Nettó 250 millió forint keretösszegig, május 26-i kezdéssel írt ki nyílt közbeszerzést nagyfelületű burkolatjavításra az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A kiírásban szereplő felsorolásban az autópályák, illetve gyorsforgalmi utak mellett az azokhoz kapcsolódó bevezető és elkerülő utak is szerepelnek. A felhívás szerint ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt három évben összesen legalább nettó 180 millió forint volt az árbevétele, és ebből országos közúton végzett burkolatjavítás, burkolat-felújítás, vagy burkolatépítés legalább nettó 150 millió forintot tett ki.
Az ajánlattételi határidő április 23. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, de az értékelési szempontok közül az ár a túlsúlyos. Az eredményhirdetés tervezett időpontja május 6., míg a szerződéskötésé május 26. Ugyancsak a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben hirdette meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az M1 autópálya 12 és 130 kilométer szelvények közötti szakaszára a nagyfelületű burkolatjavítást. Ennek a keretösszege 150 millió forintot ér el.
A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok közzétételét követően lendületes erősödésnek indultak a térségbeli devizák és a forint. A forint az euróval szemben az adat közzétételét megelőző 284,30 forintról 283,40 forintra, a svájci frankkal szemben 218 forintról 216-ra, a dollárral szemben 221,50 forintról 220,50 forintra, száz japán jennel szemben 262 forintról 260 forintra erősödött.
Rekord nyereség felé tarthat a világ autóipara
A világ autóipara legyűrte a válságot és rekord nyereségre számíthat az idén egy német tanulmány szerint. A már meglévő adatok alapján arra lehet számítani, hogy a világ 18 legnagyobb autógyárának működési eredménye összességében 50 milliárd euró körüli lesz, sőt a profit akár meg is haladhatja a 2007. évi rekord nyereséget, az 53,5 milliárd eurót. Az idei első félévben a legnagyobbak 28 milliárd eurót már el is értek - áll a Bergisch Gladbachban lévő autóipari főiskolán készített elemzésben. Az előrejelzés szerint a 18 vezető autógyártó az idén várhatóan 12 százalékkal tudja növelni eladásait, 58,5 millió darabra.
Matolcsy: stratégiai partnere marad az ország az IMF-nek
Stratégiai partnere marad az ország az IMF-nek, "technikai segítséget kérünk és kapunk", de újabb kölcsönt nem, mivel Magyarország teljes mértékben finanszírozni tudja az államadósságot - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken. Megismételte azt is, hogy a kormány tartja magát a 3,8 százalékos GDP arányos idei államháztartási hiányhoz. Mint mondta, az EU és az IMF létfontosságú segítséget adott Magyarországnak, e nélkül pénzügyi összeomlás következhetett volna be. A kölcsönszerződés októberben lejár, új kölcsönszerződést a magyar kormány nem kíván kötni. A finanszírozást a pénzpiacokról kell biztosítani, ez pedig az új gazdaságpolitika sikerével biztosítható - fejtette ki.