hir3.hu/m
EUR/HUF 279,3679 USD/HUF 221,5268
Ma 16 / 24 C Holnap 18 / 23 C
2010. szeptember 10., péntek - Nikolett, Hunor
 
MOZI  I  KIÁLLÍTÁS  I  FORMA 1  I  KOMMENTEK  I  NŐI NAPOZÓ  I  LAKÁSKÍNÁLAT  I  ALFÖLDAUTÓ
Brad Pitt és Angelina Jolie perelnek a válásukról szóló álhír miatt
2010.02.08. 21:00
Szerző: MTI
Bulvár
 nyomtat  |   | 
Brad Pitt és Angelina Jolie beperli a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlapot, amiért az újság januárban azt állította, hogy hamarosan válni fog az elsőszámú hollywoodi álompár. A News of the World című bulvárlap saját forrásaira hivatkozva írta, hogy Pitt és Jolie hamarosan felbontja öt éve tartó élettársi kapcsolatát, és az ehhez szükséges jogi előkészítés már decemberben elkezdődött. Az álhír szerint a felek állítólag abban is megegyeztek, hogy miként osszák meg 322 millió dollárnyi (64 milliárd forintnyi) vagyonukat. Hat gyermekük - akik közül három örökbefogadott - az egyezség alapján közös felügyelet alatt maradna, de gyakorlatilag Angelinával élnének.

Keith Schillings, Pitték jogi képviselője szerint az újságban hamis, tolakodó állítások jelentek meg, és a lap nem tett eleget a pár követelésének, hogy vonja vissza állítását és kérjen bocsánatot.


Még nem érkezett hozzászólás      
 Bejelentkezés      Regisztráció
Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:

kódszó

Kérem írja be a keretben lévő (8 betűből álló) szót!

Ön a 38.107.191.86 IP címről szól hozzá.

 
 
BULVÁR
"Instant" keresés a Google oldalán
Gyorsított az internetes keresésen a Google, amely már a gépelés pillanatában megjeleníti a keresett tartalmat. A szerdán bemutatott fejlesztés lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy már akkor lássák a találati oldalakat, amikor még csak begépelik a panelbe a keresett szót. Az "instant" kereséssel a Google célja, hogy a lehető leggyorsabbá tegye a kutatást. Így akár már egy-két karakter begépelése, illetve 2-5 másodperc elég lehet ahhoz, hogy az internetezők megtalálják a világhálón a vonatkozó oldalakat. A szolgáltatás egyelőre az amerikai és az orosz internetpiacon lesz elérhető, de fokozatosan kiterjesztik más országokra is.
Fizikai magyarázat Roberto Carlos fantasztikus szabadrúgás góljára
Francia fizikusok 13 év után megfejtették Roberto Carlos 1997. június 3-án a francia válogatottnak lőtt bámulatos szabadrúgásgólját. A bődületes erejű lövéseiről ismert brazil hátvéd a kaputól 35 méterre állította le a labdát, ügyelve a szelep elhelyezkedésére. A kezdőkörből nekifutott a rúgásnak, bal külsővel telibe találva a labdát, amely jobbról megkerülte a négytagú francia sorfalat. Ívéből úgy tűnt, hogy elsuhan a kapu mellett, ám az ötös magasságában a pályaív görbülete hirtelen leszűkült, s a labda a kapust meglepve, a bal kapufa belső oldaláról a hálóba vágódott. Fizikusok szerint a Magnus-hatás az oka, hogy az erősen megcsavarta labda, nem kör-, hanem spirál alakú pályára került.
A somlói galuska lett Magyarország Kedvenc Süteménye
A somlói galuska végzett az első helyen a Magyarország Kedvenc Süteménye szavazáson. A második helyezett szoros küzdelemben a zserbó, harmadik pedig a rétes lett. A somlói galuska a kezdetektől vezette a szavazást, előnye pedig napról-napra nőtt, végül több mint 23 ezer voksot kapott. A második helyért a zserbó és a rétes között éles verseny alakult ki: a zserbó a szavazás kilencedik napján vette át a vezetést a rétestől és lett 19 ezer 879 szavazattal a második, mögötte alig lemaradva harmadik a rétes, amely végül 19 ezer 356 szavazattal lett harmadik.
 
 
VÁSÁRLÁS
24 ÓRA HÍREI
08:00   
Robbanás volt a San Franciscó-i repülőtér közelében
07:30   
Magyar Hírlap: problémajegyzék a kiemelt állami szerződésekről
07:15   
A floridai lelkész letett a koránégetés tervéről, de visszakozáson gondolkodik
22:00   
Vízilabda Eb: vereség az olaszoktól, a bronzért játszhat a magyar válogatott
22:00   
Hajlandó lenne lemondani koránégetési tervéről a floridai lelkész
21:45   
Vona Gábor "az élősködő politikusokat" nevezte az egyik nagy problémának
 
KIÁLLÍTÁS
A Dunakanyar festője - Szőnyi István
"Szőnyi István (1894-1960) művészi ereje már a kezdeti évektől a tájképfestésben mutatkozott meg a legszembetűnőbben. Amikor ...
 
h i r d e t é s
 
NŐI NAPOZÓ
Kézmasszázs hat lépésben
Mint bármilyen masszázs, ez is kelllemesebb és ellazítóbb, ha más végzi el neked.
 
FRISS KOMMENTEK
Az amerikai Jabil tiszaújvárosi gyára százával vesz fel munkásokat
A parlament már szeptemberben foglalkozik a devizahitelesek megsegítésével
Orbán Viktor: leraktuk a megújuló Magyarország alapjait
Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők
Szijjártó: a kormány kitart a 2 millió forintos bérplafon mellett
Tovább gyengült a forint, a svájci frank jegyzése 226 forint felett
Szijjártó: az MSZP-s gazdaságpolitika a múlté
Mesterházy: Orbán nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt
Horváth Csaba nem hajlandó egy asztalhoz ülni a Jobbikkal
Meghalt az Afganisztánban megsérült magyar katona
 
KULTÚRA
A Magyar Dal Napja
A Presser Gábor által megálmodott Magyar Dal Napja sokak tetszését elnyerte 2008-ban a Sziget Fesztiválon. Negyvenes apukák ...
 
TV MŰSOR
08:30 Televíziós vásárlás
08:30 Mai helyzet
08:55 Heuréka! Megtaláltam!
08:55 Veronica Mars
09:00 Gaudi és Barcelona - város a XX. század hajnalán
09:00 Stahl konyhája
09:05 Te vagy az életem
09:20 Anyám!
10:00 Alkonyat
 
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Halálos baleset Szarvas és Csabacsűd között
Vona Gábor "az élősködő politikusokat" nevezte az egyik nagy problémának
Hajlandó lenne lemondani koránégetési tervéről a floridai lelkész
Fidesz-KDNP: nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére
Kommandósok visszafoglaltak egy elrabolt hajót Szomáliánál
Londoni elemzők szerint fontos fordulat történt a magyar költségvetési retorikában
Egyetemi zombiszak
A somlói galuska lett Magyarország Kedvenc Süteménye
Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól
NB I: Pintér Attila vezetőedző 2015-ig hosszabbított Győrben
 
 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  Alföldapró  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Borika  I  Lakáskínálat  I  Citromlap
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Forma 1  I  Bulvár  I  Életmód  I  Divat  I  Szépség  I  Szerelem  I  Baba-mama  I  Gasztronómia  I  Horoszkóp  I  Otthon  I  Ötletház  I  Autó  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Apróhirdetés  I  Vásárlás
2008-2010 Comeon Média - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételeg és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat