Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol három hete csökkentette bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mostani emeléssel a benzin átlagára 318 forintra emelkedik, a gázolajé 294 forint marad. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
A forint csütörtök délelőttre még nem került ki a "veszélyzónából", árfolyama nagyjából az előző délutáni szinten ingadozik: az eurót délelőtt fél tízkor 287,53 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Szerdán délután négy órakor 287,40 forint, este nyolc órakor 286,78 forint volt a jegyzés. Szerdán az árfolyam 287,60 és 289,50 forint között mozgott.
Nőtt a vendégek száma a szálláshelyeken 2010. január-júliusban
A kereskedelmi szálláshelyeken 0,9 százalékkal több vendég 0,4 százalékkal több vendégéjszakát töltött el az év első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a szálláshelyek árbevétele folyó áron stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kereskedelmi szálláshelyeken 2010. január-júliusban 1 millió 842 ezer külföldi vendég 5 millió 138 ezer vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 5,6 százalékkal, a vendégéjszakák 1,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A növekmény annyit jelentett, hogy a vendégek száma éppen csak meghaladta, a vendégéjszakák száma nem érte el 2006 első hét hónapjának szintjét.
Svájc a legversenyképesebb ország, Magyarország javított
Továbbra is Svájc a legversenyképesebb ország, Magyarország pedig javított, az 52. helyre került az előző évi 58. helyről a Világgazdasági Fórum csütörtökön megjelent felmérése szerint, amelyben 139 országot rangsoroltak. Az előző felméréshez képest Magyarország 6 hellyel lépett előre, a két évvel korábbi vizsgálathoz viszonyítva pedig tíz hellyel ugrott feljebb a listán, a közép-kelet-európai térséget tekintve azonban továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A régió éllovasa Észtország, amely a 33. helyet foglalja el, utána Csehország következik a 36. helyen. Magyarország előtt végzett Lengyelország, Szlovénia és Litvánia is.