A szocialisták politikai vitanapot kezdeményeznek a parlamentben Magyarország valós helyzetéről - közölte az MSZP frakcióigazgatója a kormánypárti képviselőcsoport hétfői ülését követően, beszámolva arról is, hogy az MSZP február 20-án tartja kampánynyitó rendezvényét. Tóbiás József a kampánynyitó rendezvénnyel kapcsolatban azt mondta: a képviselőcsoport munkacsoportokat hozott létre, amelyek részt vesznek a program szakmai területeinek kidolgozásában. Kiemelte: a frakció támogatta azt a kezdeményezést, amely szerint még februárban tartsanak politika vitanapot Magyarország valós helyzetéről.
Tóbiás József szerint érdemes lenne válaszolni azokra a felvetésekre, amelyek szerint "romba dőlt az ország, minden tönkre ment az elmúlt nyolc évben". Hozzátette: érdemi, a valóságról szóló vitanap megrendezését vetik fel a házbizottság ülésén. A frakcióigazgató kifejtette, hogy februárban a tervek szerint három ülésnapot tartanak, amelyen megtárgyalják a köztársasági elnök által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött törvényeket. Szólt arról is, hogy számos kérdés vár befejezésre, például az olimpia rendezéséről, a kapányfinanszírozás átláthatóságáról, vagy a kereskedelmi áruházláncokról szóló törvény ügye.
Vona Gábor "az élősködő politikusokat" nevezte az egyik nagy problémának
A Jobbik elnöke Magyarország legnagyobb problémáinak "az élősködő politikusokat", a multinacionális tőkét és "a cigányság jelentős részét" nevezte egy választási gyűlésen csütörtökön Gyomaendrődön. Vona Gábor szerint, aki Samu Tamás Gergő, pártja országgyűlési képviselőjelöltje mellett is korteskedett, "mindaddig, amíg az élősködőktől nem szabadítjuk meg Magyarországot, addig akármilyen programokkal, tervekkel meg elképzelésekkel áll elő a kormány, a lyukas hordóba fogja hordani a vizet". Közölte: először a politikai bűnözéstől, az álláshalmozóktól, a korrupciótól kellene megszabadítani az országot.
Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól
Az MSZP elnöke azt ígérte a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tagjainak és rajtuk keresztül valamennyi jelöltjüknek, hogy meg fogják védeni őket a rágalmazásoktól. Mesterházy Attila Balatonszemesen a BÖK kétnapos találkozójának első napján, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a tanácskozás résztvevői aggodalmuknak adtak hangot a napokban a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyban történtek miatt, ahol "Fideszhez közeli vagy velük szövetségben álló jelöltek arról beszélgettek (...) hogy hogyan lehetne megvádolni, megrágalmazni, befeketíteni jelölteket, csak azért, mert esélyesnek tartják őket".
Fidesz-KDNP: nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. A devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítése a legsürgetőbb, ezért 8 pontos javaslatcsomagot állítottak össze, ezekből a kövejövőben törvényjavaslatok lesznek - közölte Tapolcán Rogán Antal és Kósa Lajos. Kósa Lajos hangsúlyozta, szeretnének konzultációt folytatni a lakáshitelesek egyesületeivel és a bankokkal, a parlamenti vitában pedig az ellenzék is hozzátehet ezekhez a javaslatokhoz.