Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester kiállt korábbi főtanácsadója, Mesterházy Ernő mellett, és azt mondta: biztos abban, hogy személyes munkatársa nem érintett a BKV-val kapcsolatos botrányos ügyekben. A főpolgármester kijelentette: nem mond le. Elismerte, hogy korábban a városvezetés és személyesen ő is több hibát elkövetett a BKV felügyeletével összefüggésben. Közölte: hiba volt, hogy 2007 elején több fontos, a fővárosi céget is érintő döntési hatáskört a közgyűlési bizottságokhoz delegáltak, és hiba volt az is, hogy Antal Attilát elfogadta a BKV vezérigazgatójának, ahelyett, hogy a posztra nemzetközi pályázatot írtak volna ki.
Demszky Gábor kitért arra: van felelőssége abban, hogy a kormány és a főváros közötti politikai játszma kereteit elfogadta; azt, hogy "húsz éven át politikai alkuk döntöttek arról, mennyi pénzt kap a cég. A főpolgármester kérdésre válaszolva elismerte politikai felelősségét, de kijelentette: nem mond le. Demszky Gábor szerint az is politikai hiba volt, hogy több szolgáltatást rendeltek meg, mint amennyit ki tudtak fizetni. Az ennek nyomán keletkezett költségvetési hiányt a BKV-nál senki nem tudta megoldani. Leszögezte: Mesterházy Ernő semmilyen ügyben nem rendelkezett döntési jogkörrel, nem volt utasítási joga, megbízatása kizárólag tanácsadásra és döntés-előkészítésre vonatkozott. Hozzátette: posztját akkor hozták létre, amikor 2005-2006-ban megindult a verseny az uniós forrásokért és hivatalos csatornákon már nem tudtak eredményt elérni, ezért megakadtak a főváros számára fontos ügyek. Elmondta azt is: Mesterházy Ernő a szerződése értelmében nem nyilatkozhatott helyette vagy a nevében, és nem tőle kapott a BKV-nál folyó végkielégítési és tanácsadási ügyekről információt. Mint mondta, azért, mert meggyőződése szerint erről neki nem volt tudomása. Hangoztatta: biztos abban, hogy Mesterházy Ernő ártatlan és ezt a bíróság is ki fogja deríteni. A főpolgármester Hagyó Miklóssal kapcsolatban azt mondta: elfogadta, hogy legyen egy szuperfőpolgármester-helyettesi rendszer, mert sok választásuk nem volt. Mint mondta: azért is támogatta, hogy MSZP-s politikusé legyen a BKV, mert szocialista politikusok érdekérvényesítő-képességén múlott a BKV finanszírozása. Hozzátette: tisztában volt azzal, hogy ennyi feladatot egy ember nem tud megoldani. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a sajtótájékoztatón közölte: a BKV eddig 27 feljelentést tett a céggel kötött szerződések kapcsán, s a héten újabb 30 cég esetében fordul a rendőrséghez. A vezérigazgató hozzátette: ezerötszáz szerződést vizsgálnak át, s eddig kétszázötvennel végeztek. Kocsis István elmondta azt is, hogy a szerződésekkel kapcsolatos belső ellenőrzést június végéig meghosszabbították, eredetileg március 31-ig tartott volna. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta: februárban aláírhatják a szerződést a kormánnyal a BKV finanszírozásáról.
Újabb tüzérségi robbanótesteket találtak hétfő délelőtt Budapesten, a városligeti műjégpálya felújítása közben, a környéket háromszáz méter sugarú körben lezárták; a gránátok hatástalanítása és elszállítása 1,5-2 órát vehet igénybe - tudta meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztályától az MTI. A HM közlése szerint összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető-, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak. Ezek közül három lövedéket a helyszínen semmisítenek meg, a maradékot pedig elszállítják a központi gyűjtőhelyre.
Mesterházy: Orbán politikai drogdíler
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor politikai drogdíler, aki évek óta szintetikus boldogságot árul. Mesterházy Attila ezt a kijelentését a miniszterelnök hétvégi, kötcsei beszédének egyik tanulságaként fogalmazta meg. Úgy látja: Orbán Viktor vasárnapi beszéde a kettős beszéd mintapéldája, a Fidesz elnöke ugyanis zárt körben mindig őszintébb, mint amikor a választópolgároknak mondja el a gondolatait. A szocialista politikus véleménye szerint a beszéd alapján egyértelmű, hogy csak október 3-a után derül ki az igazság, addig a kormány semmi olyat nem fog tenni, ami befolyásolja az ország hosszú távú jövőjét.
Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
Két feljelentés ügyében nyomoz a rendőrség a felsőzsolcai árvíz kapcsán, az egyiket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a másikat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja. Az egyik feljelentést egy felsőzsolcai lakos tette, a másikat a helyi önkormányzat fideszes képviselője, Milánkovich Ernő. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen folytatja a vizsgálatot. A Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság a felsőzsolcai Nagy Zoltán kárügyében nyomoz. Mindkét hatóságnál meghosszabbították a nyomozás határidejét.