A mostani mennyiség - azaz 300 tonna - akár dupláját is el lehetne adni évente a magyar mangalicahúsból Japánban - mondta Tóth Péter, a Magyar Mangalica Tenyésztők Országos Egyesületének elnöke, miután visszaérkezett a tokiói nemzetközi élelmiszeripari kiállításról. Az elnök közölte: Japánban elismerik a magyar mangalicatenyésztők eredményeit, és szeretik a magyar mangalicahúst is. Így véleménye szerint a magyar mangalicahúsból két-három éven belül jlentősen növelhető lenne a kivitel. Ennek szerinte csak a magyar mangalicatenyésztés kapacitása szabhat határt.
Tóth Péter úgy véli, hogy ezt az igényt belátható időn belül a magyar mangalicahús-feldolgozók ki tudják elégíteni. Példaként hozta fel: egy 110 kilós, hasított mangalicasertésből most mintegy 25 kilónyi húst szállítanak Spanyolországba, és mintegy 20 kilónyit Japánba. A 80 kiló színhúsból összesen mintegy 50 kiló exportra kerül, a többit húskészítményként dolgozzák fel a magyar üzemek. De a húskészítményekből is kerül még kivitelre - jegyezte meg a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke. A korábbi - az elnöktől származó - adatok szerint évente Magyarországon mintegy 50 ezer mangalicahízót vágnak le, ez a magyar sertésállomány 1,5-2 százaléka. Tóth Péter megemlítette: húsvétkor - április 3-5. között - mangalicafesztivált rendeznek Debrecenben is, hasonlóan az év eleji budapestihez.
A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok közzétételét követően lendületes erősödésnek indultak a térségbeli devizák és a forint. A forint az euróval szemben az adat közzétételét megelőző 284,30 forintról 283,40 forintra, a svájci frankkal szemben 218 forintról 216-ra, a dollárral szemben 221,50 forintról 220,50 forintra, száz japán jennel szemben 262 forintról 260 forintra erősödött.
Rekord nyereség felé tarthat a világ autóipara
A világ autóipara legyűrte a válságot és rekord nyereségre számíthat az idén egy német tanulmány szerint. A már meglévő adatok alapján arra lehet számítani, hogy a világ 18 legnagyobb autógyárának működési eredménye összességében 50 milliárd euró körüli lesz, sőt a profit akár meg is haladhatja a 2007. évi rekord nyereséget, az 53,5 milliárd eurót. Az idei első félévben a legnagyobbak 28 milliárd eurót már el is értek - áll a Bergisch Gladbachban lévő autóipari főiskolán készített elemzésben. Az előrejelzés szerint a 18 vezető autógyártó az idén várhatóan 12 százalékkal tudja növelni eladásait, 58,5 millió darabra.
Matolcsy: stratégiai partnere marad az ország az IMF-nek
Stratégiai partnere marad az ország az IMF-nek, "technikai segítséget kérünk és kapunk", de újabb kölcsönt nem, mivel Magyarország teljes mértékben finanszírozni tudja az államadósságot - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken. Megismételte azt is, hogy a kormány tartja magát a 3,8 százalékos GDP arányos idei államháztartási hiányhoz. Mint mondta, az EU és az IMF létfontosságú segítséget adott Magyarországnak, e nélkül pénzügyi összeomlás következhetett volna be. A kölcsönszerződés októberben lejár, új kölcsönszerződést a magyar kormány nem kíván kötni. A finanszírozást a pénzpiacokról kell biztosítani, ez pedig az új gazdaságpolitika sikerével biztosítható - fejtette ki.