államtitkár azt mondta, minden kósza hír, amely a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szól, nem igaz.

Az oktatási államtitkár közölte: a napokban benyújtja az államtitkárság a javaslatát a kormánynak, és reményei szerint még májusban elfogadhatja azt.
Hoffmann Rózsa az MTI kérdésére azt mondta: bár pontos statisztikát nem készített, de mintegy 10 százalékkal csökkent a tananyag mennyisége az eredeti változathoz képest. Valóban sok volt az első változatban a tananyag, tudtam is, hogy így lesz - fogalmazott, hozzátéve: ezért kemény kézzel kellett hozzányúlni.
Úgy fogalmazott: minden egyeztetést lefolytattak, nem maradtak fenn súlyos, vitás kérdések. Hitem szerint egy elfogadható, jól használható dokumentum született - összegezte.
A korábban vitatott kérdésekről szólva azt mondta: megfontolták az érveket, és a magyar esetében nem kötelező, hanem választható módon az eddigieknél jóval több szerző szerepel a végleges változatban. Ugyanakkor arra is figyelni kellett, hogy a NAT végrehajtható, teljesíthető legyen - jegyezte meg Hoffmann Rózsa.
Az államtitkár előadásában a felsőoktatásról szólva rámutatott: 90 ezres érettségiző korosztály mellett 109 ezren jelentkeztek továbbtanulásra, és ez kellő reményt ad, hogy a minőség nem fog romlani.
A bizonyos szakmák és keretszámok körül kialakult diskurzusra utalva azt mondta: a jogi és közgazdász diplomával rendelkezők egy-két hónap alatt el tudnak helyezkedni, és messze az átlag feletti fizetést kapnak. Ha diákhitel segítségével tanulnak, lehetőségük lesz a törlesztésre - állapította meg.
Kitérve a hallgatói szerződésre azt mondta: megindult az agyelszívás, Európának az az érdeke, hogy országaiban a legkiválóbban képzett orvosok dolgozzanak. Magyarország viszont lassan olyan helyzetbe kerül, hogy nem lesznek orvosok a kórházakban, tanárok az iskolákban - jegyezte meg, ezért döntöttek úgy, hogy az a fiatal, akinek tanulmányait az állam segíti, vállaljon kötelezettséget arra, hogy meghatározott ideig Magyarországon dolgozik. Ezt méltányosnak és szükségesnek tartják - közölte az államtitkár.
Mindenki szabadon eldöntheti ugyanakkor, hogy ezt a szerződést megköti-e vagy sem - erősítette meg Hoffmann Rózsa. 
Minden kósza hír, amely a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szól, nem igaz - szögezte le az oktatási államtitkár. Azt kérték, a felsőoktatási intézmények tekintsék át a jelen körülmények között a lehetőségeiket, hol tudnak együttműködni, hol tudják a képzéseket szűkíteni.
Az államtitkár az elmúlt két év kormányzati mérlegét megvonva azt mondta: amit vállaltak a választások előtt, az időarányosan teljesült.

24 óra hírei
14:02   
Rasmussen: korai még a következő NATO-főtitkár személyéről gondolkodni
14:02   
Londoni elemzők: javulnak a magyar növekedési kilátások, kevesebb MNB-kamatcsökkentés
14:01   
Észak-koreai politikus: a helyzet bonyolult, a békére nincs garancia
13:36   
Internetes csalót fogtak el a tatai rendőrök
13:35   
A belgák relatív többsége marasztalná a királyt
13:28   
Kerti tóba esett egy gyerek Egyházasfalun
13:28   
Kényszerbeteg volt Tereskova
13:12   
A béremelés vesztesei a háziorvosok és védőnők
13:11   
Kovács Kristóf filmje a DOK.Incubator legjobbjai között
13:07   
Zenésznek esküdött hűséget Keira Knightley
12:50   
Cannes - A melegszerelem és az erőszak a filmek fő témái
12:50   
Németországban képzettebbek a bevándorlók, mint a helyiek
12:46   
A Magyar Színházi Társaság visszautasítja Kerényi Imre szavait
12:45   
OGY - Jogtalannak tartják a pénzbírságot a PM politikusai
12:44   
Öt év elég volt?
12:40   
Sylvester Stallone kiválasztotta A feláldozhatók harmadik részének rendezőjét
12:36   
Hármas karambol miatt hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
12:33   
Emma Stone lesz Woody Allen új múzsája?
12:30   
Deák Krisztina rendezői díjat kapott egy brazil filmfesztiválon
12:19   
Feljelenti a DK Gaudi-Nagy Tamást
 
 
2008-2011 Comeon Média - Minden jog fenntartva.