Az idei második félévtől éves összehasonlításban már bővülhet a magyar gazdaság, 2010 egészére azonban a gazdasági teljesítmény stagnálása várható - vélekedtek szerdán az MTI által megkérdezett elemzők. Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője elmondta, az ipar visszaesésére lehetett következtetni a korábban publikált ipari termelési adatokból, a már közzétett januári adatokból azonban már javulás látszik az idei első negyedévben. Barta György, a CIB Bank makroelemzője is arra számít, hogy az év közepétől lassú fellendülés indulhat, de az év egészében szerinte is stagnálás várható.
Hangsúlyozta: sok függ attól, hogy a következő magyar kormány milyen gazdaságpolitikát céloz meg, ám bizonyos értelemben ők is "fiskális béklyóban" lesznek. Barta György szerint egy, a piaci körülmények által alátámasztott további jegybanki kamatcsökkentés is támogathatná a növekedést. Az elemző szerint továbbra is az export maradhat a gazdaság húzóereje a következő hónapokban. Hozzáfűzte ugyanakkor: az erős nettó export nem feltétlenül pozitívum, mivel az elsősorban az import visszaesésének köszönhető, mivel a belső kereslet továbbra is nagyon gyenge. Az Equilor elemzői szerint az európai uniós átlagnál nagyobb mértékű magyar recessziót a külkereskedelmi aktivitás húzza felfelé, míg a tartósan gyenge belső kereslet nyomás alatt tartja, így a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból hosszan elnyúló lesz.
A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok közzétételét követően lendületes erősödésnek indultak a térségbeli devizák és a forint. A forint az euróval szemben az adat közzétételét megelőző 284,30 forintról 283,40 forintra, a svájci frankkal szemben 218 forintról 216-ra, a dollárral szemben 221,50 forintról 220,50 forintra, száz japán jennel szemben 262 forintról 260 forintra erősödött.
Rekord nyereség felé tarthat a világ autóipara
A világ autóipara legyűrte a válságot és rekord nyereségre számíthat az idén egy német tanulmány szerint. A már meglévő adatok alapján arra lehet számítani, hogy a világ 18 legnagyobb autógyárának működési eredménye összességében 50 milliárd euró körüli lesz, sőt a profit akár meg is haladhatja a 2007. évi rekord nyereséget, az 53,5 milliárd eurót. Az idei első félévben a legnagyobbak 28 milliárd eurót már el is értek - áll a Bergisch Gladbachban lévő autóipari főiskolán készített elemzésben. Az előrejelzés szerint a 18 vezető autógyártó az idén várhatóan 12 százalékkal tudja növelni eladásait, 58,5 millió darabra.
Matolcsy: stratégiai partnere marad az ország az IMF-nek
Stratégiai partnere marad az ország az IMF-nek, "technikai segítséget kérünk és kapunk", de újabb kölcsönt nem, mivel Magyarország teljes mértékben finanszírozni tudja az államadósságot - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken. Megismételte azt is, hogy a kormány tartja magát a 3,8 százalékos GDP arányos idei államháztartási hiányhoz. Mint mondta, az EU és az IMF létfontosságú segítséget adott Magyarországnak, e nélkül pénzügyi összeomlás következhetett volna be. A kölcsönszerződés októberben lejár, új kölcsönszerződést a magyar kormány nem kíván kötni. A finanszírozást a pénzpiacokról kell biztosítani, ez pedig az új gazdaságpolitika sikerével biztosítható - fejtette ki.