Mahmúd Abbász palesztin elnök elvben elfogadta, hogy közvetett tárgyalásokat folytasson Izraellel, ám ehhez garanciákat kér Washingtontól - közölte egy magas rangú palesztin tisztségviselő. Abbász ugyanakkor nem mondott le arról, hogy a ciszjordániai zsidó telepépítések teljes leállításától tegye függővé a közvetlen béketárgyalások megindítását. A név nélkül nyilatkozó tisztségviselő elmondta, hogy február 20-án az Egyesült Államok közvetítésével a felek három hónapos tárgyalássorozatot kezdenek, egyebek közt azzal a céllal, hogy kedvező légkört teremtsenek és megállapodjanak a jövőbeli palesztin állam határairól. Az izraeli és a palesztin fél között George Mitchell, az amerikai elnök különmegbízottja fog ingázni - tette hozzá.
A közvetett tárgyalások ideje alatt - Mitchell javaslatára - a zsidó állam palesztin foglyokat tervez szabadon engedni, illetve leállítja az izraeli hadsereg behatolásait a palesztin ellenőrzésű városokba. Ezenkívül a tervek szerint átad a palesztin hatóságnak egy eddig izraeli felügyelet alatt álló területet, engedélyezi a palesztin politikai irodák működését Kelet-Jeruzsálemben, valamint lehetővé teszi építőanyagok szállítását a Gázai övezetbe. George Mitchell nemrég új javaslatokat terjesztett elő a palesztin menekültek, Jeruzsálem státusa, illetve a jövőbeli palesztin állam határainak ügyében is. Abbász elnök, mielőtt még állást foglalna az ügyben, szeretné megismerni az Egyesült Államok álláspontját, és választ vár az amerikai kormánytól arra, hogy mit tenne Washington, ha az izraeli kormányfő elutasítaná a javaslatokat - közölte a tisztségviselő.
Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
Két feljelentés ügyében nyomoz a rendőrség a felsőzsolcai árvíz kapcsán, az egyiket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a másikat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja. Az egyik feljelentést egy felsőzsolcai lakos tette, a másikat a helyi önkormányzat fideszes képviselője, Milánkovich Ernő. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen folytatja a vizsgálatot. A Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság a felsőzsolcai Nagy Zoltán kárügyében nyomoz. Mindkét hatóságnál meghosszabbították a nyomozás határidejét.
A fideszes képviselők szerint a törvénytelenségekre fel kell hívni a figyelmet
Az önkormányzat működésében "általunk észlelt valószínűsíthető törvénytelenségekre fel kell hívnunk a figyelmet" - írta közleményében a kónyi önkormányzati választás két fideszes jelöltje. Ágoston Tamás képviselő- és Németh Marica polgármesterjelölt ezzel a Stop.hu portálon megjelent hangfelvételre reagált, amelyen szavaikból az hallható ki, hogy ellenfeleik lejáratására az Állami Számvevőszéket akarják felhasználni. Az újság szerint a szóban forgó megbeszélésen az hangzott el, hogy "a mostani ÁSZ-vezető a Fidesz embere. Mindenki most kopogtat nála, minden polgármesterjelölt, hogy az előző szocit valamivel meg kéne zsarolni. Két-három évre visszamenőlegesen kérnek csak vizsgálatokat".
Újabb bombákat találtak a városligeti műjégpályán
Újabb tüzérségi robbanótesteket találtak hétfő délelőtt Budapesten, a városligeti műjégpálya felújítása közben, a környéket háromszáz méter sugarú körben lezárták; a gránátok hatástalanítása és elszállítása 1,5-2 órát vehet igénybe - tudta meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztályától az MTI. A HM közlése szerint összesen öt robbanótestet találtak, amelyek között van páncéltörő-, aknavető- és repeszgránát is. Közülük kettőt nem lehet szállítani, azokat a helyszínen semmisítik meg; a többit a központi gyűjtőhelyre szállítják.