Elfogta a rendőrség pénteken este a bátmonostori kettős emberölés egyetlen, még szökésben lévő gyanúsítottját - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. T. Norbertet Budapest-Ferihegy repülőtéren vette őrizetbe a rendőrség pénteken este 21 óra 10 perckor, a korábban ellene elrendelt elfogatóparancs alapján - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra. Az őrnagy elmondta: az Írországból hazatért, 21 esztendős férfi az ügyben elrendelt nyomozás eddigi adatai alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2008. március 27-e és 31-e között Bátmonostoron társaival megölte M. Judit és K. Zoltán bajai lakosokat.
Az előállított fiatalembert időközben kihallgatták a főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai, melynek során ő beismerte a bűncselekmény elkövetését - fogalmazott a sajtószóvivő, aki hozzátette: mindezek alapján kezdeményezik T. Norbert előzetes letartóztatását. 2010. július 19-én, hétfőn került elő Bátmonostor határában az egymással élettársi kapcsolatban álló bajai M. Judit és K. Zoltán holtteste, akiket két éve eltűntként tartott nyilván és keresett a rendőrség. A pár négy feltételezett gyilkosa közül hármat már korábban őrizetbe vett a rendőrség. S. Zoltán, 20 éves szeremlei, P. Attila 27 éves és Sz. Zoltán, 27 éves bátmonostori fiatalemberek, valamint eddig szökésben lévő társuk ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt folyik eljárás. Ketten beismerő vallomást tettek, egyikük azonban tagadja, hogy részt vett volna a gyilkosságban. Az áldozatok a feltételezések szerint több millió forintot adtak kölcsön a gyanúsítottak egyikének, aki társait segítségül hívta, majd krimibe illő alapossággal készítette elő a gyilkosságot. Először egy körülbelül két méter mély gödröt ástak a Bátmonostor közelében elterülő fenyvesben, majd vendégségbe hívták a sértetteket. Vacsora közben a férfit tarkón lőtték, a nőt pedig előbb bántalmazták, majd megfojtották. A holttesteket ezután a korábban kiásott gödörbe temették.
Száznapos a kormány: a Jobbik radikálisabb változást sürget
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes - például nemzet-, oktatás- és szociálpolitikai - kérdésekben "jó irányba indult el", adós maradt fontos problémák orvoslásával, a múlt romjainak eltakarításával és nem ritkán visszaélt parlamenti túlsúlyával. Vona Gábor úgy látja: a kabinet vagy rálép a radikális változások útjára, vagy "ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele". A Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán értékelt az MTI-nek, hogy a hétvégén lesz száz napja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány május 29-én megalakult.
Mesterházy: az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot
Mesterházy Attila szerint az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot és a magyar demokráciát. A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján ámokfutásnak nevezte az Orbán-kormány eddigi tevékenységét. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor száz napja a megszegett ígéretek, a demokrácia elleni támadás és az elmulasztott lehetőségek napjai voltak. Mesterházy Attila kérdésre válaszolva leszögezte: az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, mert ezen az oldalon a legtöbb ajánlószelvényt gyűjtötte és a legtöbb jelöltet állítja. Kitért arra: a párt egyharmaddal több ajánlószelvényt gyűjtött most, mint a tavaszi parlamenti választások előtt.
A hatékonyság javulását várják a Nemzeti Védelmi Szolgálattól
A hatékonyság javítása, a párhuzamosságok megszüntetése és az erők koncentrálása a célja a Belügyminisztériumnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozásával - közölte a tárca. A Nemzeti Védelmi Szolgálat irányítása alá fog tartozni a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának teljes szervezete, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat belső bűnfelderítéssel foglalkozó főosztályai. Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatállyal Bolcsik Zoltán dandártábornokot, Veszprém megyei főkapitányt miniszteri biztossá nevezte ki az NVSZ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására.