Az Audi globális eladásai az idén januárban 39 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, elérték a 77.800 darabot, elsősorban a kínai piac növekedésének köszönhetően. A Mercedes-eladások 24 százalékkal bővültek ugyanezen időszak alatt, 24 százalékkal 67 ezerre. Az Audinál arra számítanak, hogy az idén ismét megcélozzák a 2008-ban felállított rekordot: évi egy millió autó értékesítését. A Daimler "jelentős növekedést" vár az első negyedévben, konkrét számot azonban nem közöltek a cégnél. A prémium szegmensben első helyen álló BMW kedden teszi közzé januári forgalmi adatait. Eladásai tavaly 11,1 százalékkal csökkentek, 1,07 millióra. A Mercedesből 1,01 milliót, Audiból 949.700-at adtak el tavaly.
Emelkedik a benzin ára, a gázolajé nem változik szerdán
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol egy hete a benzin árát 4 forinttal, míg a gázolajét 3 forinttal emelte. A mostani emeléssel a benzin átlagára 339 forintra nő, a gázolajé 324 forint marad. Tizenegy hete történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak: akkor a gázolaj átlagára az idei eddigi maximumra, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcsra, 345 forintra nőtt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Lenne Magyarországnak megfelelő IMF-megállapodási lehetőség
Lenne olyan megállapodási lehetőség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amely teljesen megfelelne a magyar gazdaság adottságainak - áll londoni felzárkózó piaci elemzők hétfői helyzetértékelésében. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege befektetőknek hétfőn kiadott feltörekvő piaci makroáttekintésében felidézte, hogy az IMF nemrégiben "elővigyázatossági hitelkeret" néven hozott létre egy új kölcsön megállapodási lehetőséget, azoknak az országoknak, amelyek gazdaságpolitikája megfelelő ugyan, de a rugalmas hitelkeret igénybevételéhez szabott "magas minőségi követelményeknek" még nem felelnek meg.
Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője. Ez az autóvásárlóknak azért fontos, mivel nem tudják, hogy a kereskedő valóban a legjobb konstrukciójú hitelt kínálja, vagy pedig azt az egyet, amelyre leszerződött az adott bankkal. Ezért azt javasolja az ügyvezető, hogy erre a vevő mindenképpen kérdezzen rá.