Ötvenötmillió gumióvszert osztanak szét idén a héten kezdődő riói karneválon. Az óvszerosztás mellett felvilágosító hadjáratba kezdett a brazil egészségügyi minisztérium, egyebek közt a tévékben "beszédes" gumireklámba: a filmecskében egy óvszer fennhangon követeli fiataloktól, hogy őt is vigyék magukkal bulizni. Az idén a kampány fő célcsoportjai a fiatal lányok és a meleg ifjak. Tavaly a brazil kormány összesen fél milliárd gumióvszert adott a lakosságnak, ami fejenként - a csecsemőket és az aggokat is beleszámítva - 2,6 darab.
Keresztény "Disneyland" kialakítását tervezik Mallorcán - a spanyol sziget keleti részén nyithat meg Európa első vallásos vidámparkja. Capdepera község a kivitelezéshez már kiválasztott egy nemzetközi befektetői csoportot - adta hírül az El Mundo című spanyol lap. A hét hektárnyi területen, amely egykor szemétlerakó hely volt, felépítik többek között Jeruzsálem városának és a Siratófalnak a mását. A tervek szerint előadás keretében bemutatják a keresztre feszítést és az utolsó vacsorát is.
Különleges portré jelent meg II. Erzsébet királynőről
Ritka bepillantást enged a brit uralkodói család életébe az a nyilvánosságra került portré, amelyet 1965-ben maga Fülöp herceg festett reggeliző feleségéről, II. Erzsébet királynőről. A Királynő reggeli közben (The Queen at Breakfast) című képen II. Erzsébet királynő a windsori kastély egyik ebédlőjében ül és újságot olvas, az előtte lévő asztalon egy lekvárosüveg és egy vekni kenyér sorakozik egymás mellett. A különleges olajfestmény a héten megjelenő The Royal Portrait: Image and Impact (Királyi portré: Kép és hatás) című gyűjtemény részét képezi. A kollekció a brit uralkodócsalád tagjainak arcképeit vonultatja fel, olyan híres portréfestők munkáját dicsérve, mint Holbein és Van Dyck.
Katy Perry nyakon vágta a bugyiját becélzó fotóst
Bugyiját akarta lefényképezni, de óriási pofont kapott.