Öten sérültek meg szombaton a Fábiánsebestyénben rendezett fogathajtó versenyen, mindenki csupán könnyebb sérüléseket szenvedett - pontosította korábbi közlését a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A versenyen az egyik fogat beszorult két akadály közé, amelytől a lovak megbokrosodtak. A hajtó elvesztette uralmát a jármű felett, az felborult és feldöntött egy korlátot. A balesetben három néző, illetve a hajtó és a segédhajtó is könnyebben megsérült - mondta Szenti Szabolcs. A korábbi információ négy sérültről, közöttük egy súlyos sérülésről szólt. A Szentesi Rendőrkapitányság az ügyben közigazgatási eljárást indított.
Eldőlt, hogy négy főpolgármester-jelölt indul a választáson
Eldőlt, hogy csak a parlamenti pártok (a Fidesz és a KDNP esetében a két párt közösen) indítanak főpolgármester-jelöltet az október 3-ai önkormányzati választáson. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) vasárnap késő délutáni ülésén nyilvántartásba vette a Jobbik és az LMP jelöltjeit is, akiknek sikerült összegyűjtenie a szükséges számú érvényes ajánlószelvényt. Ez azt jelenti, hogy a szavazólapon a szocialista Horváth Csaba és a Fidesz-KDNP színeiben induló Tarlós István mellett várhatóan szerepel majd a jobbikos Staudt Gábor és az LMP-s Jávor Benedek neve is.
Fidesz-KDNP-frakcióülés Tapolcán: beszámol a kormány
Orbán Viktor kormányfő mellett várhatóan a minisztereket is meghallgatják a Fidesz-KDNP képviselői a frakciószövetség szerdán kezdődő háromnapos, kihelyezett ülésén, Tapolcán. Az MTI fideszes forrásból úgy értesült, hogy a tervek szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök reggel köszönti majd az országgyűlési képviselőket. Ezután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök tart beszédet, majd Orbán Viktor kormányfő, Fidesz-elnök a kormánypárti politikusok előtt is értékeli az általa vezetett kabinet első száz napját.
Eloltották a tüzet a Miskolc Plazában
Eloltották a tüzet a Miskolc Plazában vasárnap délután, az elsődleges adatok szerint a szellőzőrendszerben lerakódott olaj gyulladt meg. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: legalább két-három óra kell az épület szellőztetéséhez. A környéket az oltás idejére lezárták, a Madarász Viktor utca egyik sávja azonban már járható. A tűzvizsgáló és a rendőrség a helyszínen van - tette hozzá. Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője közölte: az emeleti kínai büfé fölött keletkezett a tűz, a lerakódott zsír, olaj égett. Az épületet teljesen kiürítették, személyi sérülés nem történt.