A Nézőpont Intézet március 5-7. között végzett felmérése szerint nem változott jelentősen a három legnépszerűbb párt támogatottsága az előző héthez képest; az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre, 12 százaléka az MSZP-re, 9 százaléka pedig a Jobbikra szavazna. A Heti Válasz számára hetente készülő kutatás készítői hangsúlyozzák: az MDF jelöltjei talán már akkor sem kerülhetnek be az Országgyűlésbe, ha a párt az ország minden területén tudna listát állítani. Az intézet munkatársai szerint az MDF-fel csak az aktív szavazók 2 százaléka szimpatizál, és "már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt".
A Nézőpont Intézet az LMP helyzetét nehéznek látja, szerintük ugyanis a párt - az el nem kötelezett szavazók válaszai alapján - akár 9 százalékot is elérhetne a választásokon, azonban "karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége" miatt nem tud kitörni a "küszöb alatt tanyázó" kispártok közül. A felmérés készítői kiemelik: a választásokon való részvételüket biztosra ígérők 26 százaléka nem tudja, vagy nem mondta meg, melyik pártot támogatná. A március eleji felmérést megelőző hat hétben a Fidesz támogatottsága jelentősen, 42-51 százalék közötti mértékben ingadozott, míg a kormánypárt támogatottsága 10-12 százalék között, a Jobbiké pedig 7-9 százalék között alakult az aktív szavazók körében. A Fidesz és az MSZP közötti különbség február végén ugrott 38 százalékra a hónap közepén 31 százalékra visszaesett ellenzéki előnyről.
Száznapos a kormány: a Jobbik radikálisabb változást sürget
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes - például nemzet-, oktatás- és szociálpolitikai - kérdésekben "jó irányba indult el", adós maradt fontos problémák orvoslásával, a múlt romjainak eltakarításával és nem ritkán visszaélt parlamenti túlsúlyával. Vona Gábor úgy látja: a kabinet vagy rálép a radikális változások útjára, vagy "ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele". A Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán értékelt az MTI-nek, hogy a hétvégén lesz száz napja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány május 29-én megalakult.
Mesterházy: az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot
Mesterházy Attila szerint az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot és a magyar demokráciát. A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján ámokfutásnak nevezte az Orbán-kormány eddigi tevékenységét. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor száz napja a megszegett ígéretek, a demokrácia elleni támadás és az elmulasztott lehetőségek napjai voltak. Mesterházy Attila kérdésre válaszolva leszögezte: az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, mert ezen az oldalon a legtöbb ajánlószelvényt gyűjtötte és a legtöbb jelöltet állítja. Kitért arra: a párt egyharmaddal több ajánlószelvényt gyűjtött most, mint a tavaszi parlamenti választások előtt.
A hatékonyság javulását várják a Nemzeti Védelmi Szolgálattól
A hatékonyság javítása, a párhuzamosságok megszüntetése és az erők koncentrálása a célja a Belügyminisztériumnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozásával - közölte a tárca. A Nemzeti Védelmi Szolgálat irányítása alá fog tartozni a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának teljes szervezete, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat belső bűnfelderítéssel foglalkozó főosztályai. Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatállyal Bolcsik Zoltán dandártábornokot, Veszprém megyei főkapitányt miniszteri biztossá nevezte ki az NVSZ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására.