Kanadai kutatók választ kaptak arra a kérdésre, hogy éjszaka - a nappali időszaktól eltérően - miért nem kell rendszeresen innunk, illetve felkeresnünk a mellékhelységet. Mint kiderült, belső óránk gondoskodik arról, hogy alvás közben különösen sok hormon ürüljön a vérbe, aminek révén testünk hatékonyabban raktározza a vizet. A szervezet vízháztartásának legfontosabb irányítóegysége a vízfelvétel és vízleadás egyensúlya. Alvás közben azonban testünk nem jut folyadékhoz, ezért ahhoz, hogy minden fontos szerv ilyenkor is ellássa feladatait, a vízveszteséget minimalizálni kell. Mindeddig azonban nem sikerült rájönni ennek mikéntjére.
Eric Trudel és Charles Bourque, a kanadai McGill Egyetem kutatói kollégáikkal együtt most megfejtették a jelenség okát. Szerintük alvás közben a víz érzékeléséért felelős idegsejtek a vazopresszin elnevezésű hormon termeléséért felelős idegsejteket fokozott működésre ösztönzik - írták a Nature Neuroscience című szaklapban a Der Standard szerint (www.derstandard.at). A vazopresszin irányítja a szervezeten belül a víz raktározását. Éjjel valószínűleg gondoskodik arról, hogy a szervezet alig veszítsen vizet. Elképzelésüket a kutatóknak egyelőre patkányokon sikerült bizonyítaniuk. A rágcsálók agyának vékony rétegeit elszigetelték, miközben a vízérzékelésért, a vazopresszin termeléséért és a belső óráért felelős sejtek épek maradtak. Ha a belső óra "alvás üzemmódban" ketyegett, javult a vízérzékelők és a hormontermelők közti kommunikáció. Az ébredést követően romlott ez a kapcsolat - mutatta ki a sejtek elektromos aktivitásáról tájékoztató mérés. Mivel a patkányok éjszakai állatok, mindenképp meg kell még vizsgálni, hogy a megállapítás az emberre is érvényes-e.
Ausztriában tilos a szoláriumhasználat 18 éves kor alatt
Tilos szoláriumozniuk a 18 év alattiaknak szeptembertől Ausztriában. Az erről szóló rendeletet még áprilisban írták alá, s szeptember elsején lépett életbe. A barnító készülékek üzemeltetői eddig kapnak időt arra, hogy biztosítsák a tilalom érvényesülését, például beléptetőrendszer kiépítésével vagy az alkalmazottak létszámának növelésével. Ezután már csak annak engedheti a személyzet használni a szoláriumot, aki fényképes igazolvánnyal bizonyítja, hogy elmúlt 18 éves. Több mint kétezer euró büntetés vár arra az üzemeltetőre, aki nem tartja be a rendeletet. Az illetékes minisztérium a szoláriumhasználat egészségügyi kockázataira figyelmeztető tanulmányokkal és egy EU-s szabállyal indokolja a rendelkezést.
Ez még csak cicamosdás!
A zuhany alól a kicsik igyekszenek a lehető leggyorsabban szabadulni. A kádban képesek órákig ücsörögni, pancsolni és játszani. A mosdónál, a tükör előtti reggeli tisztálkodás-szépítgetés kedvükre való szórakozás. De itt már ügyeskedni is kell, hát érdemes ellesni és utánozni az anyu mozdulatait.
A somlói galuska vezet a Magyarország Kedvenc Süteménye szavazáson
A somlói galuska vezet a Magyarország Kedvenc Süteménye szavazáson. Egy hét alatt több mint huszonháromezren szavaztak Magyarország kedvenc süteményére a www.kedvencetel.hu oldalon. A részeredmények alapján eddig a somlói galuska a legkedveltebb 14 ezer 535 szavazattal. A második a rétes 12 ezer 170, a zserbó a harmadik 12 ezer 139 szavazattal. A krémes a negyedik, a túrótorta az ötödik helyen áll.