Bécsben kisorsolták az európai kézilabdakupák párosítását, így a Ferencváros női kézilabdacsapata a szlovák HK Gabor Banovce együttesével találkozik november 2. hetében a Kupagyőztesek Európa Kupájának harmadik fordulójában. Az EHF Kupa második fordulójában a Syma Váci NKSE a lengyel Vistal Laczpol Gdyniával, a Mondi-Békéscsaba ENKSE pedig a szlovén RK Olimpijával csap össze október 16-17-én és október 23-24-én. A férfiaknál a KEK harmadik fordulójában a Balatonfüredi KSE a moldovai HC Olimpus-85-USEFS együttesével csatázik. Az EHF Kupa novemberi, harmadik fordulójába bekapcsolódó Tatabánya Carbonex KC és a Dunaferr ellenfelére október 12-én derül fény.
Az államfő az ifjúsági olimpia magyar érmeseit fogadta
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken az ifjúsági olimpián érmet szerzett magyar versenyzőket és edzőiket fogadta a Sándor-palotában. Schmitt Pál az olimpikonok, az edzőik, a családtagjaik, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége előtt úgy fogalmazott: a versenyzők úgy jöttek haza Szingapúrból, hogy boldoggá tettek tizenötmillió magyart. Hozzátette: a fiatalok példát mutattak, megtartották esküjüket, tiszta eszközökkel versenyeztek, tiszta eszközökkel készültek, és legjobb tudásuk szerint szerepeltek. A Szingapúrban lezajlott I. ifjúsági olimpián hat arany- (plusz a vegyescsapatban szereplő triatlonos Dudás Eszter), négy ezüst- és hat bronzérmet szerzett a magyar küldöttség, és ezzel a hetedik helyen zárt az éremtáblázaton.
Vízilabda Eb: négygólos magyar siker az oroszok ellen
Négy góllal, 10-6-ra nyert Oroszország együttese ellen pénteken a magyar férfi vízilabda-válogatott a horvátországi Európa-bajnokság negyedik csoportkörében. A válogatott ezzel továbbra is vezet a hatcsapatos B csoportban, s ha a zárókörben, vasárnap 16:30-kor legyőzi Macedónia legjobbjait is, csoportelsőként, közvetlenül léphet tovább az elődöntőbe. Eredmény, férfiak, B csoport, 4. forduló: Magyarország-Oroszország 14-10 (5-3, 3-3, 3-1, 3-3) a magyar góldobók: Varga Dénes 4, Biros 3, Kis 2, Varga Dániel, Hosnyánszky, Madaras, Szivós, Török 1-1 gól.
Öttusa-vb: bronzérmes a férfi csapat
A litvánok és a csehek mögött a harmadik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság pénteki férfi versenyében. Egyéniben a címvédő Marosi 13., Kasza 15., Németh pedig 22. lett. A magyarok a közepes vívás után a második helyen álltak, úszásban azonban előreléptek. A lovaglásban megint kissé gyengébben szerepeltek, így a lövészetes futást úgy kezdhették, hogy a litvánoknak jelentős a pontelőnyük, a csehek hátránya viszont nem számottevő. Ezek után a papírforma igazolódott, a litvánok megőrizték vezető helyüket, a csehek pedig eggyel előrébb léptek.