Az adóhatóság tavaly több mint 443 milliárd forintnyi nettó adókülönbözetet tárt fel, s az év során közel 396 milliárd forint nettó megállapítás vált jogerőssé. Az APEH sajtóközleménye szerint 2009-ben 280.573 ellenőrzést fejezett be, ami kis mértékben meghaladja az előző évit (280.273). A vagyonosodási vizsgálatokban feltárt adókülönbözet egy vizsgálatra jutó összege 15 százalékkal, 9 millió forintra emelkedett. A feketegazdaság fehérítése érdekében tavaly is folytatódott az áfacsalások elleni küzdelem, valamint a jövedelem- (nyereség-) minimum alatt vallók ellenőrzése.
A kapcsolt vállalkozások közötti transzferár kérdéskörre (is) visszavezethetően 2009-ben 1.184 adóellenőrzés fejeződött be, 78 százalékuk le is zárult, összesen 9,8 milliárd forint nettó társasági adókülönbözet megállapítással. Az APEH igazgatóságai tavaly a jogelőd nélkül újonnan alakult 43 ezer vállalkozás 25 százalékánál végezték el a törvény által előírt preventív vizsgálatot, amelyeknek 12 százaléka megállapítással zárult. A hivatal változatlanul kiemelt figyelmet fordít a kötelezettségüket nem teljesítő adózók székhelyvizsgálatára is, ezek során az APEH mintegy 13 ezer adószám-felfüggesztésre vonatkozó határozatot hozott, és több mint tízezer adószámot törölt.
Emelkedik a benzin ára, a gázolajé nem változik szerdán
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol egy hete a benzin árát 4 forinttal, míg a gázolajét 3 forinttal emelte. A mostani emeléssel a benzin átlagára 339 forintra nő, a gázolajé 324 forint marad. Tizenegy hete történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak: akkor a gázolaj átlagára az idei eddigi maximumra, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcsra, 345 forintra nőtt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Lenne Magyarországnak megfelelő IMF-megállapodási lehetőség
Lenne olyan megállapodási lehetőség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amely teljesen megfelelne a magyar gazdaság adottságainak - áll londoni felzárkózó piaci elemzők hétfői helyzetértékelésében. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege befektetőknek hétfőn kiadott feltörekvő piaci makroáttekintésében felidézte, hogy az IMF nemrégiben "elővigyázatossági hitelkeret" néven hozott létre egy új kölcsön megállapodási lehetőséget, azoknak az országoknak, amelyek gazdaságpolitikája megfelelő ugyan, de a rugalmas hitelkeret igénybevételéhez szabott "magas minőségi követelményeknek" még nem felelnek meg.
Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője. Ez az autóvásárlóknak azért fontos, mivel nem tudják, hogy a kereskedő valóban a legjobb konstrukciójú hitelt kínálja, vagy pedig azt az egyet, amelyre leszerződött az adott bankkal. Ezért azt javasolja az ügyvezető, hogy erre a vevő mindenképpen kérdezzen rá.