Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes az MTI-nek szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát. A hvg.hu kedden számolt be arról, hogy Hagyó Miklós nemrég a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanját. Ezzel kapcsolatban a szocialista párttagságát felfüggesztett politikus leszögezte: az ajándékozásban semmi nem korlátozza; hiteles közokiratokkal tudja igazolni az ingatlanszerzést. Az MTI felvetésére, hogy szerdai hírek szerint külföldre készül, azt válaszolta: erre nincs oka, szereti az országot, a várost, itt szeretne élni, és ebben a városban fogja tisztázni az igazát is.
Hagyó Miklós a három XII. kerületi ingatlanjából kettőt ajándékozott a lányának: egy száz négyzetméter körüli társasházi lakást és az ahhoz tartozó telekhányadot, amelyen parkoló van; mind a kettő fellelhető az Országgyűlés honlapján elérhető vagyonnyilatkozatában. A vagyonnyilatkozat azt is rögzíti, hogy a telekhányadot és a lakást is 1998-ban vettem - szögezte le. Hagyó Miklós elmondta még, hogy továbbra is a nevén van a harmadik XII. kerületi ingatlan, ez egy 240 négyzetméteres társasházi lakás, amit 2007. júniusában vett, ezt is rögzíti a vagyonnyilatkozata. Aláhúzta: ezt sem értékesíteni, sem elajándékozni nem kívánja, hiszen itt lakik. A lakást egy 1999-ben Törökbálinton vásárolt telek, és az arra 2001-2002-ben épített, majd 2007 májusában értékesített családi ház ellenértékből finanszírozta; a családi ház eladásáért kapott összeg a bankszámlájára érkezett - fejtette ki azzal, hogy a családi ház a vagyonnyilatkozataiban 2002 óta szerepelt. A vagyoni helyzetével kapcsolatban még elmondta, hogy két hitelt vett fel, egy 15 és 20 millió forintosat, előbbit 2007 januárjában, utóbbit pedig az évben októberében. Mint mondta: a hiteleket svájci frankban vette fel, az árfolyamváltozás miatt döntött úgy, hogy visszafizeti egy 2003-ban vett érdi családi ház értékesítése után; ez is szerepelt a korábbi vagyonnyilatkozataiban. Hagyó Miklós az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy a hatóságok eddig még nem keresték meg. Megismételte: áll minden vizsgálat elé.
Száznapos a kormány: a Jobbik radikálisabb változást sürget
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes - például nemzet-, oktatás- és szociálpolitikai - kérdésekben "jó irányba indult el", adós maradt fontos problémák orvoslásával, a múlt romjainak eltakarításával és nem ritkán visszaélt parlamenti túlsúlyával. Vona Gábor úgy látja: a kabinet vagy rálép a radikális változások útjára, vagy "ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele". A Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán értékelt az MTI-nek, hogy a hétvégén lesz száz napja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány május 29-én megalakult.
Mesterházy: az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot
Mesterházy Attila szerint az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot és a magyar demokráciát. A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján ámokfutásnak nevezte az Orbán-kormány eddigi tevékenységét. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor száz napja a megszegett ígéretek, a demokrácia elleni támadás és az elmulasztott lehetőségek napjai voltak. Mesterházy Attila kérdésre válaszolva leszögezte: az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, mert ezen az oldalon a legtöbb ajánlószelvényt gyűjtötte és a legtöbb jelöltet állítja. Kitért arra: a párt egyharmaddal több ajánlószelvényt gyűjtött most, mint a tavaszi parlamenti választások előtt.
A hatékonyság javulását várják a Nemzeti Védelmi Szolgálattól
A hatékonyság javítása, a párhuzamosságok megszüntetése és az erők koncentrálása a célja a Belügyminisztériumnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozásával - közölte a tárca. A Nemzeti Védelmi Szolgálat irányítása alá fog tartozni a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának teljes szervezete, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat belső bűnfelderítéssel foglalkozó főosztályai. Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatállyal Bolcsik Zoltán dandártábornokot, Veszprém megyei főkapitányt miniszteri biztossá nevezte ki az NVSZ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására.