A TÁRKI felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága júliusban kis mértékben csökkent, az MSZP-é pedig emelkedett, ugyanakkor a kormányzó és az ellenzéki párt tábora között továbbra is jelentős a különbség. A pártpreferencia-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében hét százalékkal 39 százalékra csökkent, míg az MSZP tábora a teljes lakosság körében három százalékkal 13 százalékra emelkedett. A biztos szavazó pártválasztók körében azonban már 62 százalék a FIDESZ-KDNP és 20 százalék az MSZP szavazóinak aránya, azaz a kormánypártok 42 százalékponttal vezetnek az MSZP előtt.
Az ezer fő megkérdezésével zajlott reprezentatív felmérésből kiderült az is, hogy az új parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónaphoz képest nem változott; a biztos pártválasztók körében a Jobbikra 11 százalék, az LMP-re 6 százalék szavazna. A parlamenten kívüli MDF szavazói a teljes lakosságon és a pártválasztók körében is egy százalékot tesznek ki.
Száznapos a kormány: a Jobbik radikálisabb változást sürget
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes - például nemzet-, oktatás- és szociálpolitikai - kérdésekben "jó irányba indult el", adós maradt fontos problémák orvoslásával, a múlt romjainak eltakarításával és nem ritkán visszaélt parlamenti túlsúlyával. Vona Gábor úgy látja: a kabinet vagy rálép a radikális változások útjára, vagy "ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele". A Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán értékelt az MTI-nek, hogy a hétvégén lesz száz napja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány május 29-én megalakult.
Mesterházy: az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot
Mesterházy Attila szerint az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot és a magyar demokráciát. A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján ámokfutásnak nevezte az Orbán-kormány eddigi tevékenységét. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor száz napja a megszegett ígéretek, a demokrácia elleni támadás és az elmulasztott lehetőségek napjai voltak. Mesterházy Attila kérdésre válaszolva leszögezte: az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, mert ezen az oldalon a legtöbb ajánlószelvényt gyűjtötte és a legtöbb jelöltet állítja. Kitért arra: a párt egyharmaddal több ajánlószelvényt gyűjtött most, mint a tavaszi parlamenti választások előtt.
A hatékonyság javulását várják a Nemzeti Védelmi Szolgálattól
A hatékonyság javítása, a párhuzamosságok megszüntetése és az erők koncentrálása a célja a Belügyminisztériumnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozásával - közölte a tárca. A Nemzeti Védelmi Szolgálat irányítása alá fog tartozni a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának teljes szervezete, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat belső bűnfelderítéssel foglalkozó főosztályai. Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatállyal Bolcsik Zoltán dandártábornokot, Veszprém megyei főkapitányt miniszteri biztossá nevezte ki az NVSZ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására.