További célzott és gyors kormányzati segítséget lát szükségesnek Felsőzsolcán Szabó Máté országgyűlési biztos, aki szerint az otthonukat, vagy értékeiket veszített helyi lakosok érthetően feszültek. Az ombudsman szerint figyelembe véve a Felsőzsolcát ért katasztrófa nagyságát, érdemes lenne egyedi elbírálásban részesíteni a várost. Az ombudsman megfontolásra ajánlja, hogy a vis maior alapból a jogszabályok szerint járó támogatási előleg teljes összegét mielőbb bocsássák az önkormányzat rendelkezésére.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa panaszok nyomán rendelt el helyszíni vizsgálatot az árvíz sújtotta borsodi városban. Szabó Máté munkatársai július 14-én jártak Felsőzsolcán, ahol részletes tájékoztatást kértek a város polgármesterétől, jegyzőjétől, illetve a polgármesteri hivatal munkatársaitól, valamint bekérték a helyzettel összefüggő önkormányzati rendeleteket, határozatokat és más okiratokat. A vizsgálat kiterjedt az adományok kezelésére, a hajlék nélkül maradt lakosok elhelyezésére, az átmeneti segélyek folyósítására, az épületek bontásával kapcsolatos önkormányzati eljárásokra, valamint a lakosság tájékoztatására. A június elején bekövetkezett, - ahogy a közlemény fogalmaz - példa nélküli árvízben Felsőzsolca 80 százaléka került víz alá, házak százai dőltek össze, vagy rongálódtak meg, az anyagi károk becslése jelenleg is tart. Szabó Máté megállapítása szerint a körülményekhez képest tervszerűen, három elosztóhelyen zajlik az adományok kiosztása. A pénzadományok egy elkülönített adományszámlára kerültek. A városban megtörtént az ivóvíz és a közterületek fertőtlenítése, a szúnyogirtás és a védőoltások beadása. A kitelepített lakosság jelentős része már visszatérhetett. Az életveszélyessé vált épületek bontása folyamatban van, az önkormányzat - a hosszadalmas, drága engedélyezési eljárás helyett - soron kívül, költségmentesen adja ki a bontási határozatokat, bírságolásra nem került sor. Az országgyűlési biztos a helyszínen szerzett, és a város vezetőitől kapott információk alapján tovább folytatja a vizsgálatát, amelynek lezárását követően részletes és átfogó jelentést ad ki - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala.
Kósa: Simor esetében nem jelent anyagi nyomásgyakorlást a kétmilliós fizetés
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Simor András jegybankelnök esetében a legfeljebb kétmillió forintos fizetés nem jelent egzisztenciálisan nyomásgyakorlást. Kósa Lajos ezt pénteken a TV2 Mokka című műsorában mondta, kitérve arra is, hogy nem valószínű a 16 százalékos adókulcs megváltoztatása.
Kormányszóvivő: nincsenek előfeltételei az IMF-tárgyalások megkezdésének
Semmilyen előfeltétele nincs a hiteltárgyalások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU), a magyar kormány kész a tárgyalásokra, így azok bármikor megkezdődhetnek - jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken az MTV Ma reggel című műsorában.
KIM: folytatódott az egyeztetés a kormány és a zsidó közösségek között az örökjáradék kifizetéséről
Újabb megbeszélést kezdeményezett Gál András Levente kormánybiztos a zsidó vallási közösségek képviselőivel az örökjáradék kifizetésének rendjéről folytatott csütörtöki egyeztetésen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel.